Sebestyén Ádám versei
Zsebedben / összegyűrt papír: napszítta / betűiből csupán egy női név / maradt olvasható.
Haász János: Negyvenkét perc
A vasúti dolgozók megszokták, hogy a szájukat evésre és ivásra kell használni. Esetleg böfögésre. Okoskodó kérdésekre semmiképp. Meg egyébként is, miért kellene mindenben okot keresni.
Benyó Tamás versei
Nézzétek el / könnyelműségét / a vékony ég felett / céltalanul cikázó / villámnak
Kustos Júlia versei
Sóvirágot tépek, szirmai szárazak. / Áldozat vagyok, szeretném hinni.
Hegyi Damján: Clown Jacket (2. rész)
de hiába forrt össze szent stigmám és hiába szórom szét rózsafüzérem és hiába tépem szét démonaim és hiába támadok fel az egymáshoz varrt két döglény fölött a táncparketten barázdáim tovább mélyülnek river sírjáig és a föld középpontjáig és még azon is túl amíg meg nem rokkantják amíg szét nem törik testem világát
Hegyi Damján: Clown Jacket (1. rész)
jöttek nem is dörömböltek nem vártak ajtónyitást vendégszeretetet kávét vizet süteményeket ők nem vendégeskedni jöttek hanem gyilkolni ölni vért ontani az én véremet mert túl sokat tudtam én hogy egy idő után baj leszek nekik miért hoztam fel magamhoz alexet ó miért
Endrey-Nagy Ágoston: A palearktisz sosem álmodott
mi lehetne megrendítőbb / a különböző kontinensekről egymás mellé / hordott fajok kavalkádjánál
„Ahol történet keletkezik, hiány is támad” − 2024 novemberi és decemberi lapszemle
Pár napot otthon töltöttem Kézdivásárhelyen, amikor felkérést kaptam erre a téli lapszemlére. Ez aznap történt, amikor véletlenszerűen szembejött a hírfolyamban: megjelent egy kritika a kötetemről a Kalligram októberi számában. Kézdin a leggyorsabb hozzáférési lehetőségem az volt, hogy előfizettem a Szófa oldalára.
Inkeri Markkula (f. Patat Bence): A soha fel nem engedő föld
Tudom, hogy a gleccser rétegei mozgásuk közben mindenféle hangot adnak ki: vonyítanak, morognak és csattognak. Most azonban a gleccser éppen hallgat, hagyja, hogy sétáljak a felszínén. Több százezer éve van itt, és néha úgy érzem, szórakoztatják a fúróim és a jégcsákányaim.
Várkonyi Sára: Csótány (II. rész)
Egyszer bodobácsok állták körbe a Nagy Hős halotti szertartását, egy különösen nagy szarvasbogártetemet, amit aznap délelőtt találtam. Virágokat gyűjtöttem, és loptam egy kicsit a mama parfümjéből a ceremóniához. Nem akartam, hogy meghallják a felnőttek, ahogy én, a főpap, halotti beszédet mondok. Átsegítem a nagy szarvast a túlvilágra.
Várkonyi Sára: Csótány (I. rész)
Majrés vagy, unokám, mondaná a papa, és nevetne. Jobban fél az tőled, mint te tőle. Ezzel már gyerekkoromban sem értettem egyet, meg is mondtam neki. Ez fel mer rám mászni, én meg ránézni se merek. Erre még jobban nevetett, gondolom, hogy a büszkeségét leplezze.