röpülj már az elkeseredés verjen meg sztetoszkóp Tényleg jönnek még meghitt nyarak a tavalyit felidézve jut eszembe a régi pillanat apa marasztal de egyre kevesebbszer reagál tekintetemre a matrac nyikorog sárga ha nem ő azt mondanám hugyos a cicámra gondolok az ágyon hancúrozó kisemlős párszor lepisálta itt most a lepedő simasága szúr szemet a klórszagú ismeretlen a folyosót fölszabdaló léptek a nővérek barna csigái a sztetoszkópban szívverések a kint felejtett nyári hőmér

Tudatosítani magamban, hogy ez most veszély, / akkor képes leszek ölni, / de nem vagyok felöltözve ehhez, / nem ehhez vagyok felöltözve Meztélláb Egy csecsemőt bíztak rám, törölközőkkel takartam be, aztán elmentem megtekerni egy jointot. Jópár perc eltelik, mire eszembe jut. Rohanok vissza hozzá, kibontom a törölközők alól, közben rettegek, hogy már késő, megfulladt. Jön a front, angolok, németek, magyarok nyomulnak az Alföld térképén. Egy orosz shapeshifter a padláson. Én le

A volt osztálytársam gratulál, / hogy ügyesen forgatom / a szavakat, kár, hogy ebből / biztosan nem lehet megélni. Apám nem hitte, hogy ilyen jó anyuka leszek, a régi osztályfőnökömet meglepte, hogy jelesre diplomáztam, anyámnak jó látni, hogy a gyerekek kiegyensúlyozottak, pedig bevallja, szkeptikus volt ez ügyben. A sógornőm csodál, hogy teljesen feladtam értük magamat, ő képtelen lenne ennyire lazán kezelni, ha kihasználják. Anyósom szerint túl sok mindent bízok a véletlen