regényrészlet

A férfiaktól is ösztönösen tartok, képtelen vagyok nem hidegen viszonozni az érintést, ujjaimat egyedül a pusztulás mozgatja, amihez érek, tönkremegy, atomjaira hullik. Ha kibélelhetném a szobát csönddel, ahogy a házi készítésű plüssállatok gyomrát apró anyagmaradványokkal, minden lépés felsebezne, a csoszogás mélyebben vágna elevenembe, mint bármikor, valóságos zajártalomként élném meg. A rádió sercegése ódivatú gramofontűkre emlékeztet, a képzelt bronztölcsér egy napban ázó, réti szulák...

míg meg nem érkezel / testem mozdulatlan parkettacsík az utolsó korsó arra való hogy megoszd önmagaddal a levágott kenyérdarab a sajt a kilakoltatott tengeri partszakasz ahol annyiszor fölkerested a borozót az utolsó korsót mindegyikre ezt mondtad mosolyogva kérted ki a következőt mint gyerek aki mindent összetört maga körül kinéztél a messzi hegygerincre azt gondoltad nincs íve menten összeomlik ugyanazt a hétköznapi ürességet verte vissza az arcod mint ez a teremtéskori homokozó ahová...