‒ ha minden sarok sötét, hová vetül a fény ‒ nekünk már csak a félelem maradt ‒ a szobának minimum nyolc sarka van, a kilencedik öklöd nyomát mintázza ‒ testünkön minden hajlat megreped szavaink súlya alatt ‒ ha minden sarok sötét, hová vetül a fény ‒ próbálkozok ‒ a karod, ahogy megrándul; a közeledésed, ahogy egyre aggasztóbb ‒ veled a fény sötét lesz / ha itt vagy, minden elsötétül ‒ félek ‒ a korom a testemhez tapad ‒ a szobának minimum nyolc sarka van, egyet se látni...

Ha behunyom a szemem, a sötétben is szavakat látok. / Rád gondolok, és szavakból állsz. / Céklalé meg Hupikék Törpikék-kazetta. / Azt hiheted, hogy ezek tárgyak. Nővéremnek Embriódalok halkulnak. Nyüszítenek. Elhallgatnak örökre. Érezni születtem, de arra tanítottak, hogy kell a végletekig értelmezni. Annyi mindent kell még elmondanom, mégis mindig a nyelvembe harapok, ahelyett, hogy szólni tudnék. És megfulladok, ha nem jutok szóhoz. Anyám szavakkal táplált anyatej...