Metrón középirányba / tolakodunk, lökdösődünk, / fullasztó tekintetekben / levegőt keresünk, / kinézzük a kapaszkodót, / megérkezünk / és elesünk a végállomáson. Sziréna mossa át a hajnali várost, a mosogatóban bögrébe száradt teafű. Hideg tévénél önmagunkkal összefázva bámuljuk fagyott leheletünk. Árverésen egy romos ház, hallani, ahogy az előző család csendje kopog: lihegő múlt idő. Itt már nincs senki. De a szőnyegfolt a régi, a rászáradt kávéban átlagos napok. Üvegrepedések hálója...