Körmömre rózsát / festek. Porc és por- / celán, reggeli kifli mellé tej, / nap mint nap. Kell / a fele?

Kezek nyújtózkodnak az ég felé Pávatollal integetnek, ha közel a vég. Egyik szemük éjjel, a másik nappal. Váltogatják, melyiket tartják nyitva, mozgatják az égitesteket, a test- tájakat. Szépek. Belélegzik önigazolásainkat, elmosolyodnak kétségeinken, berekednek, amikor átkozódunk. Feloldják magukban tévedéseinket, kilégzéskor enyhülünk mi is. Nyújtózkodnak, lehajolnak, összeérintik tenyerük fonákját. Cérna volna, selyem volna, mégis kifordulna. Diktálják az élet- ritmust, mi pedig örökösen kapálózunk ellenük. Bíbor, bordó és burgundi A mérete, mint egy szilva. Bíbor erek, kis szív, amiben megalvad a vér. Levet enged. Szólongatja a fájdalmat, bordót. Körbeveszem magam edényekkel, íme, egy burgundi vörös rituálé. Kerámiatálak mellett, műanyag dobozban pihen a szilva. Fonnyad a bőre, de dobog a húsa. Ajkaim rándulása emlékeztet a nevedre, izommemória. Egy korty borral lenyelem igényeim. Megleszünk nélküled. Betű Eltévesztette a címet. Utóbb kiderült, a két utcanév közötti eltérés egyetlen betű. Amikor meghallotta a közeledő lépteket, bizonyossá vált, nem őt keresi. Kattant a kapu, álltak a két oldalán. Mozdulatlan cáfolatok. Egyszer csak indult tovább. Mindenki halmokba seperte a leveleket. Színkód alapján szortíroztak: bordó, vörös, réz. Lehetetlen megmaradni itt. Kikerülnek, és közben senki sem néz rád. Akit a templomban megtaláltál Az úszómedencében figyelni kell az oldaltávra. Nem feszítették ki a sávelválasztó köteleket. Odaúszik a lábamhoz, úgy néz rám, mint akinek oltár van a szemében, Mária, és kék, és kék és kék. „Segíts kimásznom!” – kérlel. Egy másodperc, és megfulladnak a jelzőbóják. Körülöttem semmi, amibe bele lehetne markolni, csak a kék, és a kék és a kék. Eltorzult arcom mögül előrángatott bölcsődalok szólnak, immár a távoli hangosbemondóból, sípszó és ima a megesettekért. Lehallgatnak. Nem érdekel, hogyan, kötéllel, horoggal, füzérrel, húzzatok ki! „Gondtalanul kellene bíznod” – mondja, ahogy felém nyújtja a kezét. Archasadás Egy az angyalok közül, nekem is van szárny- gyűjteményem. Kell a fele? Kettétör minden preparátum. Akinek imádsággá nőnek szavai, örökre elveszíti hangját. Kezeimmel mások tagjait fogom, napjában oly sokszor kulcsolom őket imára. Körmömre rózsát festek. Porc és por- celán, reggeli kifli mellé tej, nap mint nap. Kell a fele? Lágy érintések szólnak helyettem. És mégis. Akárhogy igyekszem, körülöttem menthetetlenek a galambok. Mosolyom törtfehér. Intarzia i. Megérezted rajtam a vérszagot. Utolsó csepp a pohárban. Jobban kellett volna imádkoznom? Amióta nem beszélünk, visszatérő álom gyötör: Anna fejjel lefelé lóg a játszótéri korláton. Szeplős, hosszú karjai, szőke tincsei mozdulatlanok. Jó ideje nem nő már. Nem megy fejébe a vér. ii. Valamelyikünk mormol, hozsánna, hozsánna. Melyik lemezeden vagyok rajta? Nem tudom, mi a jobb: ha visszahallgatod a hangom, vagy ha emlékszel anélkül is, hogy odaérintenéd a tűt. Szombaton vacsorát főzöl, két főre pasta all'arrabbiata, hozzá cuvée. Újraértelmezett mozdulatsor, put your head on my shoulder. Úgy szólítod a nőt, hogy Zsuzsanna. Neki is tetszik az intarziás asztal? Ahogy koppan a fán az üvegpohár? iii. Mesterséges fenyősorok mentén utazom. Monoton, akár az intonációm. Egytől egyig kivágják az erdő fáit. Terjeszkedik a város, túl hamar látom meg. Éjjel a fényszennyezést, nappal a fehérre meszelt gerendákat. Olyan nincs, hogy valami összedől. Amit csak lehet, kipótolnak. Errefelé mindenki biceg, errefelé mindenki elveszít valamit. Dóm I. nap A játékszabályokat nem ismered. Ölben visznek felfelé, ragyog fejed fölött a kupola. Felzaklatnak az elmosódott kontúrok, pislogni próbálsz a reflektorfényben. Mit rejtettél a párnád alá? Hová lett a vak bizalom? A játékmester göcsörtös ujjával a paplanfoltra bök. Kivérzett. Emlékeid másnapra eltávolítják. Tüzet viszek, mentek, megmentek, cipelek, folyvást mentegetőzöm a tűz miatt, itt viszem, ott hozom, tüzet, tüzet, markomban szorongatom, öltöztetem, gallért helyezek a nyakába, leeszi eperdzsemmel, kimosom, pongyolába tekerem, őrzöm, viszem, kezeimbe zárom, foglak, nem hiszel nekem, foglak. Nem látjátok, ég a dóm, csapkodnak a lángok, kezek nyújtózkodnak az ég felé. Ég a ruhátok, ég a ruhátok. II. nap Vörös fonalat hoz, íme a játék. Körbeér, fejünk fölött ugyanaz a búra villog. Szembe ülünk, előveszi a legjobb arcát, keresztet rajzol a szívére. „Csak a kezem figyeld, a szálat, ahogy alakot vált.” Jobb köré, bal köré, középső húz, középső húz, te jössz.