Flóra kicsit megszeppent, hogy most mi lesz. De anya kezébe nyomta a fakanalat, s hozzá is láttak a békesüti elkészítéséhez. Mire kopogtak az ajtón, édes süteményillat áradt a konyhából. Flóra még egy rajzot is készített, s szavak helyett Dóri markába nyomta.

Aztán susogni kezdtek a vízmű körüli bokrok és fák. Először a szomszéd házak macskái és kutyái érkeztek meg, csupa foltos, tarka összevisszaság. Kisvártatva a közeli erdőből osont elő három róka. Utánuk halkan röfögve két vaddisznó bújt be a kerítés résein.

A nyári éjszakákban mindig megvan a túlélés ígérete, hiszen a késői naplemente, a ciripelő tücskök, a fesztiváloktól dübörgő domboldalak visszhangja mind tartják a lelket a környéken rekedtekben: megmaradt a nyüzsgés, itt van, csak keresi a városon kívüli csendet, amit felverhet magának.

Ambrózia makkot szed a makkfáról. Beleteszi egy kosárba. Ürömlevél fejszét szegez a tölgyfának. Belevág egy szívrepesztőt. A tölgy felrikolt, kérge alól kicsúszkál az élet. Ürömlevél nem hallja. Felkerekedik az arcán egy mosoly, megannyi ideje az első. Hazaviszi a törzset. Ambrózia gödröket ás a dimbecskén.

Hecsedli Kiskacsó pofiján sárga pír ütött ki, nagy levegőt vett, és már mondta volna, hogy… De nem mondta. Kifújta a levegőt. Rendben. Sár van, papucs nincs. Akkor megmosakszik. Elcuppogott a fürdőszobába. Fintorogva nyugtázta, hogy a fürdőszobában is erdő van. Csupakék.Mosakodni attól még lehet. Térdigföld lábával átlépte a küszöböt. És átbukfencezett egy őzön. Vagy szarvason.

A csilpcsalpfüzike / egy kicsit csélcsap: / ugrál oda-ide, // amerre a szél csap. / Elég kicsike, / de az egója szép nagy, // amikor a párját fűzi be.