A könyvek legyenek mindig ugyanott, ugyanabban a sorrendben, amit megszoktam, különben keresgélnem kell. A kulcs, ugyanott legyen, ahova mindig leteszem, mert ha nem, nem találom és nem jutok ki a lakásból. A sarki bolt ne zárjon be. A kedvenc kávézóm maradjon ott örökre. Végre, elment a nap, esik az eső és felhős az ég, leszakadt az agyamról a tompa kábulat, ami folyton rátelepszik, ha egy pillanatra is napfény ér, ez tehát azt jelenti, hogy le tudok ülni a gép elé és el tudok kezdeni...

Ma új lappal indulunk, mert sok idő után lezártam tíz év munkáját két kötetben. Egy verses- és egy tárcakötet. Ma leadom a kiadómnak a szövegeket, kieresztettem a kezemből és szerkesztők martalékává teszem, tegyenek vele belátásuk szerint, az én munkám itt tulajdonképpen véget ért. Érdekes módon, ilyenkor megkönnyebbülni kellene, a mű kész, az alkotó pihen, mégis, jó sok minden van most a fejemben, szóval, hosszú és szövevényes lesz ez a szöveg, de igyekszem mederben tartani majd. Bár...

Hogy elment az életem. Ez jutott eszembe. Nem tudom, miért, nem tudom, miért pont ott, pont akkor. Bármikor máskor eszembe juthatott volna. Váláskor, nagy döntések idején, világvégi, eldugott posztszovjet repterek magányában, nagy szerelmek elveszítésekor. Fogalmam sincs, miért ott jutott eszembe, a hőségtől bágyadt, idegen kávézóban, de úgy futott rajtam át ez az érzés, mint a szöveg elején említett nyári zivataron a villám, horizonttól horizontig remegtetve meg a földet, messziről indulva,...