A darálás az autonóm fogyasztás illúziójával kecsegtet. Olyan szabadságot ad, mint amit az „all you can eat”-éttermek tudnak nyújtani az éhes vendégeiknek. Szemben a tévézés hőskorával, amikor a menüből (rádió- és tévéműsor) választhattuk ki, mit fogyasztunk a megadott időpontban, esetleg a séf ajánlatára bíztuk magunkat (ez lenne a főműsoridő).

Bár a koronavírusra nem nyújt orvosságot egy újranézés sem, de a koronavírus mérséklését célzó intézkedések negatív velejáróit enyhíthetjük régi kedvenc sorozataink újbóli felfedezésével.

Igaz, a bibliai próféták vállalkoztak arra, hogy megjósolják a jövőt, de ezek nagy része is többnyire fél lábbal az aktuális jelenben, fél lábbal az Isten által sugalmazott jövőben állva beszélt arról, mit tartogatnak az eljövendő napok. Az HBO és a BBC koprodukciójában megvalósult, eddig mindössze hat epizódból álló különös apokalipszise, az Évek alatt (Years and Years, 2019–) is a jövőről regél, egy ószövetségi próféta magabiztosságával, de egy kártyavető jós hitelességével.

Akinek még hozzávetőleges fogalma sincs arról, mi az a Trónok harca, annak azt is nagyon nehézkes lenne elmagyarázni, hogy miért is volt fontos a Trónok harca a ’10-es évek globális szórakoztatóiparának szemszögéből sőt, nem is lenne érdemes, mert az a valaki nem a jelenkor fogyasztói társadalmának a tagja. Nem is neki írok, hanem azoknak, akik immáron visszavonhatatlanul érdekeltté váltak abban a világot behálózó, nagy történetmesélő gyárkomplexum termékeinek befogadásában.

Felvetődik a kérdés: a Diane védelmében, ez a remekül megírt, gazdag témavilággal és bátor felvetéssekkel dolgozó sorozat azzal, hogy maga is a post-truth világ részévé vált olyan igazságok állításával, amelyekről senki sem lehet episztemológiai értelemben meggyőződve, nem vált-e visszafordíthatatlanul és radikálisan valami mássá, mint ami eredetileg volt, pusztán azért, mert a valóságfelfogása, a valós idejű politikai reflexió és a fikciós tér játékszabályai egybemosódnak?

Könnyen eluralkodhat rajtunk az az érzés, hogy kimaradunk valamilyen nagy, közös élményből azzal, ha nem darálunk végig egy-egy sokak által kedvelt és emlegetett sorozatot. De lehet-e megalapozott ez a benyomás akkor, amikor naponta indulnak útjukra és szűnnek meg szériák, és amikor a befogadás technológiai feltételei soha nem látott ütemben változnak? Létezik-e egyáltalán bármilyen közös, szórakoztató élmény, amelyből ki lehet maradni?