Vendégünk volt Terék Anna költő, drámaíró, pszichológus, aki szerint az irodalom fogódzó lehet a nehéz helyzetekben, mert a jó könyvek segítenek kimondani, felszínre hozni a dolgokat.
a tépéshalmok / már a fénymadonna lábát érik, arra sem vagyunk méltók, / hogy saruját megoldjuk, de eget tartani ki fog, hát csak ez, / ez a halom, ha elfárad a kéz
Ötven perce várakoztak. A sor egy utolsót mozdult, majd bezárult előttük a pénztár ablaka. Olyan hangot adott ki, mintha egy epret nyomtak volna szét az orruk előtt.
A csillagok felettünk / a más világ raja. / Egy műhold fénye bennünk ‒ / megérkezünk haza.
Nyáron vettem öt kiló rizst, le volt árazva a kínainál. Elég lesz egész télre. Tudom, hogyan lehet takarékoskodni. Az ember egyszerűen visszafogja magát, ha arról van szó. Nem kell annyit enni. Édesanyámnál egyetlen szem sem ment veszendőbe. Olyan nem létezett, hogy válogatós gyerek, meg a szaftot nem akarja kitunkolni.
a bolygók kötelességtudóan hánykolódnak / de a nap és hold nem tudják / milyen nehéz életben maradni / mikor csupán húsból és csontból álló / nyomorult egyéltű / préda vagy
Nem felejti el, amit Huba tanácsolt, folyamatosan táncol, mint a Rocky, megy előre és támad, mint a Rocky. Hatásos, úgy látszik, mert az óriás párszor lefogja a fiú karját, úgy kell lerázni magáról.
Egy idő múlva foszlani kezdett. / Az ujjaid köré csavartad az elvarratlan szálakat, / de nem tudtad azokat elszakítani.
Egy vallomással kezdem: sosem kedveltem a kulturális folyóiratokat. Képzeletemben valahogy úgy élnek, mint amik olyan írásokkal vannak tele, amelyeket még nem hőkezelt az irodalomtörténet és -kritika, nem főzte elő a nagyérdemű olvasóközönség.
Azt mondtad, láttad / a tónál két hete, és most / megmutatod a halálról / készített filmedet.
Vendégünk volt Fenyvesi Orsolya költő, író, műfordító, szerkesztő, aki szerint az irodalom egyfajta törekvés a teljességre.
Kapkodva felöltözöm, kint leülök, nézem az ajtóra ragasztott plakátokat és tájékoztatókat, az asztma fő tünetei, a betegjogi képviselő telefonszáma, a leletkiadás időpontjai. Próbálok olvasni. Becsukom a könyvet, elrakom. Megnézem a telefonomat. Üzenetek, emailek, hírek, hiába pörgetem, semmi érdekes.
Folyamatos jelen. A halottak csoszogása / tisztán kivehető a kórus márványpadlóján. / És a bejárat fölött X. Ince hullazöld jobbja — / holtában is valóságosan int felénk, / és a kezek tulajdonosa visszalép / a hallgatás közepére. // Semmi etimológia: a nevet csak a hangzás / kötötte össze az agóniával. A medencék / vizében a tér abszolutizmus-kori képe
a gázlángnak egy fogacskája hiányzik. / a pianínó egyedül kezd el játszani. / a lefolyócsatorna sapienzával bemocskolva. / harminc éve vagyunk elválasztva egymástól (amikor te voltál 30, / én épp akkor láttam meg a napfényt). / axiális, te nagy felugró. / variábilis sírba veled.
Kadó mester lehúzta a jobb lábáról a cipőjét, és kidobta az ajtón, aztán megkérdezte: Hol a cipőm? / Ott, az ajtó mögött, mutatta az egyik tanítvány. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / Az udvaron, találgatta egy másik. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / A bal lábán! / Hol a cipőm?
Egy nap elért engem is. Vettem egy iratmegsemmisítőt, és ledaráltam az évek óta felhalmozott levelezésemet, személyes feljegyzéseimet. Aztán elkezdtem rendet rakni a lakásban, kipakoltam a fiókjaimat, kidobtam mindent, amire nem volt szükségem, és a többit ergonomikusan rendszereztem. A könyveket, hanglemezeket, DVD-ket és számítógépes játékokat alfabetikus sorrendbe raktam. Amelyik egy kicsit is ciki volt, azt megsemmisítettem. A szekrénysorok látható részein lévő kacatokat kidobtam. Még a papírpénzt is növekvő sorba raktam a pénztárcámban.
Aztán egy napon / magával ment el. / Lefekvés előtt néha erre gondolok, / s hullámzik a szám, / mint az őszi Balaton.
