Hecsedli Kiskacsó pofiján sárga pír ütött ki, nagy levegőt vett, és már mondta volna, hogy… De nem mondta. Kifújta a levegőt. Rendben. Sár van, papucs nincs. Akkor megmosakszik. Elcuppogott a fürdőszobába. Fintorogva nyugtázta, hogy a fürdőszobában is erdő van. Csupakék.Mosakodni attól még lehet. Térdigföld lábával átlépte a küszöböt. És átbukfencezett egy őzön. Vagy szarvason.

Hecsedli Kiskacsó arra ébredt, hogy egy erdő van a szobájában. Az erdő kék volt, Hecsedli Kiskacsó álmos, de belátta, hogy esélye sincs visszaaludni. Akkor felkel. Kinyújtotta a jobb lábát. – Nyekk ‒ mondta az elgémberedett jobb láb. Kinyújtotta a bal lábát. – Nyöh – nyögte a bal láb. Az is el volt gémberedve. A lábak készen álltak. Hecsedli Kiskacsó lelépett az ágyról. A sárba. Ajakbiggyesztve nyugtázta, hogy a parkettából talajszint lett. – A parkettából talajszint lett – morogta volna a papucsának, ha megtalálja. De nem találta meg. A papucs elbújt az avarban, és téli álmot aludt. Hecsedli Kiskacsó pofiján sárga pír ütött ki, nagy levegőt vett, és már mondta volna, hogy… De nem mondta. Kifújta a levegőt. Rendben. Sár van, papucs nincs. Akkor megmosakszik. Elcuppogott a fürdőszobába. Fintorogva nyugtázta, hogy a fürdőszobában is erdő van. Csupakék. Mosakodni attól még lehet. Térdigföld lábával átlépte a küszöböt. És átbukfencezett egy őzön. Vagy szarvason. – Na – peffeszkedett az őz vagy szarvas. Előtte tucatnyi őz vagy szarvas állt. – Kéretik beállni a sor végére – pöffeszkedtek. – Na igen – puffaszkodott egy őz vagy szarvas a sor legelején. Íves nyakkal lefetyelt a mosdó-kagylóból. Hecsedli Kiskacsó arcán narancssárga pír ütött ki, nagy levegőt vett, és már kiabálta volna, hogy… De nem kiabálta. Kifújta a levegőt. Rendben. Nem mosakszik meg. – Csak nem? – hűltek el az őzek vagy szarvasok. Hecsedli Kiskacsó nem figyelt rájuk. Kicuppogott a fürdőszobából, egyenesen a konyhába. Megreggelizik. Grimaszolva nyugtázta, hogy a konyhában is csupakék erdő van. Legyen csak. Attól még vajas kenyeret fog enni. Combigföld lábával átlépte a küszöböt. És megállt. Elhűlve. – Morzsa – vinnyogta egy hangya. Körülötte soktucatnyi társa nyüzsgött, a konyhaszéktől a konyhaasztalig. – Morzsa, morzsa – vinnyogták. És vitték a kenyeret morzsánként. Hecsedli Kiskacsó inaszakadtából cuppogott menteni a reggelijét. Már a konyhaszéknél volt, egy karnyújtás a konyhaasztal… – Vekni – dörmögte egy tagbaszakadt hangya. És vitte a veknit. Hecsedli Kiskacsó képén vörös pír ütött ki, nagy levegőt vett, és már üvöltötte volna, hogy… Sőt üvöltötte is: – Takarodj haza, erdő! Egy csapásra minden összevissza lett. A hangyák eltévedtek a konyhaasztalon, a szarvas vagy őz félrenyelte a vizet a fürdőszobában, a papucs felriadt téli álmából az ágy előtti avarban. Hecsedli Kiskacsó mordan hunyorgott a csupakék erdőre. A csupakék erdő riadtan összehúzta magát. De nem ment sehova. – Szóval nem mész sehova. Az erdő nem válaszolt. Hecsedli Kiskacsó durcásan ráncolta az orrát. – Akkor megkeresem az erdő szívét. Dél lett, mire megtalálta. Az erdő szíve egy rókalyukban ült. Gesztenyeszínű haja volt, és úgy köszönt, hogy „halihahó”. – Halihahó – köszönt Hecsedli Kiskacsó is. De feleszmélt. – Mit köszöngetsz? – Úgy illik. – Tényleg – bólogatott Hecsedli Kiskacsó. De észbe kapott. – Elrontottad a reggelemet! – El – bólogatott az erdő szíve. – Te kanyó! – rivallt rá Hecsedli Kiskacsó. Az arcán mélyvörös volt a pír. – Te vagy a kanyó! – Te tankó! – Mi az a tankó? – Olyan, mint a kanyó. – Nahát – csodálkozott az erdő szíve. A szemét elkerekítette. Szép zöld szeme volt. Hecsedli Kiskacsó ismét elvörösödött, most nem úgy. Leült az erdő szíve mellé a rókalyukba. – Miért vagy itt? Az erdő szíve végtelenül távoli dolgokat nézett. – Csak… látni akartam – sóhajtotta. – A házamat? – A helyet. Itt születtem. Nem tudtam, hogy itt egy ház van. Akkor nem volt. Az erdő szíve megborzongott. Leporolta a kantáros nadrágját, és felállt. – Ez a te házad. Elmegyek. – És elindult boldog-szomorúan. Hecsedli Kiskacsó arcán sosemlátott rózsaszín pír ütött ki. Az erdő szíve után kapott, és visszaültette a rókalyukba. – Maradj velem – így Hecsedli Kiskacsó. – Milyen aprócska kezed van – így az erdő szíve. Egymást kézen fogva üldögéltek a csupakék erdőben. A papucs visszaaludt az avarban. Horkolt, pörgött bele a bojtja.