én isteni parancsot soha meg nem tagadtam elképzellek alsónadrágban elhasznált gumi apró pocakod szégyenlősen domborodik feláll rajta néhány szőrszál félsz elfogyott a tiszta ruhád kitámolyogsz a hallba hozzátartozóval telefonálni ez nem zsúr ilyenkor már nincs ki-be járkálás kicsikém ripakodik rád az ápoló este fél 9-kor és úgy méreget mintha sutyiban elfbarozni indultál volna a lenti wc-be elképzellek ahogy lépcsőzni tanulsz a gyógytornásszal két órával később jött mint ígérte magát...

jobb kézre tenni fel karkötőt / a delfinkapocs folyvást / elsodródik kaptatók Moi, je préfère les montagnes. nyúlsz a kabátért sziklás hegyorom a hátad kapaszkodó alig egyetlen félvállról elejtett mondat lesodorhat a nehéz terepet szerettem mindig ritkás szavak levegőtlen némaság tengerszemek a hódításhoz tudni kell epekedni elemi erővel hagyni hogy ezer vihar tépázzon van az a fohász amitől elébem jönnek és ölembe hajtják fejüket a kövek hiszem is meg nem is utolsó simítás ...

milyen kínos volna, ha a mentőben / ezt kéne rólam lerángatni és feltárulna / igénytelen vagyok Fehér Nyár Dental Elvakít a fehér fény. Fölém hajolsz. A lámpa megvilágítja a tarkódnak azt a részét, amit még sosem cirógattam. Arcod maszk takarja. Szemed kerek tükrével próbálok a dolgok mögé nézni. Ha te ülnél kipeckelt szájjal a székben, ki tudnám húzni titkaid? Elgördíthetetlen köveket találnék, betömhetetlen lyukakat, gumókat, amik ugyanúgy metszenek, ugyanúgy őrölnek, mint bennem?...