Csak ülni a Dobó téren, nézni a lemenő nap fényét, élvezni az apró örömöket, elvegyülni a helyiek között, életre szóló barátságokat kötni, minden egyes levegővétellel belélegezni a történelmet, mert ez Eger. Olyannyira tetszett a város feelingje – az is lehet, hogy a minaret szűk csigalépcsőjébe beszorult a lelkem egy része –, hogy minél tovább szerettem volna élvezni. Eger, 2014. január 29., szerda. Reggel fél tíz körül lehet, épp most szálltam le a buszról a furcsa, kerék alakú állomáson....