Csillag, hamu és tsai. – avagy ilyen volt az első Látó-tábor

Látod azt a fényes csillagot? – kérdezte Robi odafönn az Edéblesőn. Látom – mondottam bátortalanul. Na, most akkor nézz be a csillag mögé! – így ő. És ebből az utolsó mondatból (újra) megértettem valami fontosat – engedtessék meg nekem ennyi szájbarágás –, mondogattam is magamnak, hogy lám, milyen sokszor van ez így, tudniillik, hogy ha valami a fényességével tüntet (jelen esetben egy csillag), igen nagy eséllyel vonja el a figyelmet valami fontosabbról, ami túl van rajta (Androméda-galaxis), a valódi feladatunk tehát az, hogy túl lássunk ezen a fényességen, és meglássuk a lényeget.

789_20170817150559.jpg

 

Tovább

A történelemnek vége, a ’90-es évek kezdete óta visszafelé tartunk

A késő délutáni szerzői est fokozottan várt program: Kemény Istvánt Bende Tamás kérdezi, az előző estei beszélgetéssel ellentétben nem a teljes életmű áttekintését tűzi ki célul. Rögtön elkanyarodva a korpusz legismertebbnek számító részétől, a lírától, a Lúdbőr című, 2016-ban megjelent esszékötet körül indul a beszélgetés: hogyan találja meg az anyag a formát, hogyan talált rá Kemény István az esszé műfajára?

788_20170813132311.jpg

 

Tovább

Győzött a kék a zölddel szemben

Horváth Veronika kötetét a megjelenése óta ismerem, de eddig egyik bemutatóján sem volt alkalmam részt venni, így nagy öröm, hogy ezzel a programmal folytatódik az este. Mechiat Zina kérdezi a szerzőt, és egy ismerkedő, irányított felolvasás után izgalmas beszélgetés alakul a Minden átjárhatóról. Először a címben megjelölt átjárhatóságot, fejtegetik, nem csak a ciklusok témájában (a múlt eseményei és a gyerekkor feldolgozása, a budapesti szociovidék felfedezése, a vidékből való kiszakadás élménye és a nőiség, a betegség motívumai), hanem a külső-belső nézőpontváltásokban is tetten érhető.

787_20170810153643.jpg

 

Tovább

Helyszínelő

Csillag, hamu és tsai. – avagy ilyen volt az első Látó-tábor

Látod azt a fényes csillagot? – kérdezte Robi odafönn az Edéblesőn. Látom – mondottam bátortalanul. Na, most akkor nézz be a csillag mögé! – így ő. És ebből az utolsó mondatból (újra) megértettem valami fontosat – engedtessék meg nekem ennyi szájbarágás –, mondogattam is magamnak, hogy lám, milyen sokszor van ez így, tudniillik, hogy ha valami a fényességével tüntet (jelen esetben egy csillag), igen nagy eséllyel vonja el a figyelmet valami fontosabbról, ami túl van rajta (Androméda-galaxis), a valódi feladatunk tehát az, hogy túl lássunk ezen a fényességen, és meglássuk a lényeget.

Helyszínelő

A történelemnek vége, a ’90-es évek kezdete óta visszafelé tartunk

A késő délutáni szerzői est fokozottan várt program: Kemény Istvánt Bende Tamás kérdezi, az előző estei beszélgetéssel ellentétben nem a teljes életmű áttekintését tűzi ki célul. Rögtön elkanyarodva a korpusz legismertebbnek számító részétől, a lírától, a Lúdbőr című, 2016-ban megjelent esszékötet körül indul a beszélgetés: hogyan találja meg az anyag a formát, hogyan talált rá Kemény István az esszé műfajára?

Helyszínelő

Győzött a kék a zölddel szemben

Horváth Veronika kötetét a megjelenése óta ismerem, de eddig egyik bemutatóján sem volt alkalmam részt venni, így nagy öröm, hogy ezzel a programmal folytatódik az este. Mechiat Zina kérdezi a szerzőt, és egy ismerkedő, irányított felolvasás után izgalmas beszélgetés alakul a Minden átjárhatóról. Először a címben megjelölt átjárhatóságot, fejtegetik, nem csak a ciklusok témájában (a múlt eseményei és a gyerekkor feldolgozása, a budapesti szociovidék felfedezése, a vidékből való kiszakadás élménye és a nőiség, a betegség motívumai), hanem a külső-belső nézőpontváltásokban is tetten érhető.

Helyszínelő

A véneki vályogfal maga

A visegrádi feszített tempó azért vissza-visszaköszön a véneki erdőszélen is: nem sok idő jut megemészteni a hallottakat, máris kezdődik Géczi János és Marno János szerzői estje. A két órás, kicsit kimerítőre nyúlt programot Marno Dávid moderálja figyelmesen, két apjával a színpadon, a közönséget többször és könnyen bevonva. Helytálló, hogy párbeszédet folytassunk, hiszen az apropó, a közösségi alkotás itt a két szerző munkájában köszön vissza: négy hónapja dolgoznak együtt közös verseken.

Költészet

Lackfi János verse

Nem tudod, mi nyomja lelked, / Rosszkedv, front? Valaki feltett / Szándéka, száz apró tüskét / Üssön bőröd alá tüstént! / Nem tudod, mért lett jókedved, / Felhő, madár, pille repked, / Táncra nincs bár jó okod, / Minden sejted vigyorog! // Ember! önző vágy kormányoz, / Hogy kígyót-békát kiáltozz. / Mélyre süllyed el az érték, / Feljön a fos, naná, még szép! / Ember! önző vágy vezérel / Azonosulni vezérrel, / Zengni: vannak pötty hibák, / Mégis éden a világ!

© SZIFOnline 2014   |   Minden jog fenntartva