Azt a másfél-két órát, míg mostohámat, Pripjátyi Kátyát kifőztem, nem felejtem el, míg élek. Bár bele-beleborzongok, milyen gyorsan elröppentek a percek. Hogy mennyire parányira zsugorodtak, töpörödtek. Hiába tudható, hogy az idő mindig rövid, megtapasztalni mégiscsak félelmetes.

Anatol Korkodus kinyitotta Eronim Mox szakácskönyvét, és felolvasta belőle Apicius papagáj-receptjét. A papagájok olyan rémülten hallgatták, ahogy csapdába csalt, sarokba szorított betűk hallgatják, hogyan készül a vers.

Emma egész éjszaka csomagolja a szárított fűszernövényeit, főleg olyanokat, amilyeneket biztosan nem talál meg a Pop Ivánon, s amelyek nélkül nem főzheti meg a savanykás báránysikolylevest. Másnap reggel lehozza a padlásról legféltettebb fűszeres zsákocskáját, benne a csillagánizzsal, kardamommal, kevéske vasfüvet is tesz hozzá, bár közönséges verbénát bizonyára ott is talál.

Erről többet nincs mit mondani. A megmondás könnyen csapdába zárja a megmondót – szögezi le Joakhim, és maga elé köp. A ház tövéből, ahol sarkára ereszkedve gubbaszt, az ég olyan kéknek tűnik, mint Baba Teres szeme, amikor felébredt, és még nem gondolt bele a megkezdett napjába; a telep alatti hasadékban pedig olyan sötét van, amilyent meg sem lehet nevezni.

A Herskovits-nővérek szerint a tárkonyos csicsóka hozta ki leginkább az omlós hódhús zamatát, viszont az öreg váltig állította, hogy a porcos, semmi másra nem hasonlító pirított nyúlfül adta meg igazán Pochoriles főztjének ízét.

A hó még szállingózott, amikor befejezték az ebédet. A törpe az iratait kereste, de Musztafa Mukkerman úgy tett, mintha nem hallaná a panaszkodását. Inkább megkönnyebbülten sétálgatott a tisztás hófödte szőnyegén, legalább a törpét nem kellett tovább cipelnie a lágyékába rejtve. Hamarosan meglátogatja Kiril Doborgan bányaorvost, gyűjteményét készpénzre váltja, s azután irány a napfényes Balkán, Szaloniki, a Dardanellék, Rodostó.