Amíg helyet keresek az érkezési csarnokban, azon tűnődöm, hogy hívják Anna szüleit. Két éve vagyunk együtt, még egyszer sem találkoztam velük. Ismerem az arcukat, annyiszor láttam a profilképüket, hogy a Jóisten is beleunhatott a számolásba. De hogy hívják őket? „Anyád szerint már menekültnek számítok?” Számíthatnék annak: nem lenne rossz belépő két év után. Talán még a régi melóm is megbocsátaná. Bár azt csak később kéne neki beadagolni, először jegyezze meg a nevem. A karácsonyi...

Csak akkor nem sírt, ha letettük a sarokba, és a lábait nézegette. Különösen a jobb lába tetszett neki, pedig az volt, amit születése után rögtön műteni kellett: nem nőttek ki rajta az ujjak. Nem akartunk a lányunkon csak úgy végtagot cserélni. Sári nem akarja elhinni, hogy mi vagyunk a szülei. Nem tudni, ezt komolyan gondolja-e, vagy csak nem akarja, hogy azok legyünk. Ha rákérdezek: „na, és ezt miért mondod?” – elhúzódik egy sarokba és a lábait nézi. Azt hamar megszokhatta, hogy nem...