SzIF Online

Vas Máté versei

fiunk az apját / a családi albumból ismerte, / onnan gyalogoltam elő, / koszosan és hallgatagon, / átvenni egy tízéves fotó helyét. // most frontok nyílnak bennem, / a járdán zenekari árok: / az első sor a húrokat tépkedi, / letöri a hangszer nyakát, / míg mások félárbócra eresztik / aggodalmuk, a karmester / pálcát törve léptet el; // ha szék leszünk, amin ülni / lehet, majd szétszedni tűzifának, / hát bevallom, félek.

 

 

Vas Máté 1996-ban született Szentesen, jelenleg az ELTE történelem szakos hallgatója. 2014 óta publikál. 

 

 

Világtérkép

 

 „run”

Awolnation

 

(2)

 

Félrebeszélnek az árfolyamok: így fürdőköpenyben,

hulladerengésben is tolmácsuk leszek, zsilip a külhoniak felé:

 

sikamlós ígéretekkel bujtogatom a bizonytalanság gólemét,

az összes kimutatás, mindahány szám és kicserzett töredék

szövetté állnak össze: a visszafordított szolgasors porcropogása ez,

mert túl sok élet helyett éppen elegendőt lehelünk a matériába,

 

ha kell újraszabjuk kirojtosodott munkakedvét, és ne felejtsd:

magam nyúztam meg kétségeid, fokról-fokra iszkoltak a

az infláció torkában – az elnyeletésben találva vigaszt.

 

(1)

 

Tegnap még hallgattak rám, azt mondtam ami van,

most is azt teszem, az ábrázolt tartomány vedlik és hasonul,

szüntelen az elkapott rezgésekből tornyoz eposzt:

identifikál árulása, mert a gyámoltalan vezérkar

képmásává gyalulta azt: idáig követtem,

tendenciái szálkaként karolják át az önfejű húst.

 

 

Idomítás

 

(-1945)

 

fiunk az apját

a családi albumból ismerte,

onnan gyalogoltam elő,

koszosan és hallgatagon,

átvenni egy tízéves fotó helyét.

 

most frontok nyílnak bennem,

a járdán zenekari árok:

az első sor a húrokat tépkedi,

letöri a hangszer nyakát,

míg mások félárbócra eresztik

aggodalmuk, a karmester

pálcát törve léptet el;

 

ha szék leszünk, amin ülni

lehet, majd szétszedni tűzifának,

hát bevallom, félek.

 

 

(1946-)

 

mi nem megyünk sehova

megesszük-isszuk...

szalvétányi életünk addig

hajtjuk, míg két ujj közt el nem fér.

 

a padlón, a párkányon,

ha csak kiülök a lócára,

mindig ott járkál pár türelmetlen

nyomdász, maga előtt sorolva:

a közös szótárunkból

valaki mind kitépkedte

az őszinte szavakat.

 

 

A fényszennyezéstől egész éjjel virrad

 

(1)

 

ököllé hervadt ujjak.

letépik öltönyöm, arcon köpnek,

nekitaszítanak a betonnak.

 

drága apám, most

hogy büszke lehetnél rám,

csöveken át táplálnak –

az egyik este még  párommal

bortúrán vagyok, majd a hordókból

csak a te hangod hallom:

csak a vétkesek kérnek elnézét.

 

eszter se érti, az urak se értik,

engem aggaszt csak igazán:

elkurválkodtam a bölcsességed.

 

(2)

 

meztelenül kell a konténerben

hemperegnem az ételmaradék

és használt elem között.

remélem annyi örömük

lelik bennem, mint én

a fajtiszta igazságban.

 

a mobilom megtapossák,

felgyújtott ruháim lobogó.

 

örvényavatást tartanak,

meghajol, gördül a függöny,

épp nem guillotine.

 

 

Jégverés

 

„A tibeti földművesek pontosan tudják,

 hogy melyek a jégveréstől legjobban

 fenyegetett vidékek, ezért ezekre a helyekre

 démonelhárító készülékeket telepítenek.

 

 Hogy a készülék hatásosan működhessék,

 emberáldozattal kell megnövelni erejét.

 Az illetékes falu lakosai közösen vásárolnak

 egy kisgyereket vagy egy nyomorékot,

 esetleg egy vakot, akiket élve eltemetnek

 a készítendő elhárító-készülék alá.

 

 A készülék maga kőoszlop, amelynek

 oldalára mágikus jeleket vésnek.

 

 Az oszlopokat – mert néha egész oszlopsorról

 van szó – úgy helyezik el, hogy az ártó démonok

 ne találhassanak  bejárást a gabonaföldekhez.

 

 Minden év áprilisában, amikor megkezdődik

 a jégverés időszaka, ismételten

 megszentelik az oszlopokat.”

 

 


© SZIFOnline 2014   |   Minden jog fenntartva