felemelem a bal lábamat, hogy kilépjek a bugyiból, megtántorodok, de nem esek el. a vizes talpamra homokos föld tapadt. mint a fogfájás, ahogy az idegen át egyenesen az állkapocsba, az egész arcba, az egész fejbe hasít, úgy villódznak előttem a képek. ködöt lélegzek. hamarosan feljön a nap és eloszlatja. soha életemben nem fáztam még ennyire, a remegés is alábbhagy, a maró fájdalom lassan bénító kimerültségbe vált. tudom, hogy mozdulnom kell, különben baj lesz. a pólómból és a hajamból...