Vendégünk volt Kukorelly Endre, aki szerint az irodalom az, amiről mindenki tudja, hogy micsoda, és senki nem tudja megmondani. Elmesélte, hogy akkor fedezte fel az irodalom erejét, amikor a magyartanárának elmosta a sminkjét egy József Attila-felolvasás, a másik nagy inspirációja pedig a Bűn és bűnhődés.

A nő szótlanul lemegy, felhozza a lenti konyhából a hideg sültet, és megadóan a néni elé teszi. Zsófi figyeli, ahogy az anyja arcán a dühöt felváltja a derű. Falatozás közben csettint a nyelvével, kis bajuszkája finoman mozog a rágástól, fekete szőrszálai kisimulnak.

Megmutattad a kanapén, hogyan feküdt az utcán látott galamb, milyen testtartást vett fel, milyen pózba vágta a halál: meredt előre csőr és láb, egy test, amelytől elemelkedett a lélek.

Sosem értettem, / hogyan lehet megbízni valamiben, / ami ilyen gyorsan elpusztíthat; / felé nyúlni és megsimítani azt / a mély, vadállati idegenséget, / a csend hosszú szakadékát közte és közted, / tudva, hogy az a valami nem is téged szeret, / tudva, hogy épp ugyanolyan élvezettel enné az almát / bármelyik másik kifeszített tenyérből.

Bakancs, munkásruha, sapka, hat paradicsomos babkonzerv − most csak háromszáz a Tescoban −, két akciós sólet és a szokásos tavaszi vagdalt húsok. Anyádnak hagysz három sóletet és egy kiló kenyeret, az három napig elég lesz neki, úgyis sörön él, csütörtökön meg jön a nyugdíj.

Felduzzasztják gátjainkat, / halált kortyolnak mohón, mint a kutyák. / Apaszd el a vizet, Adonáj! / Ropog a gát, zsong az áradás, / ötmillió mérgezett kút országa vagyunk, szélah. / Ne tűrd tovább, Adonáj!

Gyere, / ropogtassunk poloskákat, / és főzzünk teát szobanövényekből, / méregtelenítsük harisnyán / és cigicsikken átszűrve.

["\\H|a|_|e|n|ge|d|n|é|m|_|m|a|g|a|m|_|m|e|g|z|a|b|o|l|á|z|a|t|l|a|n|_|l|e|n|n|é|k|_|Ő|s|i|_|ö|sz|t|ö|n|á|l|l|a|t|_|f|e|l|sz|a|r|v|a|z|o|t|t|_|i|s|t|e|n|s|é|g|_|v|é|r|b|e|n| _|é|s|_|d|a|c|b|a|n|_|f|ü|r|ö|d|v|e

Az embereken nem tudott kiigazodni. Soha nem úgy reagáltak, ahogy ő gondolta. Figyelte a szájukat, az ujjaikat, a cipőjüket, de egyszerűen semmilyen logikát nem talált a viselkedésükben.

Bár termete törpe / és alakja csúf, / nagy úr a Permonyik: / hegyek nyílnak szavára, / vagy épp zárul a tárna, / lobban a láng / és ébred az érc.

Emlékszem, féltünk a meg nem történttől, hogy majd nagy robajjal megtörténik, mert mindennek meg kell történnie egyszer. Emlékszem a veszekedések előtti csendre, a fejünk felett lebegő fekete fejkendős felhőkre a zápor előtti pillanatban, emlékszem a nyárra, amikor mindig esett, az öregasszonyokra, akik jajveszékeltek emiatt.

A barátnőm két nappal a járványügyi szükséghelyzet kihirdetése után megjósolta, hogy hamarosan ismeretlen, külföldi karanténban ragadt távoli rokonok kérik majd segítségét különböző kórházi- és hotelszámláik rendezésében. Két hónapot kellett várnia.