Milyen érzés Gulliver és a Wordben bicikliző gémkapocs szerelemgyerekének lenni? Szemlémben három igazán színes lapszámot ajánlok az olvasó figyelmébe. Szó lesz kiszámíthatatlan félistenekről, egzotikus szeszes italokhoz hasonló művekről, de az elitkánon borzfészkéről és médiumközi lórúgásokról is spekulálok egy kicsit.

és az elszabaduló / pokol kapujában / ágyából kirángatva / pohár vízzel pofán öntve / száját leragasztva / könnyein keresztül nézi / nélküle mihez kezdünk / a nyolccal a kilenccel és a tízzel

Ilyen utcában a nap soha nem megy le, az ember pedig boldog és szép, amilyen boldog és szép volt Apám, amikor mesélt a Santa Belláról. Budapest egy fellegváros, muszáj, hogy az legyen, gondoltam és tátottam a szám. Egy ilyen város nem téglából és nem kőből, hanem piskótaszeletből és vattacukorból épült. Ott az ember nem álmodhat, csak szépeket.

Az ízek, az illatok és a verssorok egyre erősebben hatottak rá, egyre fontosabbá vált számára Nóra. Várta, hogy leteljen a büntetés hete, utána ki tudtak menni a Várkapu kávézóba. Dupla eszpresszót ittak, és itt is rágyújthattak. A születésnapján Nóra egy közepesen rossz minőségű borral lepte meg Flórát.

Semmi meg se moccan. / Csak én toporgok. Álmából / felzavart madár nyújtózkodik / odafent, az átfagyott harang pedig / óvatosan kondul, a távolodó / fényszórók nyomába int.

Nagyon izgalmas, ahogy asszociációk csíráznak ki az impresszió-sejtmagból. Mert struktúra és kompozíció a szöveg is, mint a prelűd vagy a szimfónia. Az én eltávolodik önmagától, amikor szépprózát vagy verset ír, közben maga a személy is alkotódik, válik valamivé, nem marad ugyanaz.

Valami halloween-i buliban találkozunk. Mikor megkérdik, minek öltöztem, azt felelem, „trockista értelmiséginek”, és megigazítom magamon a kordzakót.

Buggyanjon hát mint tétova élet a héjból / mindig utolsónak hitt tavaszod! / Szivárgó habja a felsebzett égnek / csorogjon nyírek kérgén, / s puffogjon az avar alól a tél doha!

nem tudtuk, hogy a szüzességet lóháton is el lehet veszíteni. / azon gondolkodtunk, hogy a természet vajon számolt-e / a nagyítóval elégetett hangyák veszteségével / és nem találtunk abban kivetnivalót, / hogy a fakanálnak több funkciója van.

Közöttünk / a távolság / álmokkal benőtt tér. / Szeretet és undor.

A Szerkesztő Úr szubjektív élménybeszámolót kér, „highlightokkal és esetleg hiányokkal”. A friss (2021077) Műút élén éppenséggel olyan szöveg áll, mely hiányérzetre reflektál. Arról a hiányról van szó, amely két éve sok folyóirat-olvasónak lehet tapasztalata: hogy nincsenek a lapokban Tandori-szövegek.

Hetekig, hónapokig nedves köd lóg a levegőben, a nappali világosságot sem éri el a bágyadt fény, mintha vakok lennénk, a napsütés pedig csak egy távoli emlék. Az érzékszervek és az életkedv összezsugorodnak, mint érintésre a csiga csápjai és november lévén tudja az ember, hogy a tél még el sem kezdődött.