Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Terék Anna versei

Fotó: Czimbal Gyula

Régen mi Európa voltunk / és magához ölelt bennünket / a világ.

Bővebben ...
Próza

Hüse Lajos: Szemeim égnek, akár az eleven sebek

Fotó: a szerző archívuma

Óvatosan kihátrál a szobából, fel ne ébressze a fiait. Nagyon ritkán gondolok úgy rájuk, mint a testvéreimre. Apa fiai. Úgy könnyebb. Kihátrál, és kimegy a konyhába. Mert az is van.

Bővebben ...
Költészet

Posta Marianna: dns

Fotó: A szerző archívuma

a központozás / manipuláció, olyan könnyű elbeszélni egymás mellett

Bővebben ...
Mese

Majláth Ákos - Majláth Luca Sára: Placcs, zsupsz

Fotó: az alkotók archívuma

Öcsi próbált nem-gondolni a füleire, de a fülei (nagyon nehezen viselték, ha éppen valaki nem figyel rájuk) csak egyre jobban vörösödtek és vörösödtek. Pedig higgyetek nekem, Öcsi nagy mestere volt a nem-gondolásnak.

Bővebben ...
Költészet

Mazula-Monoki Zsuzsanna versei

Fotó: A szerző archívuma.

azzal nyugtatjuk / magunkat hogy hajnalra / esőt mondanak

Bővebben ...
Próza

Várkonyi Sára: A tónál

Fotó: Horváth Andor Péter

És miről írtál? Hogy a tesóm… a féltesómat elrabolja egy emberkereskedő, de a delfinekkel együtt megmentjük. Az apának eszébe jut, hogy Hararében iskolába menet a sofőr egyszer ledudált egy kislányt az útról, aki a hátára kötve cipelte az iker öccseit.  

Bővebben ...
Költészet

Benyó Tamás versei

Fotó: Gajdos Attila

Miért elégszünk meg / az olcsó külcsínnel, / ha megtapasztaltuk, / milyen / szabadon / lebegni / a magzatvízben

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Tamás álma (részlet)

Fotó:

Legyen egy hűvöskék szoba, mint dédmamánál. Fehér lepedőkbe vagyunk csavarva, arcaink – minden éjszaka után – nyomot hagynak. Vállamra fordulok, a hátad nézem. A fakó part jut eszembe, fjordok szürke foltjai, tenyered középen két tátongó sebhely. Ujjaim átfúrják a nyers húst, az erek felkiáltanak és a sirályok szétrebbennek. Aztán Jeruzsálem.

Bővebben ...
Költészet

Bodor Emese: Jan Palach nekifeszül a szélnek

Fotó: Sükösd Emese

Melyik város emlékezne szívesen / azokra, akiket falhoz állított?

Bővebben ...
Folyó/irat/mentés

„Most április elején[...] / jó lenne tudnom, / hol egy mellékutca végre” – Lapszemle február-március

Montázs: SZIFONline

Nem könnyű mostanában a folyóiratoknak. Hónapos csúszások vannak, így a február-márciusi szemle sem de jure, inkább de facto.

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám ismét a Litmusz Műhelyben

Fotó: Bach Máté

Visszatérő vendégünk volt az adásban Nyerges Gábor Ádám költő, író, szerkesztő, akinek ezúttal nem a szokásos Litmusz-kérdéseket tettük fel, hanem egy részletet hallgathattunk meg Vasgyúrók című, megjelenés előtt álló novelláskötetéből, valamint verseket írtunk közösen a dobókockákkal.

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám - Kerber Balázs - Körtesi Márton Litmusz versei

Fotó: Litmusz Műhely

Azt hiszem, lehallgat a telefonom. / Ő koncentrál, ha kókad a figyelmem, / Neki címzik tán a promóciót is, / Már nélkülem is rákattint időnként. / Ez a bánat, ez a bánat a civilizáció.

Bővebben ...

Kulcsár Árpád versei

az ember ül, és nézi a Szamost / legyek csapódnak ablaknak, szélvédőnek / kóbor kutyákat vadászik az úton a közrend / és kóbor embereket // az egyetlen helyi sorozatgyilkosra gondolok / hasonlított marlon brandóra és a / szőke női fejeket szerette / szétverni kalapáccsal // csak rombolás van meg a kísérlet / visszaállítani mindent a régire / árnyéképületek árnyaiba bújunk a nap elől / árnyaink árnyaiként

 

Kulcsár Árpád 1987-ben született Gyulakután. Költő, publicista, a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemen végzett irodalom és filozófia szakokon. Korábban az Echinox folyóirat, jelenleg a aszem.info kulturális portál szerkesztője. 2016-ban Communitas Ösztöndíjban részesült. Első kötete 2017-ben lát majd napvilágot, a FISZ gondozásában.

 

 

pogány mise a csertési holtak testi üdvéért

 

a változás évének vasfüggönyén

áramlik át a történet

a történet szövetén meg átvérzik halálotok.

 

de jó volt hinni még, hogy felmutat

s nem duplán temet el a kép.

 

habár a lencse kegyes: csoportos

esküvőt mutat

csak ágyékot fedő menyasszonyi ruhák

és vőlegényi talárok

a történelmi köztes, meztelenség félig szégyellése

most találnak ki egy színt, a lepedőfehért.

 

azóta évente összerogynak

az átlényegülést politikailag kutatva

különböző városok különböző főterein

ugyanazok  a fiatalok.

 

fekszem én is hajnali ötkor a kockakövek hűvösén

hagyom szemgolyómra száradni a zagyt

valaki jön majd, gombostűvel címkét szúr mellkasomra.

 

hogy lehet elhinni a csertési nőket?

holott bámuljuk alvadt melleiket.

kié volt a szem, amely fölállította a zagyszintesből

a halottakat? holott

a föléjük emelkedő hullámok súlya nyomja őket azóta is.

 

 

ne a ruhád

 

ne a ruhád, a tested vesd le

hagyd a fájdalmat játszani

hagyd, hogy fájjon az álom is

értsd, semmi nem kell, ami érkezésedkor lenni tudsz

hámuljon identitásod mint leégés után a bőr

hámulj le húsodig

 

tanú nélküli tárgy légy hideg

szemgolyóim elé vetett

halálodra légy kész, ha velem akarsz lenni

 

ne kereszt légy

az oltár a rajta fekvő a lesújtásra emelt kéz egyben.

 

 

kolozsvár búcsúzólag

 

az ember ül, és nézi a Szamost

legyek csapódnak ablaknak, szélvédőnek

kóbor kutyákat vadászik az úton a közrend

és kóbor embereket

 

az egyetlen helyi sorozatgyilkosra gondolok

hasonlított marlon brandóra és a

szőke női fejeket szerette

szétverni kalapáccsal

 

csak rombolás van meg a kísérlet

visszaállítani mindent a régire

árnyéképületek árnyaiba bújunk a nap elől

árnyaink árnyaiként

 

parkokban baszunk kullancs mászik

pinákba seggbe

hát ennyi van, nézni a szamost, leírni pina

hagyni betölteni az étert

önmagából kivetkőző pina vagy mi

 

kevés a víz, alig fér

aki belefullad az iszapba bele se férne egy

helyi balladába.