Hírlevél feliratkozás

Keresés

Megkeresni Európát

Markó Béla Kányádi Sándor Halottak napja Bécsben című verséről
A költemény befejezése egyébként Illyés Gyula versének, A reformáció genfi emlékműve előttnek a végére is emlékeztet az atomra való utalással, de itt sokkal szervesebben vetíti ki a képet a jövőbe. Azt is megkockáztatnám, hogy maga a Kányádi-életmű ad újra meg újra választ az összegező versekben fölvetett kérdésekre, ugyanis a szabadvers és a hangsúlyos vagy olykor jambikus verselés éppoly természetesen illeszkedik nála egybe, az európai és erdélyi múltra való hivatkozások éppen úgy válnak egyetlen referencia-hálóvá, mint ahogy végső soron az idegenség˗otthonosság dilemma is feloldható lenne egy olyan Európában, amely a különböző regionális identitásokat nem beolvasztani, csak integrálni akarja.

Bővebben ...

Daten/dátum/dateur

Smid Róbert Kányádi Sándor Halottak napja Bécsben című verséről
A rekurzió ezért azt eredményezi, hogy a verskezdet gyakorlatilag újramondja azt az ítéletidőt múlt időben, amely a zárlatban történik jelenben, holott ehhez a jelenhez a versolvasásnak csak a végén jutunk el; ez a jelenet a következménye kellene legyen az addig olvasottaknak, ugyanakkor az előzmények a következményükre saját előzményükként referálva képesek az apokalipszist szituálni. Az utolsó előtti strófa a teljes disszemináció vagy dezintegráció képével ezért amellett, hogy felidézi József Attila Téli éjszakájának egyik képét, amelyben [ö]sszekoccannak a molekulák, az előzmény és következmény apokaliptikus kettős kötésére apellál.

Bővebben ...

Szubjektív punctumok

A túli aztán megjelenik a negyedik punctumban is, Ioan Alexandru román költő beszúrt versének fordításában: Tu ești văpaie fără grai / de dincolo de matca mumii / te vagy a láng a szótalan / az áldott anyaméhen túli / világvégét érintő angyalok / szárnyaitól szoktál kigyúlni. Emlékszem, milyen büszkén mesélte Kányádi, hogy még a rímhelyzetben lévő szó hangzását is megtartotta. Születés és halál összefügg, a láng kezdetkor és a vég pillanatában is megvilágít bennünket; születés és halál összeér, mint a nagy román költő, Nichita Stănescu utolsó versében, melyet éppen Kányádi fordított: …a vágyak vágyát gyújtva föl / csábított az anyaöl / azzal hogy szül s meg is öl / azzal hogy szül meg is öl.

Bővebben ...