Hírlevél feliratkozás

Keresés

Miklya Zsolt versei és versfordítása

Volt egy papírlány, lánypapír, / fehér, szeretni méltó. / Kire eddig senki sem írt, / nem érintette még szó. // Hidd el, igaz a hír! / Mindene csak papír. / Hidd el, igaz a hír! // Jött egy fiú, ő is papír, / barna, világcsavargó, / annyi címet más el se bír, / mint rajta a ragasztó.

 

(Miklya Attila felvétele)

 

Miklya Zsolt 1960-ban született. Pedagógus, Quasimodo-emlékdíjas költő, öt gyermek édesapja, a Parakletos Könyvesház kiadójának szerkesztője, az Író Cimborák alkotói műhely tagja. 2001 óta folyamatosan publikál irodalmi lapokban és antológiákban. Legutóbbi gyerekverskötete Végtelen sál címmel látott napvilágot a Móra Kiadó gondozásában, 2015-ben.

 

 

Helyére kerül minden

 

Tegnap nagytakarítás volt,

ami nálunk felér egy költözködéssel.

Legelőször az összes ágynemű ki az udvarra,

aztán a könyvek is ki és vissza,

a kisszoba át a nagyszobába,

a nagyszoba a kicsibe meg az előszobába,

az előszoba a teraszra és a konyhába,

a konyha a hűtőbe és a spájzba,

a spájz a legkisebb,

oda fér a legtöbb,

csak a fürdőszoba marad a helyén,

az úgyis tele van szennyes ruhával.

Apa még az elején elmondja,

ne izguljak,

estére helyére kerül minden,

mégis ő kezd izgulni először,

és már délután fűnyírózik,

pedig kerülgetheti a sok paplant,

anya is izgul, de nem mutatja,

ilyenkor kezdi átültetni a filodendront,

én meg készenlétben a szemeteszsákkal,

ha a cserép eltörne újra,

de estére tényleg helyén van minden,

csak apa és anya kicserélve,

meg a filodendron alatt a virágföld,

többnyire cserepestől.

 

 

Cigarettasodró

 

Bizarr,

mondaná apa megvetéssel,

bizarr,

mondaná anya vágyakozva,

persze csak magában

mondaná apa,

magában mondaná

anya is,

egymás mellett mondanák

mind a ketten,

bizarr,

hallgatnám ezt az egymás

melletti hallgatást,

gondolnám másnak a néma

együttlétet.

 

A bazárban

láttam egyszer egy készüléket,

cigarettát sodort vele

egy testes asszony,

aki a hangja alapján

öregúr lehetett volna,

még bajuszkája is volt,

és pájeszként lógott egy fürtje,

és jól láthatóan nem volt

semmi más dolga,

mint cigarettát sodorni

egy készülékkel.

Úgy megkívántam,

úgy szerettem volna tőle

valamit venni,

vagy csak hallani

bagótól érces hangját,

hogy végre valaki kimondja,

bizarr.

 

 

Michael Ende:

 

Papír-tragédia

 

(Die Papier-Tragödie)

 

Volt egy papírlány, lánypapír,

fehér, szeretni méltó.

Kire eddig senki sem írt,

nem érintette még szó.

 

Hidd el, igaz a hír!

Mindene csak papír.

Hidd el, igaz a hír!

 

Jött egy fiú, ő is papír,

barna, világcsavargó,

annyi címet más el se bír,

mint rajta a ragasztó.

 

Rajtad a cím a hír,

csomagolópapír.

Rajtad a cím a hír.

 

Papírszerelmesek, ki más,

tudnak csak így szeretni.

Saját kézzel írt vallomás

a másikon csak ennyi:

 

„A szívem téged ír,

én is, te is papír.

A szívem téged ír!”

 

Ám egyszer megtörtént a baj,

„Erre a címre kérem”,

küldték a fiút, és ajaj,

az állt rajta: „Törékeny!”

 

„Visszajövök, ne sírj,

te kedves lánypapír!

Visszajövök, ne sírj!”

 

A papírlány várt évekig,

sárga is lett szép lassan.

Nem aggódott, vagy csak alig,

hisz magán ezt olvasta:

 

„A szívem téged ír,

én is, te is papír.

A szívem téged ír!”

 

Egy gyűrött hírlap-öregúr

teli hamis szöveggel

és papírpénzzel, csak nyomult,

gondolta, majd megkedvel.

 

A vágy csalóka sír,

„Nem!”, szólt a lánypapír.

A vágy csalóka sír!

 

Az öreg morgott, hogy nahát,

s csak az alkalmat várta,

hogy ollóéllel szabja át,

és két darabba vágja.

 

Nevessen, aki bír,

úgysem lehet papír!

Nevessen, aki bír.

 

Megjött a szeretett fiú,

amint azt rég ígérte,

kedvese elé állt, de ó,

nem mondott ő egy szót se,

 

és kicsikét se sírt.

Hiszen csak egy papír,

hát kicsikét se sírt.

 

Így állt, míg este lett, sötét.

A szíve égni kezdett.

Láng emésztette mindenét,

amíg pernyévé feslett.

 

Fekete pernyepír,

szerelem volt, papír.

Fekete pernyepír!

 

 

(Miklya-Luzsányi Eszter és Miklya Zsolt fordítása)