Akkor volt baj, ha a harmadik kertben kötött ki a labda. A Vörösnél. Neki sem paradicsomkarója, sem sóspuskája, mégsem akart bemászni hozzá senki. Igazán undok egy dög volt ugyanis ez a Vörös. Senki sem szerette, viszont mindenki utálta. Az volt a kedvenc szórakozása, hogy a kiskapuból válogatott sértéseket vágott a járókelőkhöz. A kövérre ráförmedt, hogy annyira dagadt vagy, mindjárt földobod a pacskert. A csúnyára meg rá-mordult, hogy annyira rusnya vagy, nem ver vissza a tükör. A padlásán kacagó gerléket tartott, amiket pálinkás kenyérrel etetett. Hátborzongató kacagás szivárgott a házából.

Délután Beton tata megint feltette a dolgozós szemüvegét, de hiába. Degeszre ette magát, alig bírt mozogni. Turbó mama segített neki. Néhány perc alatt beszerelte a négy ülést, a ballaszttartályt, a lámpákat és a vízszintes kormánylapátokat. Kiszerelte a motort a kerti vízszivattyúból, és beszerelte a hordóba. Aztán a szivattyút is beszerelte. Meg egy váltókart. Amikor az apróbb alkatrészek is a helyükre kerültek, piros festéket és ecseteket hozott, hogy befessék a hordót. Így már eléggé hasonlított a kis piros tengeralattjáróra.

Volt egy papírlány, lánypapír, / fehér, szeretni méltó. / Kire eddig senki sem írt, / nem érintette még szó. // Hidd el, igaz a hír! / Mindene csak papír. / Hidd el, igaz a hír! // Jött egy fiú, ő is papír, / barna, világcsavargó, / annyi címet más el se bír, / mint rajta a ragasztó.

Balázs Imre József: Álomfarsang, Orosz Annabella rajzaival, Koinónia, Kolozsvár, 2015.

Balázs Imre József költészetében – az utóbbi évtized alakulásait figyelve különösképp – összefüggő mintázatok kezdenek kirajzolódni. A legmarkánsabb összetartó erő a régóta épülő és a szerző védjegyévé váló vidra-mítosz, amelynek a 2006-os Vidrakönyv láthatóan mindössze egy nagyon fontos állomása, de semmiképpen sem végső betetőzése volt.

De Niru mindenképp be akart lépni a boltba. Bent fenyőpolcokon, dobozokba zárva sorakoztak a zajok. Volt itt minden: kerítésléc közé szorult nyekergések, csikarfa koronájába tapadt óbégatás, pázsiton megtelepedett pittyegések, rikoltások, üvöltések, halk csuszkorálások, alig hallható szuszogások, mézcsepp zuhanásának hangja és hosszan kitartott csendek.

Dezső Andrea: Mamuska, Csimota Kiadó, Budapest, 2010.

A méhek sem zümmögtek. A hangyák megálltak és letették a morzsát. A fecskék röpte megszakadt, a fecskefiókák kitátott szája sem mozdult a meleg sárfészkekben. Még az érett almák puffanása sem hallatszott körülöttünk. A szél megállt, a csillagok forgása megtorpant egy pillanatra…