ne tudja senki / hogy nem érzel / csak megkönnyebbülést letakarni a gyűszűért zuhantunk a panelházak alá éjjelre negyven fok tartja a beton a hőt mint szürke újszülött az anyaméh vizét kifolyik ujjaid között a vérsár fájdalmaid cementes anyaga megakad a vénán attól nem leszel szülő ha vajúdni tudsz másnap már nem beszélsz hozzám a világ élei felsértik tenyerem csak építem a tornyokat bábeli szótagok mintha a távolodás díszleteiben ringatóznék az égtájak gombostűk bélésként csúszik...

A szárazság nem csak a természeté. Szomjúság az életre. Az élőre. Erőszakkal vagy csendben, táncolva vagy imádkozva. Mind az esőre vágyunk. Ugandát az alkony átfürdeti, majd a tulipánfák árnyékával takarja be. Nem alszom a napforduló óta. Amint virrad, zsinegből és szalmából kötözök egy kalapot, hogy elfedje frissen borotvált fejem. Gyakorlom a mozdulatlanságot. Nem érek a sprőd borostához, nem simogatom. Viszket. A kunyhónkban kilencen élünk. A fedele, akár a lábos, mozog, a szél olykor...

az üvegajtó kilincse Éjjel lesz újra. Nyálkás és hermelines éjszaka. Vállukon viszik a törpék a palástot. Élve temetik a sötét mögé a varázslót. Szabó Imola Julianna 1984-ben születt Budapesten. Író, táncelméleti szakíró, intermediális alkotó. Versprózákat és szöveg/tánc/réteg videókat-montázsokat készít. VARRATOK című verspróza kötete 2014-ben jelent meg. Ugyanebben az évben Móricz-ösztöndíjat kapott. 2015 májusában jelenik meg Kinőtt szív című felnőttmesekönyve. zárva Vak alkonyatban...