Hírlevél feliratkozás

Please enable the javascript to submit this form

Keresés

Műfordítás

Xaver Bayer prózái

Még a papírpénzt is növekvő sorba raktam a pénztárcámban.
Lesi Zoltán fordításában

Egy nap elért engem is. Vettem egy iratmegsemmisítőt, és ledaráltam az évek óta felhalmozott levelezésemet, személyes feljegyzéseimet. Aztán elkezdtem rendet rakni a lakásban, kipakoltam a fiókjaimat, kidobtam mindent, amire nem volt szükségem, és a többit ergonomikusan rendszereztem. A könyveket, hanglemezeket, DVD-ket és számítógépes játékokat alfabetikus sorrendbe raktam. Amelyik egy kicsit is ciki volt, azt megsemmisítettem. A szekrénysorok látható részein lévő kacatokat kidobtam. Még a papírpénzt is növekvő sorba raktam a pénztárcámban.

Műfordítás

Ivan Wernisch versei

A ravatalozóban aludtunk a templom mögött.
Vörös István fordításában

Kadó mester lehúzta a jobb lábáról a cipőjét, és kidobta az ajtón, aztán megkérdezte: Hol a cipőm? / Ott, az ajtó mögött, mutatta az egyik tanítvány. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / Az udvaron, találgatta egy másik. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / A bal lábán! / Hol a cipőm?

Műfordítás

Friederike Mayröcker verse

a gázlángnak egy fogacskája hiányzik

a gázlángnak egy fogacskája hiányzik. / a pianínó egyedül kezd el játszani. / a lefolyócsatorna sapienzával bemocskolva. / harminc éve vagyunk elválasztva egymástól (amikor te voltál 30, / én épp akkor láttam meg a napfényt). / axiális, te nagy felugró. / variábilis sírba veled.

Költészet

Závada Péter verse

Megáll az álom távolabbi végében.

Folyamatos jelen. A halottak csoszogása / tisztán kivehető a kórus márványpadlóján. / És a bejárat fölött X. Ince hullazöld jobbja — / holtában is valóságosan int felénk, / és a kezek tulajdonosa visszalép / a hallgatás közepére. // Semmi etimológia: a nevet csak a hangzás / kötötte össze az agóniával. A medencék / vizében a tér abszolutizmus-kori képe

Kinder

Ayhan Gökhan gyerekversei

Aztán egy napon / magával ment el. / Lefekvés előtt néha erre gondolok, / s hullámzik a szám, / mint az őszi Balaton.

Szétszabdalva és összekeverve

Márpedig az Egy híd térfogatáról című kötetben nem nehéz észrevenni a nyelv magárahagyottságát, vagyis más szemszögből fogalmazva azt, hogy Korpa Tamás kötetében a nyelvről szól minden. - Pethő Anita kritikája Korpa Tamás Egy híd térfogatáról című kötetéről.

Pethő Anita 1980-ban született Sárváron. Kritikus, irodalomtörténész, az ELTE-BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola doktorandusz hallgatója. A FISZ tagja.

 

Korpa Tamás már rögtön a kötet legelején, az első vers (A hosszú napszak) első két sorában  magára hagyja  olvasóját: „A hosszú napszak végén/ rövid bonyodalom: valaki tévedett.” (8.) Mintha azt sugallná, valahol a szavak mögött található egy másik világ, zajlik egy élet, alakul egy történet, de az olvasó legfeljebb néhány félmondat révén értesül belőle, melyek végeredményben nem szolgálnak semmi lényegi információval erről az elrejtett világról. Hasonlóképp érezhetünk többek között a kötet utolsó versének egy sora kapcsán is: „ami kezdődik, megritkul majd, közben” (78.)  Mindez akkor válik különösen érdekessé, ha olvasás közben mindvégig szem előtt tartjuk az Oláh Szabolcs által a fülszövegben írottakat, miszerint „a költő magára hagyja a nyelvet, hogy helyette érezzen, gondolkozzék.”

Márpedig az Egy híd térfogatáról című kötetben nem nehéz észrevenni a nyelv magárahagyottságát, vagyis más szemszögből fogalmazva azt, hogy Korpa Tamás kötetében a nyelvről szól minden. Természetesen egy verseskötet esetében nincs ebben semmi meglepő, sem különösképp nagy horderejű újító jelleg. Ugyanakkor, ha abból indulunk ki, hogy például a kötet első ciklusának címe (Térmemória) milyen képzeteket kelt bennünk előzetesen, és hogy ehhez képest mit találunk, nem kevés különcségről lehet számot adni. Hiszen a tér (a táj, a város, stb) elsősorban kulturális konstrukció, amivel például az e kötetben egy mottó által megidézett Térey János szövegei esetében is találkozhatunk. Előfeltevéseinkben ráadásul gyakorta ott lappang, hogy ez a konstrukció nem kevés olyan motívumot is kell, hogy tartalmazzon, ami a közép- vagy kelet-európaisággal függ össze. Látszólag utalnak erre persze Korpánál is sorok, például az „ingerlékeny, mint egy kelet-európai óvodát megülő/ örökös, orosz este”(32.), ám a hangsúly ez esetben a látszólagos, illuzórikus jellegen van, mivel sokkal erőteljesebb ennél a nyelvi megelőzöttségre való reflektálás (aminek a posztmodern tobzódása utáni rövid eltűnését követő ismételt megjelenése inkább a Korpa korosztályába tartozó prózaírók munkásságában kimutatható, erősödő tendencia). A ciklus címadó versében például egy „welcome drinkhez” hasonlítja a térmemóriát, ami „óvatlan, lédús emlék/melynek nincsen láthatása”(21.). A magára hagyott olvasó pedig addig birkózik a magára hagyott nyelvvel, míg arra nem jut, hogy a ciklus (és tulajdonképpen az egész kötet) a tér érzékelését nem a látáshoz, hanem a nyelvhez kapcsolja. A látszólagos valóságreferenciák, a konkrét város- vagy folyómegnevezések (Spree, Drezda, Manhattan, Kolozsvár, Velence, stb) tulajdonképpen jelentés nélküli jelölőként működnek.

Korpa Tamás látszólag nagyon távoli dolgokat helyez egymás mellé. Ismételten csak a fülszöveg értelmezését segítségül hívva, úgy is mondhatnánk, távoli regisztereket kapcsol össze, de talán sokkal jellemzőbb a kötet egészének sajátos és kétségtelenül egyedi világára, hogy távoli fogalmakat, kifejezések szór véletlenszerűen egymás mellé.  Mindezt teszi nem ritkán már a jelzős szerkezetek szintjén, „puha menetrend”, „érzelgős svédasztal”, „élveteg sajtok” , csak hogy néhány izgalmasabb párosítást említsünk. Hasonlóképpen véletlenszerűen bukkannak fel a szöveguniverzumból az olyan szókapcsolatok, mint a „megtévesztő külsejű vendég” (18.) , vagy a „csak azt feledném, azt a[…]”(70.) verskezdet, melyek ugyan felidézik az olvasóban akár Takács Zsuzsa akár Pilinszky János költészetét, említésük többletjelentéssel, okkal, céllal és téttel nem különösebben bír az egymásra hányt szavak világában. 

Elsőre talán szokatlanul hangozhat a felvetés, de leginkább a Napok I vezetheti a magára hagyott olvasót valamiféle megoldásra. A számozott haikukról vagy haikuszerű sorokról könnyen Simon Márton Polaroidok című kötete juthat eszünkbe, nem egyszerűen a sorokká, sőt hétköznapi, egyszótagos szavakból álló „versekre” szabdalt világértelmezése, hanem inkább a kompozíció azon sajátossága révén, hogy a számozott sorok végül nem sorrendben, hanem összekuszálva találhatók a kötetben. Mintha Korpa is szétszabdalta és összekeverte volna saját sorait, ám ellentétben Simonnal, ő összesűrítette és látszólag hosszú szabadverseknek tűnő szövegeket kreált belőle. Ha ezt az értelmezési szálat követjük, Korpa Tamás kötete azonnal felszabadul a rideg racionalitás és a logika vasfegyelme alól, ami által a befogadás sokkal termékenyebbé és nem utolsó sorban sokrétűbbé válhat.  

A nyelv ugyanis nem csupán a nagy léptékben mért tér, de egyben mindenféle, elsősorban tapintás által érzékelhető jelenség felületét is jelentené ebben a kötetben. Zárt, lezárt, egységes felület, ami mögé – ahol tehát mint már említettem, ebben a tárgyiasult költészetben az emberi létezés elrejtőzött – ritkán lehet betekinteni, épp ezért megnövekszik annak a szerepe, hogy a kötet legtöbb versében valamilyen formában megjelenik az ablak kifejezés, vagyis a felület azon része, amin keresztül azért mégiscsak megtörténhet ez a betekintés („és ablak nyílik egy felületen” 45.). Ugyanakkor az így tapasztaltakra is igaz az, ami a kötet egészére: nem másról van szó es esetben sem, mint egy pozitív értelemben vett intellektuális blöffről. Az olyan versek, mint például a Mein Mund cseppkőoszlop, vagy a már említett Pilinszky-allúziót tartalmazó Mint őszi start előtt című is ezt az érzetet erősíti. 

Külön figyelmet érdemelnek emellett a konkrét szójátékokkal zsúfolt írások, ebből is kiemelkedik a Lelakatolt szobák, gondolva itt elsősorban az olyan sorokra, mint „fel is, le is kút megnyúlt korongja. isznak/a Medve Bőrére bárban, egy improvizált télben.”(50). Ám mint ebből is látszik, Korpa nem csupán a szavakat, sokszor a központozást is véletlenszerűen és nem ritkán az értelem logikáját feladva helyezi el a sorokban, olyannyira, hogy az olvasó először hajlamos hanyag korrektúrázás nyomainak vélni.

A játék persze fordított irányban is működik, a nyelv maga is tárggyá válik, sőt néha megszemélyesítődik, a létezésére tett explicit utalásokkal is gyakorta találkozhatunk a versekben : „a pont (körmei gondosan ápoltak/sárga flanelinget visel) közeledik lassan” (40.) „két sor közt leereszteni a liftet”, (46.), „pedig kezdetben volt az igekötő”(68.).  A befogadás során mindezt a szövegekben szintén gyakorta előforduló geometriai kifejezésekkel (leginkább a címadó versben szereplő térfogat,  ellipszis pálya, üres halmazok, „csörömpölő párhuzamosok”, vagy máshol a Thálész nevének említése, illetve olyan sorok, mint „minden vonalban a kört megérinteni” 24.)  összekapcsolva ismét csak termékeny és izgalmas értelmezési rétegekre bukkanhatunk. Például ahogyan mindkettő kategória egyszerre utal valami eredendőre és alapvetőre (ilyen a gyakran emlegetett nyelvi megelőzöttség) és egyben mégis művi és absztrakt mivoltára.  Az ezzel való játszadozás lehetősége azonban továbbra is arra figyelmeztet, hogy mindezek mögött fajsúlyos, a kimondás, leírás tétjével bíró mondanivalót nem igazán érdemes keresni. 

Korpa Tamás más kritikusai elsősorban az egyedi hangot emelik ki pozitívumként a szerző első kötetéből. Én is úgy gondolom, hogy a radikális, mindent uraló széttöredezettségben találhatunk olyan mozzanatokat, amelyek egyedivé teszik a megjelenített(szöveg) világot. Az eddig említettetek túl felfedezhetünk még olyan búvópatakként megjelenő motívumokat is, mint a szüzesség és szűziesség, vagy éppen a defloráció újra és újra (értelemszerűen más-más kontextusban) megemlített aktusa. De egyedi, ahogyan a modern technológiai eszközöket összekapcsolja korábbi korok jellegzetes tárgyi világával („egy évszázados nappali és/a benne világító notebook ökonómiája” 31.).

Nagyon sok olyan apró vonása van tehát a kötetnek, ami kiváló kiindulási pont egy elsőkötetes számára, de az Egy híd térfogatárólt  ennek ellenére is én csupán egyfajta felütésnek érzem, olyasfajta pozitív értelemben vett figyelemfelkeltésnek, ami elsősorban nem önmagáról szól, hanem előkészíti a terepet valami ezután következőnek. Úgy hiszem, nem ez a kötet fogja determinálni majd az ezután megjelenőket, hanem fordítva, Korpa Tamás későbbi kötetei fogják sokkal határozottabban meghatározni majd ennek a debütáló könyvnek a fontosságát vagy esetleges érdektelenségét.  

 

Pethő Anita

 

 

Pethő Anita