Kilépek az ajtón, hallom, hogy a külföldi odalent beszélget, futni kezdek le a lépcsőn, fut utánam a kutya, három emelet le, a hátamon rázkódik a táska, zörög a telefonom hátlapján a kulcs, ideje sincs felfogni, mit lát, ahogy elfutunk mellette, felüvölt, megpördülök, hogy visszaüvöltsek, már ránt tovább a póráz, az üvöltésből nevetés lesz, jól képen röhögöm a szerencsétlent, az meg csak áll leforrázva, látom az ajtó üvegén át az eltorzult képét. Kint vagyunk. Mit hagytam otthon? Mindent. ...