Késő délután egy foltos huzatú vékony kis matrac kelt át a bozótoson a faház felé. Lester Ballard fején és vállán nyugodott akinek a szárcsagyökérre meg a szederbokrokra szórt átkait nem hallotta fül.
Maga a főnök felesége tudom nem kellene elárulnom De száz százalékig komoly A neve… Oda van tetoválva… A seggemre
Ha a szívemhez dörzsölném ezeket a szavakat, csak úgy ömlenének belőle a mondatok, mint valami szomorú, furcsa vagy éppen sohasem hallott hang, amikor a vonó vashúrt ér. Megengedhetem magamnak, hogy fehér gézfátyol mögé bújva rejtőzzek a mondatok között?
Változatlanul mosolygott, már az elején felfigyeltem természetes vonzerejére, jó kisugárzására. De most láttam, hogy túl szabadon bánik vele. Nem úgy tűnt, mintha tisztában volna személyisége intenzitásával vagy azzal, hogy a világot, amelyben mozog, emberek lakják. Különösen ebben az értelemben volt még nagyon fiatal.
Értsd jól, nem akarlak felbosszantani, de csupán te és a lányod nem nevezhetitek családnak magatokat!
A szövet meghal, írja valaki
