Behunyta a szemét. Élvezte, ahogy megszűnnek a zajok, csak a fény hatolt át a szemhéján. Kihúzta magát, a hegedűt az álla alá szorította, várt egy kicsit, amíg az utolsó fészkelődő néző is elcsendesedik, majd lassan felemelte a vonót és a húrokra tette az ujjait. Fájdalmasan felsíró hegedűhúr. Nem hangos, épp csak átdereng a puha tudatlanságon, ahogy a huzatban libbenő függöny rojtjai közt játszó napsugár. Csak szájpadlására tapadt lepedékes nyelvét érezte. Lebegek – tűnődött, és nagyokat...