top of page

Nagy Balázs Péter: Ekhó barlangrajzai

okt. 7.
2 perc olvasás
Gyerekkoromat én, Narkisszosz / elzúgó folyam tükrébe álmodtam. / És álmodom azóta is halottjaimat, / anyám mellett a homokos parton, / az iszapból formálom meg őket.

Narkisszosz sírni tanul

 

Meg kell tanulni ezt is, mint

a vadászat összes fortélyát, a

közegellenállás hatását gyorsröptű

nyílvessződre vagy a vadak testét,

hogy biztos kézzel

zsigerelhesd, nyúzhasd őket,

akiknek már nem kell tanulniuk

a sírás fortélyát. Nézz, Narkisszosz, folyó-

tükörbe, fodrozódik benne arcod – ilyen a sírás.

Igyál, Narkisszosz még egy kupával, öblítsd

le egy újabbal, szádban a savanykás utóízt

a sokadik majd leöblíti, közben

gondolj bolygókig nyüszítő magányodra –

ilyen a sírás.


Narkisszosz felnő

 

Mondataim, mint hegyes lándzsák a vadat,

döfik át az arra méltatatlan halottjaimat,

akiket pedig szeretek, csak nem érezhetik,

mert én sem érezhetem. A folyó eliramlik, víztükre

hosszan elnyújtja tenvalódat, mintha egyáltalán

lennél. Narkisszosz, te soha nem fogsz felnőni, soha

nem leszel felnőtt férfi, kiérlelt, jó barát nem leszel

soha, mert a mondataidra figyelsz, hogy

akárkiben vajon milyen hatást kelt,

milyen hullámokat vet elhalóan a partra,

ahol ülsz a homokban és nézed

csodálva önmagadat. Mondataim

hullákat sodornak a partra, arcuk olyan

fakó, arcuk olyan szép, mint az enyém. Narkisszosz,

vedd észre, nem maradsz egyedül akkor sem,

ha végül mindenki elhagy.


Narkisszosz megint felnő

 

Mondataid, Narkisszosz, hegyes lándzsák,

szavaid csapdák, érzéseid üresek,

sírok magányát idéző minden tetted tova hullámzó

hatása. Csak egyszer fordítanád magad ellen

mondataidat, csak lépnél egyszer szavaid

csapdájába, csak néznél egyszer tetteid áramába,

felnőnél rögvest, megrettennél és elhalnál,

mint a visszhang, ha eljut és visszatér önmagába.


A felnőtt Narkisszosz panasza

 

Halottjaim olyan szépek, mint emlékeimben

anyám barna haja, amit vörösre színez

a nap, lábujjait nyaldossa a hűvös folyó.

Forrása ez az emlék annak, hogy tovább éljek.

Talán nem is igaz. Meg sem történt, talán

mindig egyedül voltam, mióta világ

a világ. Ez megmagyarázhat sok mindent,

mondataim miért olyanok, mint a merev

lándzsák, szavaim miért csapdák.

Gyerekkoromat én, Narkisszosz

elzúgó folyam tükrébe álmodtam.

És álmodom azóta is halottjaimat,

anyám mellett a homokos parton,

az iszapból formálom meg őket.


A felnőtt Narkisszosz öröme

 

Tudva most már, hogy iszapból formáltam

anyám barna hajának emlékét, és

elzúgott mellettem a folyó,

tudva most már, hogy egy nimfa és egy

isten csakis rossz szülő lehet, az egyik

elvesz, míg kizárólag ad a másik

iszapból formált gyerekkorokat.

És tudva most már, hogy mondataim lándzsák,

még ha tompák is, szavaim döglött csapdák

és halottjaimat eltakaró mély sír minden

érzésem, mint pergő homok, amely elzúg mellettem,

most már nyugodtan fogadom mindazt,

amit elhatároztak az istenek egy

folyóparton ülve a langyos vízben,

engem az iszapból megformálva,

hogy végül úgy csapjanak egy közeli sziklához,

ahogy én virágzom bele kedves

halottjaim megértő karjába és

elzúg a folyó és az

iszapból új Narkisszosz kél.



Megjelent október 7-én a szifonline 2026/41-es, mégis első lapszámában. A szerző életrajza és további publikációi fent, a nevére kattintva érhetők el

 
 

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
Borsos Bence: megálmodtam

hetekig nem aludtam utána hogy soha többé / ne találkozzam a nyomorral az önzőséggel / a savanyú gumicukor árus mosolyával ott álltunk a búcsúi forgatag kellős közepén nyár volt az utcai ivókútnál tol

 
 
Országh Virág: Külalak

Engem csak kiírattak mindenhonnan. Apa mostanában mindig azt mondja, nemhogy a rézfaszú bagoly, de még a szellemek sem fognak megbaszni, ha ilyen kövér maradok. Anya szerint ez a szerelem egyik legősi

 
 
Lauer Péter: Szobor

az idő a test / fényét lassan átszínezte Emlékszel, vettünk egy szobrot, emberalakút, műkő volt, de élethű – a kert végébe tettük, maradjon nekünk és a madaraknak. Kezdetben minden nap lejártunk hozzá

 
 

IMPRESSZUM

© szifonline

Felelős szerkesztő: Szép V. Árnika

  • White Facebook Icon
  • White Instagram Icon

líraszerkesztő: Szép V. Árnika

prózaszerkesztő: Borcsa Imola

a weboldal grafikái Veréb Csilla munkái

bottom of page