Azonban egyik művel sem azok címzettjei, hanem a kortárs közönség és az utókor vetett számot. A Tūla végső soron ennek a komplexitásnak állít emléket a maga sajátos módján. „Tudod, mondtam neki másnap reggel, mi vagyunk a mongolok. Miért mongolok? Hát nem eljutott primitív társadalmunk alig egy éjszaka alatt a fejlett szocializmusig, ha nem tovább? Tūla kész volt a nevetésre, nevettünk mindenen, mint a gyerekek. De már-már hisztérikus, sírásba fúló nevetésbe kezdett. Reszketett a...