Íme, a kert. Gyertek beljebb, / lányok, kövessétek a hangom Ezer év Ne feledd, ez áll a papíron. Pergamenszínű ujjak emelkednek és süllyednek az évforduló napján: felidézik az elfonnyadt gyümölcsöt. Ezek voltak a kezek, amelyek földre hajoltak, ástak, ültettek, áldottak, ástak. Kesztyű és töprengés nélkül. A kert eleven. Gyerekek hintáznak, idősek hintáznak. Kőszoborrá változnak a galambok, férfiak hagynak hátra nőket, a kert eleven. Halványuló emlék tekintetünk találkozása. ...

Körmömre rózsát / festek. Porc és por- / celán, reggeli kifli mellé tej, / nap mint nap. Kell / a fele? Kezek nyújtózkodnak az ég felé Pávatollal integetnek, ha közel a vég. Egyik szemük éjjel, a másik nappal. Váltogatják, melyiket tartják nyitva, mozgatják az égitesteket, a test- tájakat. Szépek. Belélegzik önigazolásainkat, elmosolyodnak kétségeinken, berekednek, amikor átkozódunk. Feloldják magukban tévedéseinket, kilégzéskor enyhülünk mi is. Nyújtózkodnak, lehajolnak, összeérintik...

Azt hiszem nem megalapozatlan a kijelentés, hogy az elmúlt évek legkomorabb ősze az idei – és ezzel a jelzővel nem az időjárást illetem. A már-már nyomasztó hangulatot a szeptemberi-októberi folyóirattermés is lekövette. A melankólia, a halál, a csend és az elmúlás fogalmai az utóbbi hónapokban különösen telítettnek bizonyultak, egész évre jellemző kivételes jelenlétük pedig csak mélyítette jelentéstartalmukat. A bizonytalanságérzet és a tragikus momentumok (melyek a folyóiratmegjelenéseket...