SzIF Online

Elveszve a sorozatok óceánján

Könnyen eluralkodhat rajtunk az az érzés, hogy kimaradunk valamilyen nagy, közös élményből azzal, ha nem darálunk végig egy-egy sokak által kedvelt és emlegetett sorozatot. De lehet-e megalapozott ez a benyomás akkor, amikor naponta indulnak útjukra és szűnnek meg szériák, és amikor a befogadás technológiai feltételei soha nem látott ütemben változnak? Létezik-e egyáltalán bármilyen közös, szórakoztató élmény, amelyből ki lehet maradni?

 

(részlet az AMC Terror című sorozatának (2018 - ) első évadából)

 

A sorozatokról való beszélgetés ma már nem úgy zajlik, hogy az aktuális epizód televíziós sugárzását követő napon megvitatjuk a munkahelyen vagy barátaink körében, miért gonosz Jockey Ewing, netán azt, hogy „Tyúkanyó” Etus hogyan tud megélni kerámiakészítésből. Ehhez annak az előfeltételnek kellene teljesülnie, hogy akárcsak a kilencvenes évek végéig (kétezres évek közepéig), nagyjából azonos, szórakoztató tartalmakat fogyasszunk. A fogyasztásra mint kifejezésre érdemes külön hangsúlyt tenni, hiszen nem feltétlenül minőségi műélvezetről van szó (bár sok példát ki lehet emelni a klasszikus tévéfilmek és tévésorozatok világából is, amelyek joggal tarthatnak igényt arra, hogy műként kezeljük őket), hanem sokkal inkább arról a tartalmi habzsolásról, amely a minket elöntő tartalom mennyiségével arányosan kezd növekedni.

 

Annak az érzete, hogy lemaradunk sőt, kimaradunk valamiből, a „fear of missing out” (FOMO) érzése (ahogyan azt nem meglepő módon éppen egy marketing-stratéga, bizonyos Dan Herman elnevezte 1996-ban) az éjjel-nappal dübörgő hírcikluson, az okoseszköz-használaton, a közösségi platformok bámulásán túl ma már a szórakoztató tartalmak fogyasztását is meghatározza. Ám amíg a FOMO a legtöbb esetben valódi tárgy nélküli félelem, amit bizonyos eszközök túlhasználata csillapíthat, bár nem szüntethet meg, addig a sorozatokkal kapcsolatos FOMO sokkal összetettebb jelenség, hiszen az elérhető tartalmak száma látszólag véges, és a beszédtémát szolgáltatni tudó produkciók száma sem haladja meg a belátható mennyiséget. Ám addig, amíg egy híroldalon, egy fórumon vagy a Facebook-on való lézengésnek nincsenek igazi mérőszámai, addig a sorozatokat epizódok, évadok tagolják, amelyek fél- vagy akár közel egyórás hosszúságúak is lehetnek és ezeket meg kell nézni, el kell fogyasztani és (legfőképpen) be kell fogadni ahhoz, hogy hiteles véleményünk, élményünk esetleg kritikai meglátásunk legyen róluk. A sorozatnézésre minőségi időt kell szentelni, még akkor is, ha egybefüggő blokkokat darálunk le egy-egy szériából és ezt az időt saját életünkből vesszük el valaki vagy valami elől. Már-már olyan, mint a könyvolvasás.

 

A sorozatnézéshez kapcsolódó FOMO éppen ezért olyan félelem, ami bizonyos keretek között orvosolható és megkívánja az ebben szenvedőtől valamiféle stratégia kialakítását arra, hogyan csípje el azokat a tartalmakat, amelyekbe szívesen fektet be esetenként akár hosszú órákat is. Ha van a kortársakkal közös, sőt generációkon átnyúló, ám mégiscsak jelenkorinak számító élmény, amely hétköznapi beszélgetéseket tud új irányba terelni, akkor az nem egy sorozattematika, zsáner vagy éppen platform alakjában fogható meg, hanem sokkal inkább a burjánzó tartalmak közötti szelektáláson keresztül. A sorozatnézők megosztják egymással élményeiket, és gyakran nem is blogokon vagy egy-egy online médiumban (esetleg egy-két hetilap hasábján) megjelenő kritikai ismertetők alapján, hanem akárcsak más kulturális élmények esetében is, a számukra hiteles, közeli, „szakértő” ismerős tapasztalataira alapoznak, mielőtt döntenek egy-egy új széria otthoni műsorra tűzéséről.

 

De az ismerősök sorozatészlelését is nagyban befolyásolja az, hogy mely sorozatok azok, amelyek egyáltalán elérhetők. A sorozatok klasszikus, primer elérhetőségét továbbra is a tévéműsor határozza meg, ám mind a felvevő-opció megjelenésével, mind az on-demand megtekintéssel jelentősen megváltozott a befogadás adott időponthoz való kötöttsége, a nézők maguk dönthetnek arról, mikor nézik meg az aktuális részt és zárkóznak fel esetleg az éppen folyó sorozatfolyamhoz. Az országosan elérhető csatornák, illetve a tematikus kábelcsatornák sokszínű sorozatmixeket tárnak az érdeklődők elé a dél-amerikai (és immáron török) szappanoperáktól az agyonismételt krimiken át egészen a legújabb címekig, de a merítésük szükségképpen szűk, az általuk kínált paletta pedig összességében a szerint meghatározott, hogy a csatornatulajdonos milyen jogokkal rendelkezik és mit hajlandó a magyar viszonyokhoz igazodva szinkronizálni. Ez utóbbi azért is fontos, mert a nem magyar tartalmak iránti nyitottságot meghatározza az idegennyelv-ismeret (ami a sorozatok fő nyelvének tekintendő angolon kívül ma már éppúgy jelent spanyolt, olaszt, németet és franciát is).

 

Azzal, hogy 2016 elejétől Magyarországon is elérhetővé vált a Netflix, a legnagyobb streaming-szolgáltató saját készítésű tartalmai is a magyar sorozatnéző horizontjára kerültek. Az átlagos néző előtt azonban – aki a döntően angol nyelvű tartalmakat magyar felirattal hajlandó megtekinteni – csak a 2018 második felétől megjelenő, magyar nyelvű feliratok nyitották meg az új platformok kínálta lehetőségeket. Hasonló a helyzet az idehaza kevésbé ismert, ám nagy konkurens Amazon Prime Video-val. A streaming-szolgáltatók új rétege (amihez a hibridnek tekinthető HBO GO is kapcsolható) egy-egy előfizetéssel sokakban időlegesen felfüggeszti a FOMO-érzetet és csak a pénztárcájuktól függ, milyen mértékben. A tévécsatornák sorozatgyártó monopóliumát megtörő streaming-szolgáltatók önmaguk gerjesztette versenyben hányják a piacra az izgalmas és kevésbé izgalmas címeket és premisszákat abban a reményben, hogy a minőségi időt náluk tölti el a sorozatnéző, nem pedig másutt.

 

Saját tartalmakat azonban nemcsak ezek a szolgáltatók nyújtanak, hanem azok is, amelyek Magyarországon nem érhetők el (mint például a Hulu vagy az Epix). Sőt, az egyes, döntően amerikai és brit kábeltévék is gyártanak sorozatokat, amelyeket idehaza semmilyen legális előfizetéssel nem lehet megtekinteni. Ilyenkor az egyes címekre kíváncsi sorozatnéző a fogyasztás újabb rétegébe, a mai napig virágzó torrentezésbe kénytelen belevágni, hogy nyomon követhesse a legújabb szériákat. A sorozatok áradásának nem jelenthet akadályt holmi technológiai vagy üzleti kötöttség, ezért gyakran maguk a sorozatfogyasztók készítenek laza műhelyekbe verődve egy-egy magyar nyelvű feliratot azokhoz a szériákhoz, amelyekre nagy igény mutatkozik. De egy idő után a sorozattartalmaknak ez a rétege is szűkössé válhat azok számára, akiken úrrá tud lenni egy globális sorozat-FOMO, hiszen számos olyan produkció is létrejön, amelyek lokalizálására nem jut ideje a lelkes, amatőr fordítóknak. Ilyenkor elsősorban angol nyelvű feliratok beszerzésével lehet csökkenteni a FOMO-nkat.

 

Akad azonban egy olyan réteg, amely még az elszánt előfizetők és a sötétben bujkáló torrentezők számára sem elérhető, a sorozatoknak az a külső héja, amelyet sosem streamingelt egyetlen szolgáltató sem (hiszen döntően innen kerülnek be a „nagy közösbe” a tartalmak), sem DVD-ről, vagy egyéb adathordozóról nem töltődtek fel a világhálóra. Ez a semmiben lebegő sorozatok sokasága, amelyeket valaha levetítettek ugyan, amelyek nyomot hagytak a sorozatok evolúcióján, de digitális fosszíliáik híján nem hozzáférhetők a globális sorozat-FOMO-ban szenvedő kutatók számára sem, akik a már említett minőségi idejüket önként és dalolva áldoznák a sorozatfogyasztásnak.

 

A sorozat-FOMO a sorozatok sokszínűségével, specializálódásával, elmélyülésével és lassú visszasatnyulásával (vannak ilyen tendenciák is, de ez egy másik esszé témája lehetne) nőttön-nő, és minél jobban oltani akarjuk sorozatszomjunkat (vagy éhségünket), annál erősebbé válik. A sorozatfüggőség vagy „junkie”-ság (ahogyan azt a saját címében is megörökítő, elképesztően sok információt összegyűjtő és megosztó magyar oldal, a sorozatjunkie.hu oldal is tanúsítja) a végletekig fokozható úgy, hogy közben az ember nemhogy megnyugvást, hanem inkább egy újfajta elveszettséget tapasztalhat meg a sorozatpiac végeláthatatlan óceánján, amely északra, délre, keletre és nyugatra is éppoly beláthatatlan.

 


© SZIFOnline 2014   |   Minden jog fenntartva