Orcsik Roland: Harmadolás, Kalligram, Budapest, 2015. „Ne számíts elragadtatásra!” – szól a borítószöveg befejező kitétele, megelőlegezve ezzel a kötet elsőre nyersnek, lecsupaszítottnak és kimértnek ható beszédmódját, melybe mégis lépten-nyomon beszüremkednek az extázis különböző megnyilvánulási formái, pulzáló jelenései. Vibráló tájak, valószerűtlen élőlények tűnnek fel, miközben nagyon is hétköznapi szituációk játszódnak le a kutyasétáltatástól kezdve a vérvételig. Vagyis egyszerre nyílik...

Marno János: Hideghullám, Magvető, Budapest, 2015 Valóban, mint egy Alberto Giacometti-szobor, úgy mered ki a földből Marno János költői kreatúrája: szálfa vékonyan és magányosan; határozottan, mégis esendő, kései léptekkel indulva el az üres térben. A több versben megidézett képzőművész a Hideghulllám című kötet egyik fontos viszonyítási pontja lesz – ahogy számos más hivatkozott alkotó is Holantól kezdve, David Lynch-en, Thomas Bernhardon át, Borgesig – kijelölve a lírai alany nyelvbéli,...

Bereményi Géza magánlegendáriumáról Ezen a ponton ér össze a valóság és a fikció, és ahogy az irodalom műfaji határterületei összemosódnak, úgy rajzolódnak ki a biográfiai vonatkozású irodalmi anyag körvonalai is. Közben pedig lassan átszivárog az életmű lapjain az a bizonyos vércsík, amely a személyes érintettség és megéltség jelölőjeként húzódik végig a szövegeken, s a rejtett, lapok közé préselt, általános- vagy örökérvényű – bár konkrétan nem megfejthető üzenetű – vízjel is átdereng a...