
Halmai Tamás versei
- Részletek
Halmai Tamás 1975-ben született Pécsett. Irodalmár, korrektor; verset, prózát, esszét publikál. Legutóbbi kötete Örömmévalóság címmel látott napvilágot 2017-ben.
Előfeledések (XLI–XLV.)
Metavándor
Akadály tornyosul belém. Megállom,
hogy ne álljak meg. Hova is mennélek
lépték nélküli léptek nélkül? Semhéj
csuklik, csukódik zengolyóbisomra;
hovádba készületlen akarok
indulni, s érkezni is akaratlan.
Szabaddá tenni egy akadály útját.
Karmadimenziók
A jövendő nem „lesz”, hanem van. Együtt
velünk. Az angyalok is párhuzamból
tekintenek be létünkbe, tekintünk
emide magunk, leendő asztrálok.
Kiborgok talán? Szárnyas hibridek?
A lélekrabló alkonyok elől
hajnalig fut a foszthatatlan lélek.
Önirónia
Ismer-e öniróniát az Isten?
Ha igen: részesül-e mosolyából
provinciákon is a kisded képmás?
Míg sírhatnékok évadában jár-kel
út s úttorlasz, érdemi hidegben,
és szorosabbra húzza kardigánját
egy antropomorf kvantumszámítógép.
Gőg
Megokol mérget, mámort; magyaráz
lepkét is gőggel; s elemzi a gőgöt –
helytartósít időtlent az idő,
ki nem kapart gesztenyét szelídít.
Nemtudás szorít szeretnem tudókat
(nógatna tudás ugyanúgy; hűsebben);
nem tudok nem lenned, ó, világosság!
Csikóhal
Holtak elevenébe vág a hajnal.
Seb inspirálta gyógyulás előz
angyalt; hajót is part épít, nem tenger.
Hamis minden beszéd. Szeretlek, mondom,
de öleléstől lesz igaz a lélek.
Ácsolhat bárkát öböl menti népség:
csikóhalat nem szerkeszt, csak a Víz.