a zuhanástól menekülni nem lehet, / a tüdő tágul a ritkás levegőben, / lassan éghetővé válik.

Vörös a szemed! / Aha. Neked is. / Benne pihen a lemenő / Közel-Kelet / összes piros vaskonténere, / a te gyomrodban / francia elektro szól, / olyan, mint a buszon / hallgatott lábszagú zene.

Vendégünk volt Kukorelly Endre, aki szerint az irodalom az, amiről mindenki tudja, hogy micsoda, és senki nem tudja megmondani. Elmesélte, hogy akkor fedezte fel az irodalom erejét, amikor a magyartanárának elmosta a sminkjét egy József Attila-felolvasás, a másik nagy inspirációja pedig a Bűn és bűnhődés.

A nő szótlanul lemegy, felhozza a lenti konyhából a hideg sültet, és megadóan a néni elé teszi. Zsófi figyeli, ahogy az anyja arcán a dühöt felváltja a derű. Falatozás közben csettint a nyelvével, kis bajuszkája finoman mozog a rágástól, fekete szőrszálai kisimulnak.

Megmutattad a kanapén, hogyan feküdt az utcán látott galamb, milyen testtartást vett fel, milyen pózba vágta a halál: meredt előre csőr és láb, egy test, amelytől elemelkedett a lélek.

Sosem értettem, / hogyan lehet megbízni valamiben, / ami ilyen gyorsan elpusztíthat; / felé nyúlni és megsimítani azt / a mély, vadállati idegenséget, / a csend hosszú szakadékát közte és közted, / tudva, hogy az a valami nem is téged szeret, / tudva, hogy épp ugyanolyan élvezettel enné az almát / bármelyik másik kifeszített tenyérből.

Bakancs, munkásruha, sapka, hat paradicsomos babkonzerv − most csak háromszáz a Tescoban −, két akciós sólet és a szokásos tavaszi vagdalt húsok. Anyádnak hagysz három sóletet és egy kiló kenyeret, az három napig elég lesz neki, úgyis sörön él, csütörtökön meg jön a nyugdíj.

Felduzzasztják gátjainkat, / halált kortyolnak mohón, mint a kutyák. / Apaszd el a vizet, Adonáj! / Ropog a gát, zsong az áradás, / ötmillió mérgezett kút országa vagyunk, szélah. / Ne tűrd tovább, Adonáj!

Gyere, / ropogtassunk poloskákat, / és főzzünk teát szobanövényekből, / méregtelenítsük harisnyán / és cigicsikken átszűrve.

["\\H|a|_|e|n|ge|d|n|é|m|_|m|a|g|a|m|_|m|e|g|z|a|b|o|l|á|z|a|t|l|a|n|_|l|e|n|n|é|k|_|Ő|s|i|_|ö|sz|t|ö|n|á|l|l|a|t|_|f|e|l|sz|a|r|v|a|z|o|t|t|_|i|s|t|e|n|s|é|g|_|v|é|r|b|e|n| _|é|s|_|d|a|c|b|a|n|_|f|ü|r|ö|d|v|e

Az embereken nem tudott kiigazodni. Soha nem úgy reagáltak, ahogy ő gondolta. Figyelte a szájukat, az ujjaikat, a cipőjüket, de egyszerűen semmilyen logikát nem talált a viselkedésükben.

Bár termete törpe / és alakja csúf, / nagy úr a Permonyik: / hegyek nyílnak szavára, / vagy épp zárul a tárna, / lobban a láng / és ébred az érc.