György Alida: Pű, pű, pű

Részletek

Írta: György Alida

Még a tavalyelőtti esés után figyeltem fel rá, hogy mindenki sokkal kedvesebb, ha bottal járok, úgyhogy már inkább le sem teszem. Ha meglátok valakit az utcán, rögtön görbítem a hátam. Olyankor megállnak, érdeklődnek a hogylétem felől. Én meg mondom nekik, hogy egyedül vagyok, nincs segítségem, derekam, hátam, lábam, kezem fáj, de lényeg, hogy egészség legyen.

Azt reméltem, nyugdíjason majd kipihenhetem magam, de még mindig minden nap pontosan hat óra tizenegy perckor ébredek. IstennyugtassaJános halála óta magamnak főzöm a kávét, utána elintézem a ház körüli dolgokat. Megetetem a macskákat, oda teszem az ételt, aztán kilenckor elindulok Terikéhez. Addigra már eljárt mindenki a kenyér miatt, lehet tudni a friss híreket.

Nem volt könnyű megszokni egyedül. A favágásba majdnem beleszakadtam, a nagy kertet egyedül gondozni, ásni, ültetni. Drága Jánosom ötven év után hagyott itt. Az volt neki a szokása, napjában kétszer hátra járt, puszta kézzel szedegette a pityókabogarakat, hogy ne rágják szét az egész növényt. Én ezeket nem tudom csinálni, kiásni se egyedül, úgyhogy muszáj volt mást ültessek. Pedig a boltban milyen drága minden, és még az íze sem olyan, mint az otthoninak.

Még a tavalyelőtti esés után figyeltem fel rá, hogy mindenki sokkal kedvesebb, ha bottal járok, úgyhogy már inkább le sem teszem. Ha meglátok valakit az utcán, rögtön görbítem a hátam. Olyankor megállnak, érdeklődnek a hogylétem felől. Én meg mondom nekik, hogy egyedül vagyok, nincs segítségem, derekam, hátam, lábam, kezem fáj, de lényeg, hogy egészség legyen. A kisbolt előtt a legjobb találkozni emberekkel, mert néha adnak banánt, csokit, egy csomag kávét, ilyesmit. Legalább nem megyek Terikéhez üres kézzel. Baj akkor van, ha hátulról érkezik valaki, ugyanis a hallásom már nem az igazi, az emberek pedig érzéketlenek tudnak lenni. A múltkor is mise után rámförmedt a szomszéd Juci, hogy minek csinálom a színjátékot megint, egy perce még gond nélkül hajtottam térdet az oltárnál, és előző nap látta, hogy egyedül ástam fel az egész kertet, s még a gyomokat is volt képem átdobálni hozzájuk. Az egész falu füle hallatára üvöltözte ezt nekem. Hiába mondtam, hogy a tyúkoknak szántam, mert az enyémek nem szeretik. Hetekig nem sajnált meg senki, csak miután újra elcsúsztam a sárban. Tiszteletlen egy fehérnép az. Látszik, hogy úgy hozta ide a férje városról, aztán nem találja a helyét közöttünk. Hiába mondtuk Jenőnek, hogy vízzel szembe nem megyünk, neki akkor is máshonnan kellett asszonyt szerezni. Azt hiszik, hogy többek nálunk, pedig nem tudnak semmit az életről. Én még azt is tudom, melyik kertléc kinek a kivágott fájából készült, s ki ültette azt a fát. Ezek a fiatalok, ezeknek mindegy. Nincs bennük semmi tisztelet, semmi az ég egy adta világon.

Terike kivétel. Ügyes fiatalasszony az. Olyan pityókás kenyeret süt, amilyent a vidéken senki. Még a szomszéd falvakból is hozza járnak. Mindig meg lehet vele beszélni, épp ki halt meg, ki vett magának új szekeret, lovat, feleséget. Ő az első, aki értesül a dolgokról. Szegényemet nagy tragédia érte egy éve. Kiderült, hogy a tüzes Pistának nem csak iránta gyúlt lángra a szíve. Már gyűrű is volt, kezdték szervezni az esküvőt, le is volt foglalva a kultúrotthon, mikor rajta kapta Irmával a dagasztóban. Mondtam akkor Terinek, ne bánkódjon, amelyik férfi, mind ilyen. IstennyugtassaJános is félrekacsintott egyszer-kétszer, de amíg az ő kezén van a gyűrű, addig nincsen semmi baj. Csakhogy tüzes Pista a gyűrűt is visszakérte, s odaadta Irmának. Az pedig olyan büszke volt magára, mintha szarvasbikát lőtt volna a határban, pedig csak egy vadökröt sikerült. Aztán Irma nem sokat titkolózott, magát illegetve, a nagy pocakját simogatva sétálgatott, direkt Terike kapuja előtt ment el minden nap a tejért. Aztán mióta megszületett a gyermek, mind arra tolja a babakocsival. Kifigyeltük, hogy mindig akkor indul meg, amikor mások kenyérért mennek, mert olyankor Terike is ki szokott lépni a kapun.

Sokáig panaszkodott nekem szerencsétlen, hogy már el sem mer járni otthonról. Eszembe jutott egy jó kis szokás. Mondtam is aztán neki, induljunk el sétálni. Hát mit ad Isten, Irma is éppen akkor lépett ki a kapun, amikor mi. Terike vissza akart fordulni, de belékaroltam, s szépen odavonszoltam a babakocsi mellé. Nem tudtam eldönteni, hogy pillanatokon belül elsírja magát, vagy hajánál fogva ráncigálja végig Irmát az utcán. A babakocsi fölé hajoltam és azt mondtam, pű be ocsmány, pű be csúnya, pű be ronda, közben háromszor leköptem a gyermeket. Irma szörnyülködött. Mondtam neki, hiszen tudnia kel, hogy ezt felénk így szokás, különben megigézzük szerencsétlent. Biztattam Terikét, köpjön ő is. Irma durcásan eltolta tőlünk a babakocsit. Azóta ha meglát, mindig más irányba indul.

Megtetszett ez a dolog. Mikor megtudtam, hogy a szomszéd Juci is terhes lett, alig vártam, megszülessen a gyermek. Rászoktam a dohányra is, csak hogy minél büdösebb legyen a leheletem. Juci összes rágalmazását mosollyal az arcomon hallgattam végig, gyűjtöttem a nyálat a szájamban. Aztán meglett a gyermek. Még a botról is megfeledkeztem, úgy rohantam át, mikor hallottam, hogy lehet látogatni. Soha senki nem köpött le olyan boldogan gyermeket. Pű be ocsmány, pű be csúnya, pű be ronda. Végigfolyt a kopasz fején a dohányszagú köpet. Azóta is, ahányszor meglátok egy gyereket, köpködök rá. Puszta jóindulatból és talán kicsit azért is, hogy őrizzem a boldog emlékeket. Nekem már csak ez maradt.

György Alida (1995, Zetelaka): egyetemi tanulmányai magyar irodalom és komparatisztika szakon végezte Kolozsváron, majd fotó-, filmművészet és média szakon tanult, később Marosvásárhelyen drámaírás mesterképzést végzett. Első kötete Hármasszabály címmel jelent meg. Jelenleg középiskolai tanárként tevékenykedik.