A 19. századi háborúkban a katonák bölcs belátásból sokáig inkább nem dohányoztak a fronton, mert az ellenség meglátta a cigaretta fényét és rögvest lebombázta őket. Idővel aztán a hiány szokás szerint megoldást szült: a katonák megtanulták szájukban az égő végéről szívni a dohányt.
Úgy sejtem, ráéreztem a folyóiratpoligámia előnyeire, erős töltetet adott ez a három hét érzelmileg és szakmailag egyaránt, de a konzervatívabb olvasók megnyugtatására mondom: természetesen nem szükséges átszexualizálni az irodalmat, anélkül is működik. (Bár ha lehet, akkor miért ne?)
Vass Norbi „szubjektív élménybeszámolót” említett a felkérő levelében, és én szubjektív és élménybeszámoló is nagyon szeretek lenni, szóval a folyóirat-szemlém anyagának legszemélyesebb darabjával kezdem.
Azt hiszem nem megalapozatlan a kijelentés, hogy az elmúlt évek legkomorabb ősze az idei – és ezzel a jelzővel nem az időjárást illetem. A már-már nyomasztó hangulatot a szeptemberi-októberi folyóirattermés is lekövette. A melankólia, a halál, a csend és az elmúlás fogalmai az utóbbi hónapokban különösen telítettnek bizonyultak,
A 2020-as év a folyóiratok számára sem a megszokott módon alakul. A lapoknak idén a kultúrpolitikai helyezkedésen kívül a COVID-19 okozta problémákkal is meg kell küzdeniük. A vírus okozta országos digitalizációt életre hívó veszélyhelyzetre több, alapvetően nyomtatott folyóirat (pl. Hévíz) is gyorsan reagált és online verzióban dobta ki nyári lapszámait.
