Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Mazula-Monoki Zsuzsanna versei

Fotó: A szerző archívuma.

azzal nyugtatjuk / magunkat hogy hajnalra / esőt mondanak

Bővebben ...
Próza

Várkonyi Sára: A tónál

Fotó: Horváth Andor Péter

És miről írtál? Hogy a tesóm… a féltesómat elrabolja egy emberkereskedő, de a delfinekkel együtt megmentjük. Az apának eszébe jut, hogy Hararében iskolába menet a sofőr egyszer ledudált egy kislányt az útról, aki a hátára kötve cipelte az iker öccseit.  

Bővebben ...
Költészet

Benyó Tamás versei

Fotó: Gajdos Attila

Miért elégszünk meg / az olcsó külcsínnel, / ha megtapasztaltuk, / milyen / szabadon / lebegni / a magzatvízben

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Tamás álma (részlet)

Fotó:

Legyen egy hűvöskék szoba, mint dédmamánál. Fehér lepedőkbe vagyunk csavarva, arcaink – minden éjszaka után – nyomot hagynak. Vállamra fordulok, a hátad nézem. A fakó part jut eszembe, fjordok szürke foltjai, tenyered középen két tátongó sebhely. Ujjaim átfúrják a nyers húst, az erek felkiáltanak és a sirályok szétrebbennek. Aztán Jeruzsálem.

Bővebben ...
Költészet

Bodor Emese: Jan Palach nekifeszül a szélnek

Fotó: Sükösd Emese

Melyik város emlékezne szívesen / azokra, akiket falhoz állított?

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám ismét a Litmusz Műhelyben

Fotó: Bach Máté

Visszatérő vendégünk volt az adásban Nyerges Gábor Ádám költő, író, szerkesztő, akinek ezúttal nem a szokásos Litmusz-kérdéseket tettük fel, hanem egy részletet hallgathattunk meg Vasgyúrók című, megjelenés előtt álló novelláskötetéből, valamint verseket írtunk közösen a dobókockákkal.

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám - Kerber Balázs - Körtesi Márton Litmusz versei

Fotó: Litmusz Műhely

Azt hiszem, lehallgat a telefonom. / Ő koncentrál, ha kókad a figyelmem, / Neki címzik tán a promóciót is, / Már nélkülem is rákattint időnként. / Ez a bánat, ez a bánat a civilizáció.

Bővebben ...
Próza

Kocsis Gergely: Várni a váratlant (regényrészlet)

Fotó: Raffay Zsófia

Rettegve érzi, hogy egyre jobban csúszik bele ebbe az álomvilágba, hívogatja, beszippantja. Térdhajlatában ugrálni kezd egy ideg, két rángás között végtelen lassúsággal telik az idő, a levegő is ritkásabbnak tűnik, légszomj gyötri. Hangokat hall a feje fölül, ez a lehetetlen közeg nagyon felerősíti a lépések döngését, mintha valaki a fején lépkedne. Pontosan tudja, ki járkál ott fent, és azt is, hogy miért csap zajt.

Bővebben ...
Költészet

Réder Ferenc versei

Fotó: Fárizs Mihály

Négy hónapja mozdulatlan. / De a hasa / ma egy kicsit langyosabb.

Bővebben ...
Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...

Egyszerolvasós

Hidas Judit: Seb, Kalligram, Pozsony, 2016.
Mintha egy tudatos, de burkolt üzenetet olvasnánk: elveszem az olvasótól a feszült várakozás izgalmát (vajon mi fog történni?), így terelve a figyelmét arra, hogy miként, milyen események, jellemek találkozásából is alakul majd ki a cselekmény tetőpontja. Ennek megkonstruálását tökéletesen viszi véghez a szerző, olyannyira, hogy az olvasó számára el is felejt feladatot hagyni, nem maradnak kibontatlan elemek, ki nem mondott érzések, vagy olyan lefojtott indulatok, melyekről a narrátoron keresztül ne értesülne az olvasó.

 

 

Vannak egyszernézős filmek. Semmi váratlan, semmi meglepő, a néző azt kapja, amit vár. A végén nem lehet fanyalogni, hogy rossz volt, csak a vállunkat vonogatni, tetszett, de azért aligha nézem meg újra. Egynek elment. Hasonló érzésekkel tettem le Hidas Judit Seb című regényét is. A mű olvasása közben fokozatosan süppedünk bele a szürke, magyar valóságba. A kis magyar mikrokozmosz, melynek a társadalomtudományok szabályai mentén, ugyebár, le kellene képeznie a maga makrokozmoszát. A kifejezés, amit keresek: mintavételi eljárás. Szerencsére talán Arisztotelésznek igaza van, amikor azt mondja „Az egész több mint a részek összessége”. Ennek szellemében olvastam el másodjára is a regényt, ekkor a regény felépítésének bizonyos elemi jobban kirajzolódtak, de igazán mély benyomást ez az olvasat sem hagyott.

 

Talán a probléma a szociografikus beütés összegző jellegéből fakad. Hidas regényében egy aktuális társadalmi látleletet skiccel fel három házaspártípus történetén keresztül: az újgazdagok, a lecsúszott középosztálybeliek és a mélyszegények. Lehet, hogy ezt most én egyszerűsítem le nagyon, de úgy éreztem, hogy ezt a leegyszerűsítést már maga a regény is elvégzi. A karakterek ez esetben archetípusok. A bunkó vendéglátós; az örökösen szerencsétlen építőiparban dolgozó; a kocsmázós, hanyag cigány. Van saját történetük, látjuk, honnan jöttek, mi motiválja őket, honnan hová akarnak eljutni, hol tévednek, de nincs bennük semmi egyedi, különleges, mert egy csoport képviselői, így az olvasó számára konkrétnak és érthetőeknek kell lenniük, hogy hiteles képviselői legyenek hasonló sorstársaiknak.

 

Hidas regénye ebben a társadalmi érzékenységben erős. Jól láttat, csak a nézőpont túlságosan éles, a történeteknek a fókuszpontját építi csak fel. Így azonban homályosan maradnak azok a kisebb elemek, melyektől az egyes történetszálak igazán személyessé válhatnának. Itt tényleg egészen apró dolgokra kell gondolni, mint például a Flóri nevezetű cigány férfi vonzódása az olcsó Málna Álom nevezetű szörphöz. Az ilyen emblémák használatától – legalábbis számomra – igazán életszerűvé tud válni egy karakter. De ez csak egy példa. Az ehhez hasonló megoldásokból viszonylag keveset tud felmutatni a regény. A párbeszédek igazán, sőt fájóan (!) életszerűek, néhol finom iróniát kölcsönözve a történetnek, de egyes esetekben didaktikusnak hatnak.

 

Érdekes marketingfogásnak tűnik, hogy a fülszövegen olvasható Márton László-ajánlás már előre lecsapja a cselekmény „slusszpoénját”. „Hidas Judit új regénye egy gyermekrablásba torkollik, de mire idáig eljutunk, egymásba fonódó történetek sokaságán vagyunk túl”. Mintha egy tudatos, de burkolt üzenetet olvasnánk: elveszem az olvasótól a feszült várakozás izgalmát (vajon mi fog történni?), így terelve a figyelmét arra, hogy miként, milyen események, jellemek találkozásából is alakul majd ki a cselekmény tetőpontja. Ennek megkonstruálását tökéletesen viszi véghez a szerző, olyannyira, hogy az olvasó számára el is felejt feladatot hagyni, nem maradnak kibontatlan elemek, ki nem mondott érzések, vagy olyan lefojtott indulatok, melyekről a narrátoron keresztül ne értesülne az olvasó.

 

A regény izgalmas megközelítése lehetne, ha a benne megjelenített párkapcsolatokat állítanánk egymással szoros párhuzamba. Ám ez esetben is csak olyan közhelyesnek hangzó megállapításokat tehetünk, minthogy a párok viszonyát egzisztenciális helyzetük erősen determinálja. A mélyszegénységben élő Flóri és Ildi a létminimum fenntartásáért küzd, ahonnan aligha van módjuk kitörni. Gyalu és Betti a lecsúszás és a kriminalizálódás lehetőségének allegorikus alakjai, akik még elhiszik, hogy az élet újrakezdhető egy távoli tengerparton, vagy valahol, ami nem itt és most van. Végezetül a látszólag jólétben élő fiatal házasok, Alex és Emma, akik valójában szenvednek a hitelektől, a kapzsiságuktól, az önmegvalósítás kudarcától.

 

Bár úgy tűnhet, a regényt műfajkritikai szempontból értelmezem, és a szociográfia műfaji problémáinak példatáraként kezelem, valójában a holisztikus jellege az, melyet nem érzek relevánsnak. Hidas könyve a társadalmat nagytotálban igyekszik megragadni, ám ehhez az irodalom eszköztára aligha elégséges. A kimagasló szociográfiák egy adott társadalmi csoportra, közösségre vagy tájegységre fókuszálnak, ezért tudnak hitelesen és személyesen megjeleníteni különböző élettereket. Hidas azonban „az egész megragadásának” problematikáját vállalja fel. Regénye tökéletesen illik abba a mintázatba, mely a huszonegyedik század szociális érzékenységét vagy érzéketlenségét állítja a középpontba, de irodalmi szempontból nem képes olyan kimagasló szintet felmutatni, mint Borbély Szilárd Nincstelenek vagy Szilasi László A harmadik híd című kötete.

 

Garaczi Zoltán