Bagi Iván verse
- Részletek
Bagi Iván humorista, író. 39 éves. Eddig nyolc szépirodalmi könyve jelent meg. Legutóbb, idén nyáron, A hűség árvája című, eddigi műveiből összeállított válogatás kötet.
Félszavadhoz
Szűcs Balázs barátomnak
Kimerült voltam, de mielőtt eltettem volna magam holnapra, a szagomat kerestem.
De amikor megtaláltam
sem éreztem, olyannak ,tudod, úgy,ahogyan az enyém volt
Távoli, felsejlőn érzett
átderengő álmos szüremkedése
sem terjengett felém.
múltam fütőolajszaga masszívan hiányzott.
A szörnyű orrdugulás vasbetonjai
Lélegző szárnyaimat lehúzták
A zajos csend fülemben dobolt
Kifeszült az ordító hallgatás.
démoni falait a magánynak
megrezegtette a vigalmi negyed őrült pezsgése,
a hajnali ötbe vágtató
tomboló bódulat
Harsogj bénultság!
Okádj ki az ablakon elhajszolt öntudat!
A nyár hűvös szellőinek a mélyén
hanyatló frissülés melegszik
melyben feltámad az új éttermek unalmas illata
Bohém diákok hugyoznak szerteszét
A lecsengett hideg nem nyitja ki
a természet valódi tereit.
Már nem sokáig lehet levegő, a levegő
az élet ,élet, az ember, ember, Isten, Isten.
Szépen, másnapos hunyorgó ösztönöktől
megriadt, apró egérke szagol ki a hajnali éjvilágra, és zsivaj szabdalta
puha ágya lassan bevárja
És túl hallgat az őrjöngő bulikon
a benne mosolygó kisgyerek mesés másvilága
Újra színezi falfehér reggelét a látszólag
közömbös szagú fény
ösztönét szélesre kitárja
míg észre nem veszi
mint menekül belőle az éj
és mindaz, amit a kegyelem beragyog.
Hát persze, tudhatnám, hogy az ember valahogy mindig otthonos
Gonosz, éhes, jóllakott
Élő és élő, szívből remélő
Nem rossz és nem halott
Csak a test igazsága hal el benne
A fiatal, aki csak önmagát akarja.
Itt a Síp utcában, ahová nem mindig tör be a szél
És a lehugyozott falak bűze néha ráront az emberekre, mint egy hamis kutya
Itt állandóan beszorítva nem mondhatom el jól, hogyan ájulok be észrevétlenül
néhány percnyi órát nyerve
és reggel rossz szájízzel
éhesen támolygok kifelé,hogy senkit ne zavarjak, és a gyomromból dől a sav
De a városnak ez a része vak és ájult:
sötét részegségben hever, horkolását sem hallom.
Fent vagyok, belehullva ebbe a gyötrő semmiségbe, és látszólag lanyhán támad a széklettel sürgető bioritmus bágyadt renyhesége.
Igen, bénultan élek: miközben senki nem tudja
én sem, hogy mi éltet
De mondom kevés szóval: mert az is sok már: Valami nagy Isteni ígéret, mely bennem nem juthatott tovább, csak nap mint nap érzem, hogy újra éled.
