Egy kimérő kancsó szorításában / lebegett a túlvilág / és az élet között, / tehetetlenül. Amikor mama meghalt, egy tarkalepke riasztotta el a gyászmagányt. A falépcső lakkján verdesett hangtalanul, mint a koporsóba zárt angyalok, a tetőablakon átszűrődő fény tovább színezte szárnyait, akár a hosszúlábú modellek ruháit a vakuezüst. Mégis az első strandpapuccsal lecsaptam, ami képes kioltani a szépségét. Mama mindig hangsúlyozta, hogy mindennek megvan a maga szerepe a természetben, a páva...