SzIF Online

Sütő Csaba András versciklusa

egy gyömbéresüveg / gurult a repedt földön / amíg a gumicsizma rátaposott és / megint és újra megint / nem volt megállás / nagy erős fejszékkel estek neki / kivágták a fákat legallyaztak / a szálakat elvontatták / a földet feltörték helyben hagyva / néhol a törzsököt / használták művelték / fosztották zabálták lyukakat vájtak elkerítették / lyukakat vájtak vetettek / arattak temettek építettek / megint és újra // makacs ragaszkodással // kvazáraik pulzáraik alatt // örvényeikben lassú sajgással

 

Sütő Csaba András 1979-ben született Győrben. Költő, az Ambroozia folyóirat szerkesztője. Megjelent verseskötetei: Spleen (FISZ, 2004), Szent és érthetetlen (Orpheusz, 2006), meredek út (FISZ‒Napkút, 2007), disintegration (Orpheusz, 2008), AURA (Tipp Cult, 2013). A Fiatal Írók Szövetsége, a Hermaion Irodalmi Társaság, a Magyar Írószövetség tagja.

 

 

kié lesz a madár?

1

 

kié a madár akkor? a göcsört a fában? a gombszemekben locsogó fény? a hamuval kevert avar? a pernyesuhogás? az egymásra rezzenő, sáros újságlapok? a vállban bő ing? a hajtűkanyar?

 

cseppek és csatok a földön, kikezd a fémmel, a föld csuszamlik, az abrosz az üres verandán, szellő támogatja, kié?

 

kié lesz a madár, végtelen égen? repül? leszáll? fészek? a szalma, a sárga, a kiscsikó, a pálcalábain fut s nyerít? mert a völgyben ember nem bandukol és nem kék a por többé és nem kottáz, terül, kié a madár akkor? kié?

 

sok értelmetlen dolgot csinálunk, azt mondjuk rá, ez szép, aztán kiejtjük kezünkből

 

2

 

alak nincs. élek, felületek. düledék, az új tenger porózus rétegei. szétterült a folyó. hordalékkúp. mély édes víz

 

Riának hívom őt.

De éppúgy mondhatnám sónak vagy villámnak is. Néha rekedten száll föl a szomorúság.

Haj de igen messze van.

 

3

 

hámozd meg a földet

edd meg a barackot mind

 

foszd meg héjától

harapj húsába

told odébb nyelveddel

a kemény barázdált magot

 

törd fel a betont

fogj alá fordítsd ki helyéből

szedd föl a darabokat

takaríts el a másik

hagyj tiszta nyomot magad után

 

4

 

lassan felemelkednek az utak

és a karton egyszerű

igazságára hagyatkozunk: fúj a szél.

ha majd minden megint

portolán lesz csupán

és folyók, csillagok, hegyvonulatok vezetnek

szem befogja lerajzolja kéz a helyrajz új idején

számok egy nyomorékká gyűrt lap koordinátarendszerén

 

röntgenfényből faragták

átsugárzik falakon szavakon

 

ha fölemelik megrázzák

a vízszintbe ágyazottakat

 

élnek a térben oszlopos főutak, sztrádák,

felül- és aluljárók autó- és mellékutak

akkor csak a lábbal járható bekötőutak

szikár földje az áradó holdfény marad

 

5

 

forog kering tovább

 

a levegő hevül

emelkedik

susogó szellemárnyak

az utolsó vérek

a tűzfürdő előtti fák

 

6

 

földből lassan kiszívta

virágba borult és

szerény határait kimarta szik

 

7

 

egy gyömbéresüveg

gurult a repedt földön

amíg a gumicsizma rátaposott és

megint és újra megint

nem volt megállás

nagy erős fejszékkel estek neki

kivágták a fákat legallyaztak

a szálakat elvontatták

a földet feltörték helyben hagyva

néhol a törzsököt

használták művelték

fosztották zabálták

lyukakat vájtak elkerítették

lyukakat vájtak vetettek

arattak temettek építettek

megint és újra

 

makacs ragaszkodással

kvazáraik pulzáraik alatt

 

örvényeikben lassú sajgással

mély szaggató fájdalomban

 

az öröm odvaiból félénken pislogtak elő

ha maradványait elszórta a hajnal

 

8

 

a nyíló kalászok súlya

a szár ívelése

csövek a lefelé

hajló bokrok alatt

a föld koromfeketéje

a vérrel sózott testekkel

etetett áradásban

 

nevet választott névtelennek

határolta a végtelent

egy fókuszba tolva vissza a fényt

 

magasztalva az erdőt a bércet és a zugolyokat

megemlékezve a pisztráng hasáról csorgó melegről

 

lassú nagy hasú bajuszos halakról

és az egész evolúcióról

törzs- és egyedfejlődésről

szaporulatról kipusztulásról

 

várva örömöt reményt izzadást kielégülést

 

9

 

egy dörgés egy villámlás

és a mélyből felszivárgó moraj

egy örvény egy zápor

 

a fényt éppúgy mondhatnánk

villámnak sónak

 

fektéből sír a föld

én riának hívom

 

10

 

minekutána a megalázottság

megülte szokványos torát

a gyalázat elvégzi dolgát

udvaron utcán homokozóban

 

szokás és jog szerint

a kivérzett föld felett

 

elcsattan végigvág a villám a fellegek között

a homlok mögött megbúvó veríték araszol

 

11

 

gyárak a homokozóban

állnak a szemközti fényben

mélyre temetett slag

a homokdombba temetve

lesz itt lemezelt vágyvilág

műanyag teste megtelik

rázkódik a kerti csaptelep

átveszi a remegést a fal

 

12

 

végigszántja

arcot a penge

fejet a kéz

 

a lefolyóból felszörcsög

a benne szorult levegő

az udvarról felszáll

egy kósza böffenés

 

tologatja a kertibútort

a szöllőben nyugton vannak

a karók tompára ütlegelt végei

 

ahogy a fürt szertelen nyugodt

lógnak gatyában a herék

 

13

 

kitartó nevetés

eszerint most sem egyedül

dülledő szem ugrásra kész

konkurencia a parton

csak gazdáját nem látni

sejteni hol a hangadó

 

Ha van egyedül Odaül

Homloka elé Nagyon

Fájhat neki Sóhajt

Testére hullajtja Fájdalmait

 


© SZIFOnline 2014   |   Minden jog fenntartva