MERÜLJ EL A SZIFONOKBAN!

Három regény, két generáció, kortünetek A regény a sivár, kiüresedett, sablonos hétköznapjairól, a tétlenségéből és a társadalomban elfoglalt pozíciójából fakadó, s az ez iránt érzett mélyről jövő, elfojtott dühéről szól, amely természetfeletti lustasággal párosulva, beteg, gyilkos képzelgésekben és verbális agresszióban tör felszínre. Csillag Lajos regényével ellentétben, ezúttal biztosak lehetünk benne, hogy antihősünk nem fog eszeveszett lövöldözésbe fogni, ő az ezredfor

A Deres Kornélia és Németh Gábor Dávid közötti mentor–tanítvány-viszony bizonyos költői képek használatában ugyanúgy megnyilvánul, mint egyes retorikai fogások rutinszerű alkalmazásában — ugyanakkor két, egymástól igencsak különböző versbeszéddel találkozik az olvasó a kötetekben. Pál Sándor Attila és Száz Pál pedig mindketten azt a falupoetikát művelik, amelyre nem kis igény mutatkozik kritikai fronton, viszont egyáltalán nem biztos, hogy létezik. Mindig stresszelek azon egy

Mán-Várhegyi Réka, Papp-Zakor Ilka és Szil Ágnes, a közelmúlt JAK-kendő díjasai, pályájuk legizgalmasabb szakaszában vannak. A második, harmadik köteteket jegyző alkotók munkái általában a szerző, a szerkesztő és a kritikus számára is fókuszban lévő, fontos szövegek. Az írás magabiztossága, a saját hang megtalálása, a tendenciák kirajzolódása vagy éppen a besorolhatatlanság, a hivatásos értelmezőnek olyan hívószavak, amelyeket épp mert kötelező sallangok, be kell vetnie. Ám e

A Holtidény másik két legértékesebb verse, a Harang és barikád és az Atlantisz már ebből a szövésből is relatíve függetlenül emelkedik ki, úgy, hogy viszonyuk a kötet poétikai tendenciáinak egészével is esetleges, szinte véletlenszerű, legalábbis egyáltalán nem tételezhető, hogy működésük egy kötetszintű építkezés háttere előtt válik csak progresszívvá. Ha pedig azt tekintjük, hogy előbbi az explikált történelmi és politikai nézőpontja, a másik a leplezetlen kultúrkritikai as

A Csendélet sárkánnyal kimondottan élvezetes olvasmány, a gyerekkori élményeknek köszönhetően jó eséllyel az olvasó számára sem idegen szituációkat jelenítenek meg a novellák, ám a szövegeket alapvetően meghatározó fantázia révén mégis egy izgalmasan egyedi világ ismerhető meg általuk. Ami az említett erdélyi irodalmi kontextust illeti: kétségtelen, hogy Csutak Gabi azonos díszletek között játszatja történeteit, de ennél sokkal fontosabb a szereplők vibrálása és a kimondottan

Brenzovics Marianna életművéről csupán néhány „darabos” mondatban Brenzovics Marianna kétség kívül különleges életművet hagyott hátra, ami absztraktabb, mint a saját kilátása, számtalan elemzési módot kínálva ezzel. Írásai olvashatóak önértelmezésekként, kárpátaljai közérzetrögzítésként, feminista nőregényként stb. Ha egy idő előtt lezárult életműről van szó, akkor mindig nehéz a közhelyes megállapításokat kikerülni, mégis elégikus belegondolni, milyen művekkel színesíthette

Három nemzedék, három nő, aki egy-egy ciklus erejéig nem csak a tónust, a látószöget, de a megszólaló nemét is megváltoztatja. Olyan összetett érzékenységű első és második versesköteteket választottam a Vándorló könyvespolcra, amelyek sokadszori olvasásra is tartogatnak szellemi csillogást vagy érzelmi fintort. Vajon van-e a három kötetben közös szerepe a férfitekintet(ek) bevonásának? A szereposztás lekettőzésének technikája, vagyis az olvasó részéről a férfi és a női arc kö

A hiány mint kontrasztanyag Miképpen észlelhető a versekben, ha nem olvasható bennük semmi a csendről? A lírai nyelv figurális potenciálja hogyan létesíti a csendet? Érdemesnek látszik e kérdések felől közelíteni Antal Balázs Vad, Horváth Veronika Minden átjárható és Szita Szilvia Gézlapok című köteteihez, hiszen úgy tűnik, hogy a csendekhez és a hiányokhoz keresnek nyelve(ke)t, ezeket olvassák és teszik eltérő módokon olvashatókká. Vigh Levente 1993-ban született Debrecenbe

Amikor lehetőséget kaptam arra, hogy recenzáljam a FISz és a Jelenkor közös sorozatában napvilágot látott köteteket, a válogatásom fő szempontjául az szolgált, hogy elkerüljem vagy legalábbis a legkisebb veszteséggel kivitelezzem Zelei Dávid első világirodalomkritikai maximájának megsértését: fordított műről nem írunk úgy, hogy mellőzzük a fordításkritikát (megjegyzendő, hogy ez még nem került fel a citatum.hu-ra tőle). Ezért egyértelmű volt, hogy három prózakötetet választok

A könyvhét után úgy döntöttem, hogy a mostani vándorló könyvespolcról a tavalyi könyvhét kínálatának néhány kötetét emelem le, és azzal a közhelyes motívummal vezetem fel a szövegek tárgyalását, hogy milyen meglepetésszerű hatást váltanak ki utólag a kritikusban – leginkább recepciójuk tekintetében. E kései szemlézés – amely mindazonáltal korai olvasás eredménye – másik szervezőeleme pedig az, hogy a társadalmi dinamikát adresszáló szövegeikkel Makai Máté, Gál Soma és Balogh

A JAK-füzetek legutóbbi három verseskötetét elsősorban a vizuális megjelenés köti össze: mind a három kötet borítóját – ahogy az utóbbi idők JAK-füzeteinél már megszokhattuk – Szabó Péter tervezte, ám az egyaránt titokzatos, inkább csak egy-egy jelenetet, pillanatot sejtetni engedő borító három teljesen különböző karakter, a kortárs magyar lírához különböző irányokból közelítő szerző verseit rejti. Centrumban az ikrek, drogok, ablakok. Nem mintha ne lenne legitim mind a háro

Föltűnik a háború áldozataként, mint akit akarata ellenére, kérdés nélkül soroztak be, ugyanakkor maga is bűnrészessé és elkövetővé válik. Ebben a kontextusban nagyon erős ez a mondat: „Megtettük, mert megtehettük.” Egyrészt az áldozat és az elkövető közötti határvonal mosódik el, másrészt a felelősség kérdésével minket is szembesít: vajon mi megtennénk, ha megtehetnénk? Mi is felelősek vagyunk azért, ami történt, attól, hogy nem mi követtük el közvetlenül? Ezt a szembesítést

A lélekrostok és húsidegek versei olyan kötetet alkotnak, mely méretre karcsúnak tűnhet, ám befelé egyre csak tágul és rétegződik, olyan költészeti dimenziókba is elvezetve, ahol ritkán járnak a kortárs költők. Az olvasók számára mostantól szabad az út. „a penge még rezeg, kezdődő időtlenség”. „Ott kint, és itt belül” (Németh Zoltán: Állati férj, Kalligram, Budapest, 2016.) Bartók Imre legújabb regényének (Láttam a ködnek országát) kiadói ügynök főhőse elmélkedik – iro

Sirbik Attila St. Euphemia című regénye szabadkai fejlődésregényként, a város underground- és művészregényeként, de részben kulcsregényként is olvasható. A cseppfolyóssá vált és a kötet különféle részeiben más-más szabályokat követő műfaji fogódzók tovább fragmentálják formailag is ezt a nyelvében, szubjektum-felépítésében, tér- és időkezelésében, egyéni politikai emlékezetében, valamint élőnyelvi megnyilatkozásában is szándékosan széttagolódó szövegkorpuszt. Egy történelmi k

A választott szerzők abban közösek – és talán semmi másban –, hogy egészen eltérő megoldásokkal ugyan, de igen erőteljesen provokálnak. Hagyományt, megszokásokat. A komfortosból pedig úgy billentik ki olvasójukat, hogy maguk jól kontrolláltan képviselik saját hangjukat, biztonságos stílusérzékkel adagolják a meghökkentő show-elemeket. Figyelem, nyilvános lírai meglepetésparti! Harmath Artemisz 1979-ben született, Budapesten él. Irodalomtörténész, kritikus, tanár. Fő kutatási

Jelen kritikai áttekintésben három, a könyvfesztiválra megjelent verseskötet szerepel, melyek nem adják meg magukat könnyen az olvasónak. Mind kabai lóránt hetedik és Mezei Gábor második kötete, mind Somogyi Aranka debütálása komoly és komplex lírai teljesítmények; egyes darabjaik ugyanúgy megkövetelik az elidőzést, ahogyan a ciklusok közötti kapcsolatok, a köteteket átszövő témák és motívumok hálózatának kidolgozottsága sem bomlik ki kellő elmélyülés nélkül. Nem fogom külön

Hyross Ferenc Tömegvonzás, Gál Soma Sármesék, Makai Máté Koriolán dala című könyveiről Szilágyi Zsófia olvasónaplója Az első kötet fontos állomás, amelyet hagyományosan kezdetként szoktunk kezelni, legalább annyira zárlat is, az út-, műfaj-, hangnemkeresés egyfajta lezárása. A fiatal Kosztolányi is azt írta unokatestvérének, Brenner Józsefnek, hogy ő most korszakot zár a Boszorkányos estékkel: a zárás és a nyitás kettőségében várja olvasóit ez a három kötet is. Szilágyi Zsófi

Szembetűnő, hogy az újabban megjelent ifjúsági regények szinte mindegyikében egy szülő neveli a gyermeket: Virág édesapja özvegy (az édesanya hiánya szerves része a történetnek: „amíg apának nincsen senkije, úgy érezhetjük magunkat, mintha apa csak elutazott volna”, 64.), A szupermenők Marcija szülei szétmentek, és Mészöly Ágnes Darwin-játszmájában (Móra) is elváltak az elbeszélő szülei. Ez a háttér egyik esetben sem funkció nélküli díszlet, hanem a naplókban rendszeresen vis

Bájos indulások – három kötetről A három kötetről általánosságban elmondható, hogy útkeresésük izgalmas és termékeny, mind-mind felkavaró viták és diskurzusok táptalajául szolgálhatnak. Ugyanakkor a monomániás késztetés, amely vagy az adatolás, vagy az ide-oda cikázó tekintet, vagy a misztikum birodalmának, a titok fokozásának a realizmusba oltott szintézise körül képződik meg, mindhárom kötet végére valamelyest kifárad, az olvasói kiigazodást és a szövegekben való járatosság

Kovács András Ferenc: Egerek könyve, Szalma Edit illusztrációival, Magvető, Budapest, 2015 Rögtön a kötet első szövege, Az egér neve szembesít antropomorfizmus, megszemélyesítés és kategorizáció önkényességének dilemmáival, amennyiben egy hosszadalmas, negatív, kizárásokra építő definíciós kísérletsor (nem rossz egér, nem elefánt, nem rossz kutya, nem patkány, nem kecskebéka, nem macskacápa) végére a névviselés képességével hozza összefüggésbe, mit is ért a „jó egér” kategóri