Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Mazula-Monoki Zsuzsanna versei

Fotó: A szerző archívuma.

azzal nyugtatjuk / magunkat hogy hajnalra / esőt mondanak

Bővebben ...
Próza

Várkonyi Sára: A tónál

Fotó: Horváth Andor Péter

És miről írtál? Hogy a tesóm… a féltesómat elrabolja egy emberkereskedő, de a delfinekkel együtt megmentjük. Az apának eszébe jut, hogy Hararében iskolába menet a sofőr egyszer ledudált egy kislányt az útról, aki a hátára kötve cipelte az iker öccseit.  

Bővebben ...
Költészet

Benyó Tamás versei

Fotó: Gajdos Attila

Miért elégszünk meg / az olcsó külcsínnel, / ha megtapasztaltuk, / milyen / szabadon / lebegni / a magzatvízben

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Tamás álma (részlet)

Fotó:

Legyen egy hűvöskék szoba, mint dédmamánál. Fehér lepedőkbe vagyunk csavarva, arcaink – minden éjszaka után – nyomot hagynak. Vállamra fordulok, a hátad nézem. A fakó part jut eszembe, fjordok szürke foltjai, tenyered középen két tátongó sebhely. Ujjaim átfúrják a nyers húst, az erek felkiáltanak és a sirályok szétrebbennek. Aztán Jeruzsálem.

Bővebben ...
Költészet

Bodor Emese: Jan Palach nekifeszül a szélnek

Fotó: Sükösd Emese

Melyik város emlékezne szívesen / azokra, akiket falhoz állított?

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám ismét a Litmusz Műhelyben

Fotó: Bach Máté

Visszatérő vendégünk volt az adásban Nyerges Gábor Ádám költő, író, szerkesztő, akinek ezúttal nem a szokásos Litmusz-kérdéseket tettük fel, hanem egy részletet hallgathattunk meg Vasgyúrók című, megjelenés előtt álló novelláskötetéből, valamint verseket írtunk közösen a dobókockákkal.

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám - Kerber Balázs - Körtesi Márton Litmusz versei

Fotó: Litmusz Műhely

Azt hiszem, lehallgat a telefonom. / Ő koncentrál, ha kókad a figyelmem, / Neki címzik tán a promóciót is, / Már nélkülem is rákattint időnként. / Ez a bánat, ez a bánat a civilizáció.

Bővebben ...
Próza

Kocsis Gergely: Várni a váratlant (regényrészlet)

Fotó: Raffay Zsófia

Rettegve érzi, hogy egyre jobban csúszik bele ebbe az álomvilágba, hívogatja, beszippantja. Térdhajlatában ugrálni kezd egy ideg, két rángás között végtelen lassúsággal telik az idő, a levegő is ritkásabbnak tűnik, légszomj gyötri. Hangokat hall a feje fölül, ez a lehetetlen közeg nagyon felerősíti a lépések döngését, mintha valaki a fején lépkedne. Pontosan tudja, ki járkál ott fent, és azt is, hogy miért csap zajt.

Bővebben ...
Költészet

Réder Ferenc versei

Fotó: Fárizs Mihály

Négy hónapja mozdulatlan. / De a hasa / ma egy kicsit langyosabb.

Bővebben ...
Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...

Új Krisztina versei

mióta a tenyeremből ettél / nem tudlak leszoktatni / a húsról nem beszélünk / csak nyúzol az arcomon / nincs is több bőr / hiba szerinted az úgyis / csupán felesleges panír / amit évmilliók forgattak / a testre azt mondod / még én tartozom neked / köszönettel ha egyszer / magamtól nem vetkőztem le.

 

 

Új Krisztina 1988-ban született Szarvason, jelenleg Szegeden él, 2011 óta publikál.

 

 

Bolygó

 

az öledbe hullani

nem volt nehéz

lehazudtad ugyanis

a csillagokat az égről

és kurvasötét lett

botláshoz ideális így

csak a kétség maradt

köztünk van-e valami

mélyebb a goromba kráteren túl

ami a szívünk helyén lüktet

a becsapódás sérülésekkel jár

köztudott és nem mondom

hogy ez itt kész armageddon

de azért valahol mégis katasztrófa

hogy idáig jutottunk

hogy egymás mellett sodródunk

hogy csak mozog a szánk

a fojtogató légkörben

sohasem tudtunk beszélgetni igazán

és mindketten éreztük

hogy ez az időszak szükségállapot

hogy a törvények most nem érvényesek

hogy egyszer szabadon távozhatunk

és a kezdetektől azt számoltuk

magunkban mikor üresedik ki ez a világ.

 

 

Tartozás

 

mióta a tenyeremből ettél

nem tudlak leszoktatni

a húsról nem beszélünk

csak nyúzol az arcomon

nincs is több bőr

hiba szerinted az úgyis

csupán felesleges panír

amit évmilliók forgattak

a testre azt mondod

még én tartozom neked

köszönettel ha egyszer

magamtól nem vetkőztem le.

 

 

Plasztika

 

arcom szoborszerű

egy ideg se ráng

mintha késsel

kérdéssel operálsz

nyílt seb a száj

kiejtett szavaid után

tátongó némaság

úgy nyeli el a hangot

hogy mélyebbre vágni muszáj

a torkon át a húsba a csontig

míg aztán végre szép

vagy legalábbis kielégítő

válaszra nem találsz.