SzIF Online

Alfonsina Storni versei

Izsó Zita fordításában

Virágok sziromfogai, harmat fejkendője, / gyógynövények kezei, te, gyengéd dajkám, / készítsd elő nekem földlepedődet, / és a vastag, gyomos mohapaplant. // Aludni szeretnék, dajkám, tegyél az ágyba, / lámpának vezess a fejemhez / egy csillagképet, azt, amelyiket szeretnéd, / nekem jó lesz bármelyik, csak csavard le a fényét kicsit. // Most menj.

 

 

Hegylánc

 

Egy láthatatlan kéz

halkan simogatja

a leomló világok

szomorú maradékát.

Közben valaki, nem tudom, kicsoda,

gyengédséggel

árasztja el

a szívemet.

(…)

Egy gránittestű nő

nyújtózik el

a hegylánc

okker gerincén,

sivatagos méhének

fájdalmát üvölti a szél.

Éjjelente a hold pillangóit

dajkálja fagyott mellkasán.

És a szempillámon

lassan hízik

egy könnycsepp.

Idősebb, mint a testem.

 

 

Aludni szeretnék

 

Virágok sziromfogai, harmat fejkendője,

gyógynövények kezei, te, gyengéd dajkám,

készítsd elő nekem földlepedődet,

és a vastag, gyomos mohapaplant.

 

Aludni szeretnék, dajkám, tegyél az ágyba,

lámpának vezess a fejemhez

egy csillagképet, azt, amelyiket szeretnéd,

nekem jó lesz bármelyik, csak csavard le a fényét kicsit.

 

Most menj, mert már megpattantak a rügyek...

Fentről égi láb ringat el téged,

és köröket rajzol köréd egy madár,

 

hogy könnyen elfelejts... Köszönöm. És még egy kérés:

ha megint ő telefonálna,

mondd meg neki, ne keressen... Rég elmentem.

 

 

A költészet istennőjéhez

 

Bűnös vagyok. Leborulok előtted.

Sötét homlokommal megérintem kék földedet.

Pálmasereg őrzi érintetlen testedet,

te nem öregszel, mint az emberek.

 

Nem merek tiszta szemedbe nézni,

vagy megérinteni csodatévő kezeidet:

hátranézek, mögöttem a vágyak folyója

öntudatlanul hergel ellened.

 

Egy kis zöld ágat tűzök a köntösödre,

hátha megsegítesz,

és akkor majd végre jó lehetek.

 

Mert nem tudok az árnyékodon kívül élni,

már a bölcsőben

megvakított fényes fegyverzeted.

 

 

Alfonsina Storni (1892-1938) a XX. századi dél-amerikai költészet egyik legjelentősebb alkotója. Svájcban született, szülei söriparosok voltak, de a vállalkozás hamar csődbe ment, így visszaköltöztek Argentínába, ahol kocsmát nyitottak. 1907-ben csatlakozott egy vándorszínész társulathoz, majd folytatta tanulmányait és tanítói diplomát szerzett. 1911-ben Buenos Airesbe költözött, ahol házasságon kívül, egy újságíróval folytatott kapcsolatából született meg a fia, Alejandro. 1916-ban anyagi nehézségei ellenére megjelenhetett első kötete, a  „La inquietud del rosal.” Több neves íróval, költővel is összebarátkozott, többek között Manuel Ugarte-val, Juana de Ibarbourou-val, európai útja során pedig Federico García Lorcával. Az 1920-ban kiadott „Languidez” című kötetével több díjat is elnyert. Később irodalmat tanított egy egyetemen, a stílusa európai utazásai hatására pedig sokkal realistább lett, mint korábban, témái között feltűnt a feminista vonal. Barátja, Horacio Quiroga 1938-ban történt öngyilkossága után elküldte utolsó versét egy újságnak, és a tengerbe ölte magát.

 


© SZIFOnline 2014   |   Minden jog fenntartva