Domboldal, talán Visegrád, vagy Buda. Tökéletes, pont elég mély, pont elég tarka zöld, pont elég fényes és meleg alkony világítja meg. Csatázunk, fel kell rohanni rajta, igazi csata, de mindenki barátságos, az ágyúlövések távoliak és pontatlanok, aláfestik a testmozgást. A domb tetejéről látom a völgyet is, de nincs hovatartozásom, kilétem, nem tudom, győztem-e, vagy a másik oldalon is harcolok. Buda, házibuli Zs.-nál. Farsang. Hatalmas edények tele étellel, nyomasztó aránytalanság, nem...

Nem létező táj, talán a hazám. Éjszaka. Nádsűrű tömbök, lehetnek hegyek vagy oszlopok. Annyira tömötten állnak, hogy a köztük lévő tér függőleges alagútnak tűnik. Abban repülök föl és le, de soha olyan mélyre, hogy lássam, a tömbök ott lenn összeérnek-e. Viszont néha felérek olyan magasra, hogy kijutok az alagútból. Végtelen tér, vízszintesen repülök benne, felfoghatatlanul gyorsan, és még mindig egyetlen tömb felszínén, egy kupolás palota felé, nagyon lassan, de közeledem felé. Ébredés....

Szentendre. Anyám a nagyszobában könyvel. Düh, hogy elhitette, hogy meghalt. Düh, hogy most helyet kell neki csinálni. Délelőtt, laposan betűző fény, megtörik a számológép kijelzőjén, onnan vág a szemembe, nem látom a számot. Düh, amiért nem látom. Düh, amiért már nem nekem kell látnom, mintha felmentettek volna, mint egy rosszul teljesítő embert. Ébredés. Viaskodik az álmosság és a késztetés. (Szöllősi Mátyás felvétele) Szolcsányi Ákos 1984-ben született. Költő, kritikus, az Universidad de...