SzIF Online

Lanczkor Gábor: Caravaggio: Az emmausi vacsora

Mintha múzeumban járnánk, és megállnánk egy híres festmény előtt. A vers beszélője kommentálja, de nem nagyon érti, amit lát. Mi lehet a kép üzenete és hogyan érkezik el hozzánk? Létezik egyáltalán az eredeti üzenet?

(galéria nyílik)

 

Caravaggio: Az emmausi vacsora

 

Szakáll nélkül egész más jelleget kapott a feje.

Olyannyira más arca lett,

 

akár az anyanyelvem, hogy egy ideje

csak írom-olvasom és nem beszélem. Nincs árnyéka,

 

hová vetődni tudna, nincs helye

az árnyéknak. Nincsen a föld.

 

Már elkeveredett

a földdel, hogy meghalt a test és sírba

 

tették. És hogy feltámadt, nem ismerte föl a két hülye

az úton Emmaus felé. Beszélt, beszélt nekik. Arámiul. Lukács

 

görögül írta meg; az asztalnál a gesztusról ismerték föl. Melynek az ereje

változatlan maradt. Megáldotta, megtörte,

 

eléjük tette.

 

 

Kérdések a szöveghez:

 

  • Kire vonatkoznak a mondatok?
  • Milyen kommunikációs csatornákon, hordozókon keresztül érkezik el Jézus mondanivalója hozzánk a vers tanúsága szerint?
  • Mi az a szó/üzenet, amit a vers címében szereplő festmény és ez a költemény közvetít?
  • Létezik–e az eredeti tárgy vagy üzenet a vers alapján?
  • Milyen kapcsolata bontakozik ki vizualitásnak, írásbeliségnek és szóbeliségnek a versből és a forráskötetből?

 

Kire vonatkoznak a mondatok? Milyen kommunikációs csatornákon, hordozókon keresztül érkezik el Jézus mondanivalója hozzánk a vers tanúsága szerint? Mi az a szó/üzenet, amit a vers címében szereplő festmény és ez a költemény közvetít?

A címadó Caravaggio-festmény ismerete nélkül is értelmezhető Lanczkor Gábor verse, azonban a bibliai pretextus ismeretére szükség van hozzá. A bibliai történet szerint (Márk 16,12-13; Lukács 24,13-35) a Mestert feltámadása után az Emmaus felé vezető úton nem ismerik föl saját tanítványai. A festmény versbeli szemlélője, aki azonosítható a vers hangjával szintén nehezen ismer rá Jézus alakjára „Szakáll nélkül egész más jelleget kapott a feje.” A vershelyzetben a festmény üzenete, az olvasó számára pedig a festmény versbeli értelmezésének célja válik kérdéssé. Ez a két kérdés befolyásolja egymást. A manapság divatos médiaelméletek segítségével rákérdezhetünk arra: mit ad hozzá az írott költői szöveg a festmény értelmezéséhez és fordítva. Ekkor a felismerés-meigsmerés-megértés (más szóval a műalkotás befogadásának) játéka kerül középpontba.

A bibliai „üzenet” művészi alkotásokon, nyelveken és vizuális hordozókon keresztül érkezik el hozzánk. Ilyen Jézus arámi nyelve, melyet köznyelvi görögre (koine) fordított a biblia szerzője. A szimbolikus gesztus nyelv, ahogyan Jézus Emmausban megtöri a kenyeret (erről a gesztusról ismerik föl a tanítványok), melyet a bibliai szerző a (görög) nyelven keresztül közvetít. A bibliai leírást egy festő megfesti, vizuálisan közvetítve azt számunkra. A festményt egy versbeli én szemléli, és az ő (illetve a kortárs költő) magyar szavai adják vissza a részleteit. Míg „az eredet” szavak a hordozók között „bolyonganak”, megváltoznak, variálódnak.

 

Létezik–e az eredeti tárgy vagy üzenet a vers alapján?

A költemény azt sejteti: nincs is (eredeti) üzenet, csakis hordozók léteznek. Ezt állítja Marshall McLuhan alaptétele is, mely szerin minden médium tartalma/üzenete egy másik médium. A technikai hordozók különböző mértékben részesülnek az üzenetből, másképpen kódolják azt, akár a festmény Jézust vizslató alakjai. A hitetlen, magába forduló szomorúságtól az örömittas rácsodálkozásig a szereplőknek mást és mást jelent Jézus és az ő szava. „Szakáll nélkül egészen más jelleget kapott – mondja a vers hangja, azaz kicsit másképp megfestve a festmény tárgya is változik. Az eredeti gesztus ereje azonban megmarad. („Melynek az ereje / változatlan maradt.”)

 

Ez a szabadvers erős grammatikai soráthajlásokkal szakaszolt, ahogy ezt Parti Nagy Lajos szonettjében (http://www.szifonline.hu/?cikk_ID=140) is megfigyelhettük. A soráthajlásnak itt is fontos szerep jut. A versmondatok jelöltje nincs megnevezve, hol birtokos jelző, hol tárgy formájában hiányzik. A hiányzó mondatrészek nyilvánvalóan a festmény Krisztus-alakjára vonatkoznak. A soráthajlás, a hiányzó mondatrészek a köznapisággal, élőszó-szerű megnyilatkozásokkal (kötőszóval kezdődő mondat, hiányos mondat) szlenggel (a két hülye) kiegészülve a nézőpontváltást szolgálják. Mintha arra ösztönöznének, hogy változtassunk látószöget, mozduljunk el a sztereotípiáktól. A nyelvi töredezettség ezen kívül a versén laikusságának látszatát, így öniróniáját is szolgálja. (Olyasvalaki hangja beszél a festményről, akinek nem ez a szakmája.) A tipográfiai és egyben nyelvtani törések a kenyér megtörésének szimbolikus gesztusával is párhuzamba állíthatóak:

 

Megáldotta, megtörte,

eléjük tette.

 

A Borbély Szilárdnak szóló címzés a két költő versvilágának párhuzamosságait idézi meg. Egyrészt a nyelvi naivitást (élőszószerűséget, nyelvi töredezettséget), illetve Krisztus feltámadásának kulturális-egzisztenciális értelmezéséhez való viszonyt (első sorban Borbély Halotti Pompa című művét).

 

 

Milyen kapcsolata bontakozik ki vizualitásnak, írásbeliségnek és szóbeliségnek a versből és a forráskötetből?

Lanczkor Gábor harmadik, hatvan versből álló kötetének címe: Vissza Londonba. Tizenegy hónap a National Galleryben és a Tate Modernben. Úgy rendezi ciklusokba költeményeit, mintha kiállítóterembe. A nyugat-európai kultúrtér vizuális és írott műalkotásainak egymásba érő univerzumába lépünk, legalábbis a műalkotásokat (szobrokat, festményeket idéző) cikluscímek és verscímek ezt a kontextust teremtik meg. Sőt, a borító Mark Rothko-festménye is.

 

A versek a valóságos galériákban látható festmények és műtárgyak szövegvariánsai, a valóságos múzeumok kiállítótereinek elrendezését némileg követő sorrendben. Van olyan szöveg, amely egy létező festő vagy szobrász a valóságban nem létező műalkotását idézi meg.

A költő a képaláírásnál tágabban alkotja meg vers és festmény, azaz kép és szó kapcsolatát. A versek hol egy asszociatív jellegű kommentár funkcióját látják el, mint például ebben az egysorosban: „Ments meg a halálbüntetéstől. Ámen.” (Földszint. Mind együtt, vonulnak ordítva, vagy énekelve a sötétedő dombokon), hol leírásként és a festő életművére tett reflexióként értelmezhetők (Hans Holbein: A nagykövetek). Van olyan költemény, amelyik a recepció, a benyomások utólagos bemutatása (Hermann Nitsch: Leöntött vászon), illetve a fentiek különböző arányú keveréke. Legelgondolkodtatóbbak mégis azok a darabok, amelyek a vizuális műalkotás ábrázolt világát e műalkotás sorsán, történetén keresztül értelmezik, mint választott versünk is.

 

Lexikon:

 

A kenyér megtörése

Jézus az utolsó vacsora alkalmával a kereszthalált szimbolikusan előrevetítve megtörte a kenyeret, és ezt mondta az összegyűlt tizenkét tanítványnak: „Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.”  Lukács 22, 20

 

Caravaggio: Az emmausi vacsora

Caravaggio itáliai festő. Munkáit forradalmian új stílus jellemezte, amely a fény és árnyék kontrasztján alapult. Ellenezte a bibliai témák hagyományos, eszményített értelmezését, modelljeit az utcáról szerezte be és a vallásos jeleneteket életszerűen festette meg. (Az emmausi vacsora, 1596-1598, London, National Gallery, második változat 1606, Milánó, Brera.)

 

médium

Közvetítő közeg. Herbert Marshall McLuhan (1911-1980) kanadai filozófus, irodalmár, irodalomkritikus és kommunikáció-teoretikus újra értelmezte a fogalmat. A médiaelmélet egyik sarokköve lett megállapítása: „a médium maga az üzenet” („the medium is the message”).

 

szabadvers

költemény, amelynek írásképe versszerűen tördelt, prózaritmussal rendelkezik, esetleg minden ritmust mellőző és rímtelen próza. A ritmikai és más zenei elemekhez keverten és kötetlenül alkalmazza.

 

soráthajlás (enjambement)

Verstani jelenség. A verssor vége mondattani szempontból szokatlan helyen választ el, szorosabban összetartozó elemek különülnek el. Minél szorosabban összetartozó elemek különülnek el, annál élesebbnek tartjuk a soráthajlást, annál erőszakosabbnak a szünetet, annál nagyobb feszültség keletkezik.

 

pretextus

Elő-szöveg. Az a konkrét, korábban keletkezett irodalmi szöveg, amelyre egy másik irodalmi mű, akár szövegszerűen utal.  

 

recepció

Recepció az a folyamat, melynek során a befogadó személy megismerkedik valamely művel. Ennek során megérti, értelmezi és értékeli azt, hozzáadja sajátos élettapasztalatát és vonatkozó ismereteit. Kialakítja saját olvasatát, értelmezését. Bizonyos irodalmi művek csak korlátozottan fogadhatók be előzetes (poétikai, esztétikai) ismeretek nélkül.

 

Borbély Szilárd

https://www.facebook.com/pages/Szil%C3%A1rd-Borb%C3%A9ly/140649572683292

 

Lanczkor Gábor

http://www.lanczkor.hu/

 

Harmath Artemisz 1979-ben született, Budapesten él. Irodalomtörténész, kritikus, tanár. A Károli Gáspár Református Egyetem magyar szakán, valamint az egyetem főiskolai karának hittanoktató szakán végzett 2003-ban. Doktori disszertációját 2010-ben védte meg az ELTE-n, irodalomelmélet szakterületen, Weöres Sándor költészetének kockázatelméleti megközelítéséből. Fő kutatási területe a XX-XXI. századi magyar líra. Írásai többek között az Alföld, a Kalligram, a Parnasszus, A Vörös Postakocsi, a Tiszatáj folyóiratokban jelennek meg. Kötetei: Kacér romok.  A kortárs magyar líráról (Kalligram, 2012.), Szüntelen jóvátétel. Újraolvasni Weörest (Helikon, 2013.)


© SZIFOnline 2014   |   Minden jog fenntartva