A gyár nagy volt, eszméletlenül. Tornyai szikárak, felhői nehezek, rendszere ütemre lélegző. Egy hatalmas bogárbelsőre emlékeztetett, ami mintha valami felettébb velőset emésztene, olyannyira szuszogni tetszett. A minap este is a következő volt. Hívtak, hogy menjek gyárlátogatni. Készítsem össze az okmányaim, főzzem le gyorsan a kávét, de még a hajam is fésüljem ki, ha időm éppen engedi. Egy gyárlátogatás, ugyanis, mint azt a madárhangú telefonos kisasszonytól megtudtam, komoly dolog, meg...

Aztán szétestem. Volt olyan is. Nem szeretek róla beszélni, de ha így vizslatod, hát muszáj. Inkább hallgatok, az az egyszerűbb, kényelmes közöny, mint holmi fura nemet mondás. Így hordtak szét a hangyák, mindenki magának, a maga királynőjének, hátha utána homlokon csókolja őket. Egyszer csak megszülettem. És most itt vagyok. Itt is leszek még jó ideig, ha hagyod. Viseled törékeny termetem, magyarázhatatlan, buja részeim, vagy épp a bizonyos időközönként jelentkező, ámde annál hirtelenebb...

Felmásztam az egyik legnagyobb almafára, pont arra, amely a kert közepén állott. Leültem a törzshöz közel, egy erős ágra, majd leszakítottam egy almát. Beleharaptam. Az egésznek a Frigold család Ádámja az oka. Vagy ha nem ő, akkor a ballagásra kapott pecsétgyűrűje. Legalábbis így mesélik. Épp csak által ment a vizsgákon, mégis nagy dínom-dánomot csaptak a fölnőtt tiszteletére. Láttam, hallottam, ahogy az almásban játszottam. Az volt a játék, hogy a sűrűn ültetett fasoron kell végigmászni,...