SzIF Online

Bordás Máté versei

Felállok, apámmal kiolvassuk a tenyeremen / lévő hegeket. Csuklómnál fogva odahúz a vasasztalhoz. / Mágnestenyerével kihúzza a homorú fiókot, kivesz egy ceruzát. / Az utánfutó tervrajzára leírja: segítek megépíteni / a terepasztalt. Elengedi a kezem. / Apám írisze átrendeződik, a zöldellő mezőket elönti az óceán, / barna láncolatok emelkednek a pupillából, ki akarnak törni.

 

Bordás Máté 1995-ben született Szolnokon. Jelenleg egyetemista, az ELTE magyar-német tanári szakos hallgatója. 2015 óta publikál verseket. Emellett fordít is, 2018-ban elnyerte a Babits Mihály műfordítói ösztöndíjat. A ROST irodalmi lap szerkesztője.

 

Körtánc

 

Vitus!
– kiáltjuk húgommal:
hívni gyakoroltuk. Broholmert szerettünk volna,
de fehér szőrpamacs kuvaszunk lett. Megkötöttük,
agresszív csomók: ugattak a bundába fájdult bogáncsok.
Lenyugszik, leülök mellé. Óvatosan tépkedem a csimbókokat.
Teli mindkét kezem, felváltva emelem őket a számhoz.
Fogaim közé sosem szorult még szőrszál.

Felpattan fájdalmában. Apám a garázsból figyel.
Onnan néztük az összeomló eget, a felvillanó réseket
a réten szaladó rókacsalád mögött. Vitus szőre is
szebb onnan, húgom szerint leopárdfolt minden fekély.

Elrugaszkodik, futok. A lánc reptében rántja vissza
a másik félszigetre. Én átugrom a meszesgödröt,
a sáros-fehér peremén elcsúszok. Visszanézek: szőrében
maradt még bogáncs. Markomban semmi sem maradt meg:
gyakorolni!

Vitus! – kiáltja apám már későn, és kirepül néhány fogam.
Az esés, a lánc hossza, a fájó csomók: lámpások gyúlnak –
mondja anyám.

Elejtek mindent. Hat próbálkozás után úgy érzem,
ez a lényeg. Felállok, apámmal kiolvassuk a tenyeremen
lévő hegeket. Csuklómnál fogva odahúz a vasasztalhoz.
Mágnestenyerével kihúzza a homorú fiókot, kivesz egy ceruzát.
Az utánfutó tervrajzára leírja: segítek megépíteni
a terepasztalt.  Elengedi a kezem.

Apám írisze átrendeződik, a zöldellő mezőket elönti az óceán,
barna láncolatok emelkednek a pupillából, ki akarnak törni.
Itt lakunk! – megbököm az utolsó zöld foltot.
Megépítem veled a terepasztalt! – mondja mosolyogva apám.
Megrendeljük az agyagot, kikeressük a farakásból a világ 4 peremét.
Apámat felkapja egy varjú, és beviszi a közeli tölgyerdőbe.
Elejti a tisztáson.

Megérkezett. Az évek alatt már kiszáradt, így napokig
áztatom a 10 kilós tömböt. Délután kezeimet már a rám maradt
tervrajzok mozgatják. Megformázom a garázst, ahonnan későn
üvölti apám: Vitus! Alakot adok húgomnak és anyámnak.

A meszesgödör még temetetlen. Mellé teszem a kutyaházat,
bele egy fehér gumifigurát. Megkötöm. Bemikrofonozom a terepasztalt,
hogy lehallgassam: Próba 1,2,3. Fülmonitorral
a fülemben fekszek le.

Vitus!

– kiáltjuk húgommal:

 

 

újrakezdem:

 

vázlatos erdő.
Bemész,
kidolgozatlan marad.
Varjak mosdanak a megfolyt tintában.
Az állomás felől kürtszó.
Fatörzsek hajlanak a sínekre.
Kisiklott a mozdony:
túltelített papír.
Fehér tintával
újrakezdem:

vázlatos erdő.
Bemész,
kidolgozatlan marad.
Varjak mosdanak a megfolyt tintában.
Az állomás felől kürtszó.
Fatörzsek hajlanak a sínekre.
Kisiklott a mozdony:
túltelített papír.
Fehér tintával
újrakezdem:

 


© SZIFOnline 2014   |   Minden jog fenntartva