Izsó Zita fordításában

Virágok sziromfogai, harmat fejkendője, / gyógynövények kezei, te, gyengéd dajkám, / készítsd elő nekem földlepedődet, / és a vastag, gyomos mohapaplant. // Aludni szeretnék, dajkám, tegyél az ágyba, / lámpának vezess a fejemhez / egy csillagképet, azt, amelyiket szeretnéd, / nekem jó lesz bármelyik, csak csavard le a fényét kicsit. // Most menj.

Székely Örs fordításában

az erdő tiszta volt, azt hittem, semmi tiszta nem illik ebbe az erdőbe: az erdő mindent felvehet magába, mindent. mindenhol purhab mindenhol volt és van és erdő lesz erdő mindenhol aljnövényzet, mindenhol fejsze. az erdő clean és halk és hangosabb erdő. az erdő rátesz. arra rátesz. erdő volt már, újra fog jönni. vonuló, akaró erdő. várandó erdő. jövendő erdő. dolce erdő.

André Ferenc fordításában

egy újszülöttet tartok karjaimban, éreztem, bármely pillanatban // meginoghat a feje, haja gyér volt, fejbőre / természetellenes, az idő romlásától mentes jelenlétének / mágikus tisztasága kissé elszomorított, köztem és magam közt, // aki élt át hasonlót egy szülészet / ipari katedrális benyomású termeiben, ahol / már visszafordíthatatlan szakadék tátongott, biológiai órája // a legtisztább hullámokat küldte felém

Várkonyi Alma fordításában

a magány szép, különösen a városban. azt kívántam, hogy ljubljana örökké idegen város maradjon. egy város, ahol otthon vagy, hiba, ott tömegével jönnek-mennek az emberek. azon gondolkodtam, hova is menjek – egyedül. az evropát bezárta valami kapitalista. a lannál tömeg van. úgyhogy befordultam arra a beton placcra, ahol duša počkaj autója parkolt az ölj meg gyengéden című filmben. egy pillanatra most ez az én környékem.

a gázlángnak egy fogacskája hiányzik. / a pianínó egyedül kezd el játszani. / a lefolyócsatorna sapienzával bemocskolva. / harminc éve vagyunk elválasztva egymástól (amikor te voltál 30, / én épp akkor láttam meg a napfényt). / axiális, te nagy felugró. / variábilis sírba veled.

Lanczkor Gábor fordításában

Néha bagoly bújik meg az útszéli mahagónilombban / és rám köpködi rejtjeles zsargonját / mely mégis tisztább mint a nappal kakofóniája. // Olthatatlan szomjúság les elő / riadófelhők mögül. // Tépelődéseim kiszikkasztottak / vénámból szellemet akaratot / és meghagytak engem hús-vérnek.