Dermedten állt, mint egy kis kerék, / bonyolult felfüggesztettségben

A letűnt korok maradványából okulnak majd. // Egyszer megcsodálják.

A grafithegy vénámon fejére / állított hegyvonulat.

Azt éreztem, minden mondat, ami a hisztériáról szól, diagnózis eddigi írásaimra. A valósághoz való kötődés küzdelmének szomatizálása – ez volt minden mondatom.

Egy kimérő kancsó szorításában / lebegett a túlvilág / és az élet között, / tehetetlenül.

Oda kell nyújtanom neki, hogy biztos legyen benne, az övé is. Nem véletlenül, nem tévedésből, nem megszerezte, nem elvétettem, hanem átadtam, megosztottam, ugyanazzal a szándékkal, amivel most védelmezem.

A szobának nincsenek ablakai, csak vastag farönkökből felhúzott falai. Eddig sötétben ült itt mindenki, merül fel bennem a kérdés. A férfi válaszát tisztán értem, még ha számomra ismeretlen nyelven szól is.

Az első tompa puffanásra riadtam fel. A Bestia lendületet vett, de az ajtót elvétve a falnak rohant neki teljes erőből. Nyugalom, csitítgatott Zs., előbb-utóbb kifárad, és lefekszik aludni. Nem tudtam megnyugodni, a folyosóról vészjósló morgás szűrődött be. Felpattantam az ágyról, és azonnal öltözködni kezdtem.

szóval mit kezdjek ezzel a krisztálytiszta gyűlölettel, / mert az egészen világos, hogy se szó, se könny nem használ, / nem fognak rajta a ponyvaregény-gesztusok

A busszal a Stephen’s Greenig megyek, / Körülöttem péntek esti forgatag, / Talán egy kis zug még valahol szabad, / s a lárma elől ott elrejtőzhetek.

Beszélgetünk és nem vérzik / a nyelvem, / pedig a dolog / természeténél fogva / kikezdi

Vendégünk volt Halmi Tibor költő, kritikus, szerkesztő, irodalomszervező, aki szerint az irodalom időpocsékolás, azaz időkitöltés, azaz az időből való kiszakadás mind olvasói, mind írói szemszögből.