Idővel a hajuk megőszül, a lépteik lelassulnak, elbizonytalanodnak, a napok rövidebbek lesznek, és attól kezdve minden perc az életük utolsó perce lesz

én vagyok az, aki halhatatlan, egyetemi kurzusokon / tanítanak, és még mit nem, / szavaim visszhangoznak korszakokon át.

Zavarba jöttem / a felállva kezet nyújtó idős emberektől, / akik azt mondogatták, hogy „őszinte részvétem.”

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Másodszor, a közös nyaralásunk meghosszabbítása minden bizonnyal kérdéseket vetett volna fel a helyiekben. Augusztus utolsó hetében minden turista, különösen a kisgyerekesek, hazautaztak. Egy furcsa nő egy még furcsább fiúval, akik nem térnek vissza sehova, ez nem maradt volna észrevétlen. Az érdeklődőknek persze megmagyarázhattam volna, hogy őrült vagyok és nem tervezek továbbtanulni, amúgy se venne fel senki sehova. Vagy elmondhattam volna nekik, hogy anyám egyik napról a másikra van, de mivel egész életembe semmibe vett, most úgy döntött, megzsarol és az utolsó száz méteren kiprésel belőlem egy kis szeretetet.

a kiáltást, amely mindig felszakad, / az egyesülés alantas, / megalázó előfeltételét