Az elmúlt év decemberében készítettem egy rövid összeállítást, első kötet előtt álló pályatársak verseiből. Kíváncsi voltam, ki milyen témát mozgat, hogyan jeleníti meg. A teljesség igénye nélkül, mert annyi vers van, mint csillag az égen, és nem vagyok én semmiféle döntőbíra. Egyszerűen ránéztem, mi van velünk. Jólesik ezt írni, mert érdekel, ki milyen költészetet működtet. És hogy annak a bizonyos tevének a két púpját (Nemes Nagytól kölcsönözve), a szó örömét és a szó elégtelenségét...

közelemben egymáson gabalyodó indák, / tövises bokrok, takarva vagyok. látod-e a part / iszapsávját, a fölcsapó vizet, a hullámba érő fényt, / a fák mögül előbukkanó kígyó testét, kiálts rá, / kiálts rám (hegymagas) ahogy a lombokból a szél kiered vagy a sziklák közt a csermely lerohan a meredélyen, most minden a testbe szorul, az irgalom tükrébe, és mint akit eloldoztak folyóitól, szakad a szív, hallgatom a megáldott föld nyelvét, várom, hogy átüthessek rajta, felérjek a magasba. jó...