top of page

Farkas Arnold Levente: Karl Rahner

11 perccel ezelőtt
12 perc olvasás
Ha Jézus az egyetlen valóság, minden egyéb csak illúzió, Jézus nevének betűi is. A vallás lényege a hallgatás, a művészet lényege a lassúság, az élet lényege a türelem.

Pócsmegyer, huszonöt augusztus négy, hétfő. Karl Rahner szerint az ember nyitott a végtelenre. A matematikusok szerint a végtelen megszámlálható vagy megszámlálhatatlan. Persze van olyan matematikus, aki tagadja a végtelent. Pascal szerint több végtelen is létezik. Végtelenek a végtelenek. A gyerekek tudják, hogy egy fekvő nyolcas a végtelen. Lóci elolvasta a VII. Olivért. Komáromban a mozi is Jókairól van elnevezve. Panna felvetette, hogy amikor Jézus feltámasztotta Lázárt, szóval nem volt-e haragos, hiszen már négy napja a mennyországban volt, János evangéliuma, tizenegyedik fejezet, harmincötödik vers, Jézus könnyekre fakadt. Karl Rahner szerint senki nem juthat a mennyországba Jézus nélkül.

 

Pócsmegyer, huszonöt augusztus öt, kedd. Amikor Jézus meghalt, alászállt a poklokra. A középkori teológia szerint Jézus a pokol tornácán találkozott azokkal a lelkekkel, akiknek a mennyországban lett volna a helyük, ám a mennyország kapuja mindaddig zárva volt, amíg a menetrendszerinti megváltás megtörtént. Persze nincs olyan, hogy középkori teológia, csak középkorinak nevezett teológia van. Karl Rahner szerint ennek a középkori elméletnek ellentmond a másik Lázár története. Az egyik Lázár az, akit feltámaszt Jézus János evangéliumában, a másik Lázár, a szegény Lázár, egy példabeszéd szereplője, Jézus mondja ezt a példabeszédet Lukács evangéliumában. Persze minden ellentmondás feloldható.

 

Pócsmegyer, huszonöt augusztus hat, szerda. Kissé sótlannak találta a vacsoravendéget a kannibál. Karl Rahner elcsodálkozott a magyar oktatás fejlettségén. A földrajz tanításáért, tanulásáért és megtanulhatóságáért felelős államtitkár kitalálta például, hogy át kell nevezni a vármegyéket vagy a vármegyeszékhelyeket. Mert az könnyű, hogy Békés vármegye vármegyeszékhelye Békéscsaba, de a tanulás lényege éppen az, hogy könnyű legyen. Így lett Heves vármegye vármegyeszékhelye Hevescsaba, Veszprém vármegye vármegyeszékhelye Veszprémcsaba, Zala vármegye vármegyeszékhelye pedig Zalacsaba. Mivel pedig a főváros Pest vármegye vármegyeszékhelye, így lett Budapest nevéből Pestcsaba.

 

Pócsmegyer, huszonöt augusztus hét, csütörtök. Karl Rahner szerint Jézus az egyetlen valóság. Lehet, hogy el kellett volna indulni már pénteken. Van abban valami abszurd, ahogy anyám temetésének a napján ott állunk a régi orvosi rendelőnél, hogy átvegyük a szelektív kukát. Nincs hatalmunk a dolgok fölött, ki vagyunk szolgáltatva a létezésnek. Ha Jézus az egyetlen valóság, minden egyéb csak illúzió, Jézus nevének betűi is. A vallás lényege a hallgatás, a művészet lényege a lassúság, az élet lényege a türelem. Szombaton Saád Katalinnal fogok beszélgetni Sár és ragyogás című regényéről. Van benne egy gondolat, mindnyájan azt szeretnénk, hogy használjanak, ám a legtöbbünk tragédiája, hogy nem jól használnak.

 

Pócsmegyer, huszonöt augusztus nyolc, péntek. Karl Rahner szerint nem kell foglalkozni a betűkkel, törődni vagy foglalkozni. Hans Baumberger szerint nem mindegy azonban, hogy milyen sorrendben követik egymást a betűk. Gábor nemigen tud beszélni, és ugyanolyan demagóg, mint Jenő. Juséz vagy Jézus, nem ugyanaz a jelentés kapcsolódik a két hangalakhoz. A Jézus hangalak azt a kedves szakállas figurát jelöli, aki ostorral kergette ki a pénzváltókat a templomból. A Juséz hangalak valószínűleg a Jézus hangalak tévedése, valakinek előbb járt a keze, mint a gondolata. A Juséz hangalak név ugyan, de nem szó, nem tapad hozzá jelentés. Egy név tévedése. Ez a jelentés. Az előbb mondtuk.

 

Pócsmegyer, huszonöt augusztus kilenc, szombat. A szorongás olvas belőlünk. Hogyan hihetnék abban az istenben, aki nem létezik, teszi fel a kérdést Karl Rahner, ám az isten válasza a hallgatás. Látszólag kívülről olvasunk befelé, valójában azonban pont fordítva van, belülről olvasunk kifelé. Karl Rahner ezernyolcszázhetvenkilenc március tizennegyedikén született Ulmban, de az valaki más volt. Holnap indulunk Szombathelyre. Mindent megteszek azért, hogy gazdag ember legyek. Lottózom. Ulmban érettségizett a jezsuitáknál. Lehettem volna valaki más, de valaki más az valaki más lett. Ezernyolcszázkilencvenhétben kezdi meg a noviciátust Berlinben. Anthony de Mello is jezsuita volt. Nem ismerték egymást.

 

Pócsmegyer, huszonöt augusztus tizennyolc, hétfő. Karl Rahner ezernyolcszázkilencvenkilenc áprilisában festett egy képet, amin az isten a teremtés megteremtése előtt megteremti a mennyországot. Ez a kép ezerkilencszáznegyvennégy májusában megsemmisült. Hans Baumberger szerint az isten a mennyország, aki üdvözül, az istenbe jut. A mennyország tehát teremtetlen. A mennyország maga az isten. Vácott van egy ház a Báthori utcában, ahol Petőfi szülei éltek ezernyolcszáznegyvennégy októberében. A költő ebben a házban írta az Anyám tyúkját. Jézus azt mondja, ne gondoljátok, hogy a mennyek országa az égben van, mert akkor a madarak megelőznek benneteket. A mennyek országa köztetek van.

 

Pócsmegyer, huszonöt augusztus tizenkilenc, kedd. Az egyik színészt összekevertem a másikkal, mert az egyik színész olyan jól játszotta a másikat, hogy a másikról elhittem, hogy ő az egyik. Tegnap megnéztük a Kelly hőseit. A Bartókról elnevezett rádióban az oktatásért is felelős államtitkár elmondta, hogy szeptember elsejétől minden iskolában kifüggesztik Karl Rahner arcképét, mert az ember nyitott a végtelenre, az iskolák pedig nyitottak az emberre. Szókereskedő vagyok, mondta a fiatal költő, szavak segítségével írom meg verseimet, ezeket a verseket pedig megmutatom a szerkesztőknek. Móricz Zsigmond a Kelet Népét szerkesztette. A szerkesztő az az olvasó, aki eldönti, próza lesz-e a versből, mert próza az, ami megjelenik.

 

Pócsmegyer, huszonöt augusztus húsz, szerda. A sötétséget hallgatom. Lóci házilag bombát akar készíteni, hogy felrobbanssza a háborút, ám ehhez a bombához rézdrótra van szüksége. Tegnap átgurultunk Monostorra, hogy rézdrótot vegyünk, ám a rézdrótárusító bolt zárva volt. Bementünk Hermész boltjába is, hogy édes savanyúságot vegyünk az ebédhez, de csak csalamádét találtunk. A szabadságról elnevezett téren összefutottunk Lajossal. Azt mondta, dolgozik, épp csak kiugrott néhány kifliért, az iskolában már minden teremben felszegelte Karl Rahner arcképét, a fiúvécében és a lányvécében is. Paprikáskrumplit csináltam ebédre, tettem bele padlizsánt is. Holnap lesz Eszter születésnapja. Meg borsot is.

 

Pócsmegyer, huszonöt augusztus huszonegy, csütörtök. A következő James Bond egy néger nő lesz. Hozok a boltból vajat. Tegnap úgy gondoltam, hozok kiflit is, de aztán úgy alakult, hogy Karl Rahner neve lett ennek a könyvnek a címe. Eszter szereti a kiflit, de a friss gyökérkenyeret is szereti. Két könyvet és két színházi előadást fog kapni a születésnapjára, pedig inkább utazni kellene, Bécs, Párizs, Prága, Pozsony, Isztambul, Firenze, Reykjavík, Gent, azt hiszem, nem sikerült boldoggá tennem. Az egyik könyvet Hrabal írta, a másikat egy izlandi nő. Ha Párizs nevéhez hozzákapcsoljuk az i melléknévképzőt, akkor a Párizs főnévből a párizsi melléknevet kapjuk. Az egyik esetben Párizs a szótő.

 

Pócsmegyer, huszonöt augusztus huszonkettő, péntek. Az Óperint utcáról kellene verset írni, olyan szép neve van. De nem merek verset írni. Egy versben minden olyan bizonytalan. Egy meg nem írt regény első fejezetében Karl Rahner sétál az Óperint utcán, megakad a szeme az őrangyalról elnevezett gyógyszertáron, őrangyal vagy őrző angyalok, bemegy, pedig nem beteg, de olyan szép az épület, bájos, vesz valami vitamint, egy pap mégse hazudjon. A szombathelyi püspök vendégeként érkeztem ebbe a városba. Az Óperint utcában ráakadtam Szombathely legszebb épületére, egy angyalról elnevezett gyógyszertár, egy őrangyal áll a homlokzaton, alatta lehet belépni a vigasztalás hajlékába. A név árnyék.

 

Pócsmegyer, huszonöt augusztus huszonhét, szerda. Minden azt húzza alá, mennyire fölösleges az életem. Nincs értelme semminek. Minden reggel ez az első gondolatom. Eszter mondta, hogy vegyünk szalonnát, így Istvánnal meg Lócival bementünk a boltba, míg Emma, Panka és Gellért Eszterrel a parton maradt. A bolt előtt egy félmeztelen fiatalember megölelt, és azt súgta, hogy nagyon szeretlek. Én is szeretlek, mondtam, próbáltam eltolni magamtól. Visszafelé a Mély úton az egyik sofőr káromkodott, én pedig Karl Rahner gondolatait próbáltam idézni. A holnap kereszténye misztikus lesz, olyan, aki megtapasztal valamit, vagy semmilyen. A szalonna mindenkinek ízlett, aki tapasztalta.

 

Pócsmegyer, huszonöt augusztus huszonnyolc, csütörtök. Átlagos zseni vagyok. Amikor Karl Rahner és Bohumil Hrabal ezerkilencszáznyolcvanegy szeptember huszonkilencedikén Prágában a halállal találkozott, Franz Kafka már évtizedekkel korábban féreggé változott. A halál Perzsia felől lovagolt a bohémok országába. Ebben a pincében egy magyar király raboskodott, mondta a Hrabal nevű bohém a Rahner nevű jezsuitának. Már az inkább úgy igaz, hogy magyar király lett a rabból, miután megkoronázták, ebben a pincében nemigen raboskodott. Ezt a halál mondta, aki bort ivott, mint a magyarok. Úgy tartják, a bohémok meg a németek inkább sört isznak, mert hiányzik belőlük. 

 

Pócsmegyer, huszonöt augusztus harmincegy, vasárnap. Tegnap esett az eső. Modernité. Amikor Karl Rahner II. Linusz néven pápa lett, nem cserélte fehérre a fekete reverendát. Titokban lottózott, persze kizárólag az evangéliumok Jézusával kapcsolatos számokkal játszott, három, tizenkettő, negyven, ötven, hetvenkettő, a nyereményt pedig szétosztotta a szegények között. Soha nem nyert. Ha egy ember nincs tisztában az érzelmekkel, sem saját, sem mások érzelmeivel, akkor azt az embert könnyen kihasználják. Pankának fontos, hogy számára fontos dolgokról beszéljen, hiszen a beszéd által a fontos dolgok megelevenednek. Sacré Coeur. A pápának talán mégsem illik lottóznia.

 

Pócsmegyer, huszonöt szeptember egy, hétfő. Amikor Ádám és Éva elkövette az első bűnt, a mennyország kapuja, ami addig nyitva állt, bezáródott. Karl Rahner szerint azok a lelkek, akik megérdemelték volna, hogy a mennyországba jussanak, a pokol tornácán várakoztak. Alászállt a poklokra, olvassuk a hiszekegyben. Amikor Jézus meghalt, összeszedte a pokol tornácán várakozó lelkeket, és megnyitotta számukra a mennyországot. Akiket Jézus feltámaszt az evangéliumokban, Jairus leánya, Lázár, a naiv ifjú, azok mind a pokol tornácáról bújnak vissza az életbe. A félmeztelen fiatalember elhatározta, hogy naplót kellene írni. Úgy csinál, mintha naplót írna az ismétlésről.

 

Pócsmegyer, huszonöt szeptember kettő, kedd. Amikor Lázár meghalt, alászállt a poklokra. Karl Rahner szerint a pokol tornácán megérezhettek valamit a boldogság teljességéből azok a lelkek, akik később üdvözültek. Az üdvösség Krisztustól való, hiszen Krisztus maga az üdvösség. Amikor Jézus feltámasztotta Lázárt, Lázár boldogsága háromszoros volt. Egyrészt boldog volt Lázár, mert a barátja hívta, ha pedig a barátunk hív, boldogok vagyunk. Másrészt boldog volt Lázár, mert Jézus hívta, ha pedig Jézus hív, akkor Jézusnak barátai vagyunk. Lázár harmadik boldogsága pedig az volt, hogy megláthatta testvéreit, Máriát és Mártát. Lázár feltámasztásakor határozták el a farizeusok, hogy megölik.

 

Pócsmegyer, huszonöt szeptember három, szerda. Karl Rahner szerint az isten Atya, Fiú, Szentlélek, teljes szentháromság. A félmeztelen fiatalember, aki úgy csinál, mintha naplót írna az ismerőseiről, már szeptember másodikán tudja, hogy hibát követett el. Felírja a lap tetejére a tér és az idő nevét, ám ez mégsem napló, csupán egy napló látszata, a látszat pedig a valóság lehetősége talán. Tizenharmadikán Szombathelyre megyünk. Lóci írt és rajzolt egy képregényt, ami egy Karl Rahner nevű jezsuitáról szól, akit megcsípett egy radioaktív pók, amitől szuperképességei lettek a papnak, például nem csak négyszázkilencvenszer bocsát meg az ellene vétkezőknek, hanem ötszázszor.


Szentendre, huszonöt szeptember három, szerda. Karl Rahner elhatározta, hogy naplót kellene írni. Felírja a lap tetejére a tér és az idő nevét, mert olyan a hófehér lap, mint a hófödte táj. A naplóíró jezsuita úgy csinál, mintha volna isten. Jazz. Mi értelme arról írni egy naplóban, hogy úgy csinálunk, mintha naplót írnánk, kérdezi a bolt előtt a félmeztelen fiatalember. Megzavarnak írás közben. A váci püspök a szentendrei püspökkel a szigeten találkozik. Persze nem illik úgy csinálni egy szülői értekezleten, mintha a Fiú Atyja naplót írna a Szentlélek kegyelméből. A tudat áldás és átok, mint a tudatlanság. Műfaját tekintve minden töredék, ami a tér és az idő nevével kezdődik, töredék. Romantikus látszat a szó.

 

Szigetmonostor, huszonöt szeptember négy, csütörtök. A múlt héten a Trombitás utcában parkoltam. Valahol arrafelé kezdte el írni a naplóját Heltai. Az Ervin utca egy szám alatt lakott Albert bácsi és Erzsi néni. Albert bácsi zsémbes volt. Zsémbes. A nagymamámtól hallottam ezt a szót. Albert bácsi volt az első ember, aki nem szeretett. Addig azt tapasztaltam, hogy mindenki szeret, kivéve a románokat és a cigányokat, de a románok és a cigányok gonoszak. A cigányok belebújtak a kukába. Ha valami fontos beleesett a kukába, például egy labda, akkor én is belebújtam. A kuka mindig büdös volt. Apám néha könyveket talált a kuka mellett. Az egyik könyvet Karl Rahner írta, a másik könyvet Marcel Proust.

 

Pócsmegyer, huszonöt szeptember öt, péntek. Albert bácsit, amikor gyerek volt, Bercinek hítták. Ahol a domb az éggel összeér, Anna könyvét olvastam Komáromban, aztán Eszter és Panka is elolvasta. Jobb lett volna talán, ha végig Luca szemén át látjuk a dolgokat. Saád Kata regényében is, Sár és ragyogás, Lucának híjják a főszereplőt. Arról nem is beszéltünk, hogy hol egyes szám, első személyben narrál, hol egyes szám, harmadik személyben. Persze pontatlan megfogalmazás ez így, hiszen harmadik személyben nem lehet narrálni, Karl Rahner szerint mindig az én narrál, úgy helyes tehát, hogy Luca hol én, hol ő, magamról és róla beszélek. Kertész Imre szerint azért írunk, mert valakinek a szemén át akarjuk láttatni a dolgokat.

 

Pócsmegyer, huszonöt szeptember hat, szombat. Tizenharmadikán megyünk Szombathelyre. Néha kell írni rossz verseket is. A gyerekek örülnek, mert viccesnek találják, hogy szombaton megyünk Szombathelyre. Talán eljutunk az Óperint utcába is. Meg kellene szabadulni Karl Rahner nevétől. Szombathelyen az Óperint utca Szombathelyen olyan hatással volt rám, mint Nagyváradon a Hóvirágok tere Nagyváradon. Amikor utoljára írtam le Nagyvárad nevét Nagyváradon, anyám még élt. Az Óperint utcában van az az őrangyalról elnevezett gyógyszertár, a Hóvirágok terén pedig van az az aprócska ortodox templom. Az Óperint utca és a Hóvirágok tere tisztaság és egyszerűség. Az ember nyitott a végtelenre.

 

Pócsmegyer, huszonöt szeptember hét, vasárnap. Tegnap Gellérttel biciklire kaptunk, hogy kitegyünk néhány plakátot Megyeren és Monostoron. Az egyik Schubert, a másik Petőfi. Schubert és Liszt dalait fogja énekelni valaki huszonegyedikén a templomban. Karl Rahner szerint a kultusz etet és enni kér. Egyik levelében azt írta Schubert az öccsének, hogy Pócsmegyeren tölti majd a szüretet. Bor és zongora, Schubert csak ezt a két szót ismerte magyarul. Az egyik illúzió eltakarja a másik illúziót. Szálinger huszonnyolcadikán fog mesélni arról az útról, amiről a Mintha repülnék lapjain is szó van, száznyolcvan évvel később bejárta azt az utat, amit Petőfi, ugyanúgy és másképp.

 

Szigetmonostor, huszonöt szeptember harminc, kedd. Elrugaszkodott. Szentmiklóssy Aliz kiállításának a címe ez. Elrugaszkodni lehet sokszor, sokféleképpen, sok mindentől. Elrugaszkodni lehet bármikor, bárhogyan, bármitől. Elrugaszkodhatunk a földtől, elrugaszkodhatunk a valóságtól, elrugaszkodhatunk az individuális szubsztancia akcidentális manifesztációjának immanenciájától. Most okos emberek okos gondolatait fogom idézni. Kiállításmegnyitón szokás az ilyesmi. Pablo Picasso szerint a művészet az a hazugság, ami leleplezi a valóságot. Paul Éluard szerint a föld épp olyan kék, mint egy narancs. Karl Rahner szerint az ember nyitott a végtelenre. A beszéd alatt időnként ugrálni fogok.

 

Pócsmegyer, huszonöt október egy, szerda. Karl Rahner szerint az ember nyitott a végtelenre. Tandori Dezső szerint most, amikor ugyanúgy, mint mindig, legfőbb ideje, hogy. Azt is szokás mondani, hogy a művészet a természetet másolja, itt majd improvizálok, vissza a természethez, emberi természet, Szentmiklóssy Aliz rajzai a természetet másolják tehát, természet az emberen kívül és természet az emberen belül, a kert metaforája, az édenkert és Szemirámisz függőkertje, Szemirámisz függőkertje az ókori világ hét csodájának egyike, Szentmiklóssy Aliz függőkertje, csoda, csodál, csodálkozik, rácsodálkozik, csodaszép, micsoda, Rilke verse, változtasd meg életed. Csoda az, ami megtörténik. A teremtést mindig más meséli el. Csigaház.

 

Pócsmegyer, huszonöt október öt, vasárnap. Tegnap elmentünk a könyvfesztiválra. Panka találkozott Papp Dórával. Karl Rahner elrugaszkodott a teológiától. Janne Teller egy csinos hölggyel beszélgetett a színpadon. A gyerekek csúnyán beszélnek. Nincs értelme semminek. Elfelejtettem a tejfölt és a tűzijátékot. Van abban valami természetellenes, ahogy a természetet másolom. Lóci elment istentiszteletre. Panka a szobájában kémiát tanul. Gellért apja az egyik szobában úgy csinál, mint aki naplót ír. A rádió bemondta, hogy Karl Rahner Garabonchidára költözött, mert ott akar találkozni a semmivel. Egy norvég öregasszony a színpadon. Lóci szerint a Semmi írója dán. Deblia leánya parázna.

 

Amikor Garabonchidára utazott, senki nem volt az állomáson. Azért választotta ezt az időpontot, mert nem akart találkozni senkivel, észrevétlenül akart elpárologni a városból, mint egy ügyes rajzról a rosszul sikerült alak, akit kiradíroznak türelmes ujjak. Az őszi szél befújt a kabátja alá. A bőröndjét egy padra tette, majd cigarettára gyújtott, és igyekezett kihajolni az örökkévalóságból. Grabancánál fogva ragadta meg a szerencse, amikor az öccse üzent, akkor vette meg azt a házat Garabonchidán, ami most üresen várja az állomás mögött. Testében a hideg borzongás táncolt. A vaskályhára gondolt, amibe bekészítette a rőzsét és a múlt hónapban kiolvasott újságot. Megtapogatta a zsebét.

 

Amikor Karl Dracu a dán herceget idézte, Jelena Afanaszjevna éppen Jeruzsálemben koncertezett. Nincs a világon se jó, se rossz, gondolkodás teszi azzá. Igen, csakugyan érdekes, hogy a leghíresebb dánt egy angol találta ki. Tudta, kedves Karl, hogy volt idő, amikor a dán király ura volt Angliának és Norvégiának is, de Karl tudta természetesen, hiszen mindent elolvasott a vikingekről. Persze talán nem is Hamlet a leghíresebb dán. A menyasszonyom biztosan azt mondaná, hogy Andersen. Éppen Andersen meséit fordítja ivritre. Ó, azt hittem, fuvolázik, mindent megcsinál, ami az ábécé hatodik betűjével kezdődik, a múltkor például fogat húzott. A szomszédban lakik egy fogorvos. Nagyon fájt a foga. A fogorvos mégsem húzhatja ki a saját fogát.

 

Bizonyára úgy van ez a fodrászoknál is, mint a fogorvosoknál. Akármilyen jó fodrász valaki, mégsem vágja le a saját haját, mindig csak a másét. Akármilyen jó fogorvos valaki, mégsem húzza ki a saját fogát, mindig csak azét, aki éppen most jött a fodrásztól. Én egyszer kihúztam a saját fogamat. Ebből is látszik, hogy ön nem fogorvos. Nem, én Karl Dracu vagyok, a fogorvosom neve Böhme. Én pedig Hamlet, dán királyfi vagyok, a fodrászom neve pedig Husserl. Ha egy hajvágás és egy foghúzás között vetünk egy pillantást a dánok történelmére, akkor azt látjuk, hogy a dánoknak volt Harald, Sven, Keresztély nevű királyuk, ám Hamlet vagy Claudius még sosem volt, így én leszek az első ezen a néven, ha ugyan egyszer király lesz belőlem. Képzeljünk el egy néptelen királyt.

 

Ciprusról Izraelbe repült. Viszont ott a keresztséget felvett magyarok nem a római anyaszentegyház hitvilágát, hanem az ortodox keleti kereszténységet követték. Karl Dracu is megismerkedett egy ortodox magyarral. A helyzet azonban az, hogy ez az álomkép, mint számtalan hasonló társa, épp az ellenkező irányba tart ahhoz képest, ahogyan a kanti időfogalomban gondolkodva várnánk. Karl Dracu az ébredés pillanatában csakugyan nem tudta eldönteni, hogy a valóság melyik szeletében imbolyog remegő kocsonya gyanánt nyálkás tudata. Férfikorba érkezve már kissé ridegebbé vált, és nem tartozott azok közé, akik ostoba emberekre pazarolnák a szót. Bekapott valami helyi specialitást Józsi kifőzdéjében, aminek sem a görög, sem a török nevét nem jegyezte meg.

  

Dániából Ciprusra repült, hogy Márk evangélista lábnyomában járhasson, de már a repülőtéren belebotlott a kanti időfogalom az örökkévalóságba. Aztán egy kimondhatatlan nevű kisvárosban összebarátkozott egy Józsi nevű magyarral, aki minden turistának eladta a meztelen evangélista lepedőjét. Úgy volt, hogy az érkezését követő huszonegyedik napon Jelena Afanaszjevna és Karl Dracu Jónás próféta szobránál fog találkozni Tel Avivban, de a bálnavadászok ünnepéhez közeledvén a Földközi tenger keleti része három napra sötétbe borult. Kizökkent az idő, suttogta a telefonba Karl, Jelena könnyei pedig halvány adagio gyanánt csorogtak a készülékbe. A harmadik nap hajnalán Jelena szavakat vágott ki egy szótárból, a földön feküdtek finoman.



Megjelent november 4-én a szifonline 2026/45-es lapszámában. A szerző életrajza és további publikációi fent, a nevére kattintva érhetők el.


 
 

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
Demeter Zsuzsa: Ismerkedem anyámmal

Anyám többször elmeséli Eliza nénit. Aki gyerekkoromban a szomszéd utcában lakik. Aki hajlandó volt házasság előtt. Aki feleségül ment anyám szerelméhez. Aki elvette anyámtól. De lám, hogy járt. Iszik

 
 

IMPRESSZUM

© szifonline

Felelős szerkesztő: Szép V. Árnika

  • White Facebook Icon
  • White Instagram Icon

líraszerkesztő: Pintér Kitti

prózaszerkesztő: Borcsa Imola

a weboldal grafikái Veréb Csilla munkái

bottom of page