Vajna Ádám: A falu (regényrészlet)

Részletek

Írta: Vajna Ádám

Végül pedig biztosan tudnak szerezni a fiúkkal valamit a Szent Rókustól, leginkább valami apróbb testrészt vagy hasonló maradványt, és ha rá hallgatnak, akkor a Szent Rókust választják, mert igaz, hogy a népszerűsége, így, hogy egy ideje nem volt komolyabb pestis, lecsengőben van, de előbb-utóbb úgyis jön megint valami járvány, ez majdnem olyan biztos, mint a Teremtő szeretete.

Az új várkapitányt Ivánnak hívták, Keletről jött, és akkora hangja volt, hogy reggelente a faluban is hallani lehetett az őrök napi beosztását, úgyhogy innentől fogva a feleségek mindig tudták, mikor vannak a férjeik valóban szolgálatban és mikor kockázzák el éppen a cipőjüket a Szaracénban, vagy basszák a kis Ilonka combját meg hónalját a Kerekerdőben, ahová a baszás mellett mindig is legfeljebb rókagombát szedni jártak ki a fancsikaiak, de egy idő után a szodomiták és házasságtörők annyit használták alibinek a rókagombaszedést, hogy már a Józsi néninek sem hitték el, hogy gombászni volt a Kerekerdőben, pedig ő maga volt az önmegtartóztatás szobra, hívták is a háta mögött Jézus néninek. Iván kapitány egyik első útja a hóhérhoz vezetett. Finnyáskodás nélkül lépett a házába, a ládájára ült, és megkínáltatta magát egy kupica patkánypálinkával, amit a fancsikaiak őszinte megdöbbenésére, talán emberemlékezet óta első idegenként, szívesen fogyasztott, mert bár a hóhér is szó nélkül lehajtotta, sőt vett is egy üveggel magának, amikor megérkezett, de azóta gyanúsan kerülte a Toportyánt. Bezzeg az Iván kapitány, ő most is mosolyogva ürítette ki a kupicáját, és miután ki is nyalta azt, felnézett, majd teljesen felesleges hangerővel magyarázni kezdte, hogy a kopoltyús kutyafáját neki, most, hogy kinevezték, rend lesz itt, és ebben a hóhér segítségére is számít, mert ő úgy van vele, hogy abból látszik, ha rend van valahol, hogy rendszeresen van munkája a hóhérnak, és nem csoda, hogy ez a vár meg ez a város itt alatta, ott tart, ahol, ha, hogy a pocok birizgálja meg őket, harminc évig nem volt hóhérjuk, na, de örömmel hallja, hogy nemrég lett, és fontosnak érezte, hogy személyesen is eljöjjön bemutatkozni, és jelezze, ha rajta múlik, a hóhér uram nem fog unatkozni, mert azt a cakkozott cickányfarkát, nagy dolgokat fognak ők itt véghezvinni. A hóhér uram legjobbkor költözött ide, csapott rá végezetül két kézzel a combvértjére, azzal bólintott, kifordult az ajtón és eltűnt az erdőben, igaz, rossz irányba, de hadd fedezze fel egy kicsit a környéket az Iván kapitány, gondolta a hóhér.

*

Város, ezt a szót használta az Iván kapitány Fancsikára, nem csak a hóhérnál tett látogatása során, hanem a várban meg a faluban is, és hiába mondták neki, hogy Fancsika semmiképp sem város, még egy rendes fürdőháza sincsen, csak a Lapát Rózsi nyomorult sátras-bödönös mosakodója, és hiába válaszolta az Iván kapitány, hogy jól van, jól van, mégis újra és újra levárosozta Fancsikát, fel sem fogva, micsoda változásoknak ágyaz meg ezzel. Mert ugye, ha Fancsika város lenne, okoskodtak a fancsikaiak nem sokkal az Iván kapitány érkezte után a Szaracénban, akkor lehetne akár fürdőháza is, mert ugye, ki a megmondhatója, hogy mi volt előbb, a város vagy a fürdő. Meg hát, ha Fancsikából város lenne, akkor a disznófarkú bírótól is megszabadulhatnának egyszer és mindenkorra, meg persze lehetne évi sokadalom meg fal is, városfal egyenesen, mert a falufal az nem véletlenül hangzik ennyire hülyén. No, meg aztán, a dósarákosiak is bekaphatnák végre a méteres, véreres faszunkat, szólalt meg a Tikverő Mihály a sarokból, és ezzel végérvényesen rányomta a pecsétet az elhatározásra: Fancsikából város lesz. A falusiak hirtelen nem is értették, ez korábban hogy nem jutott az eszükbe, hiszen ha jól belegondolnak, van utcából három is Fancsikán, van két Mészárosuk, ráadásul abból az egyik a Laci bácsi, három Szabójuk, még ha a Szabó kettő már szinte vak is, de Ötvösből meg Takácsból is van kettő, Kocsisból négy, Fazekasból csak a Jóisten tudja, mennyi, mert azok teljesen megbízhatatlan népség, jönnek-mennek, mint szaracénban a fájás, de hát ezen persze nincs mit csodálkozni, mert remek agyagos földje van Fancsikának, volt például egy fazekas, aki kijelentette, utoljára Sienánál tapintott ilyen kiváló földet, márpedig Siena igazán messzi helynek hangzott. Na, de aztán ott van a Bese pék, a Nagykovács meg a Kiskovács, a görbe Varga meg a szagos Varga, arról nem is beszélve, hogy Borbélyuk, szaracénjuk és immáron hóhérjuk is van, meg persze a füves Magdi, és igaz, hogy a méhészt néhány éve elkergette a Lőkös nagyuram, mert az nem volt hajlandó leadózni a termelt méz ötödét, pedig a méhei egész nyáron az uraság lekerekített fenyőerdejét zabálták, ahogy a disznófarkú bíró fogalmazott, de hát mennyire lehet nehéz új méhészt találni, főleg ha a disznófarkú bíró sem lesz többé bíró Fancsika városában, hanem immáron főállásban számolgathatja a Lőkös nagyuram valagán a szőrszálakat.

*

Meg itt van a Szaracén is, kiáltott fel az Orbán, hátha kap érte egy ingyen italt, de a kocsmáros Bandi felesége éppen a tyúkokat etette az udvaron.

*

Valójában nem volt teljesen légből kapott a várossá válás álma Fancsika számára, és a mikéntje sem tűnt kivitelezhetetlennek, miután a szaracén Sándor, aki hamar a városalapító mozgalom élére állt, a vasárnapi mise után felvázolta a falusiaknak a legegyszerűbb utat a céljuk eléréséhez. Az első lépés az lenne, hogy rendezik a kapcsolatukat a kordmártoni ferencesekkel, nézett szúrós szemmel a Bognárné felé, aki épp a mise előtt elevenítette fel röhögve az esetet, amikor a halott Hangya bácsi pincéjéből valami mosólevet ásott elő, azt sózta a ferencesekre almabornak három forintos hordóáron. Második lépésben meg kellene győzniük őket, hogy mindenki jól járna, ha valami komolyabban vehető ereklye Fancsikára kerülne. Végül a harmadik lépésben az ebből fellendülő búcsújárásra és az ezzel járó presztízsre hivatkozva már kijárhatnának a királyi udvarnál valami városi rangocskát, de ez persze csak a kezdet, ki tudja, az unokáiknak talán már céheik, vámszedési joguk meg olyan üvegablakaik is lesznek, mint amivel a velencei kalandor dicsekedett, mielőtt a Suhanc Tomiék félholtra nem verték Fancsika a Chartres-i katedrálissal összehasonlítva fantáziátlan és közhelyes kis temploma mögött..

*

Ez mind szép és jó, kért szót e ponton a kocsmáros Bandi felesége, de miért érné meg a ferenceseknek, hogy Fancsikának adjanak egy ereklyét, amit akár maguknak is megszerezhetnének, mire a Sándor, akit nem véletlenül tartottak a környék legjobb kalmárjának, azt válaszolta, hogy természetesen rendszeres ellátmányért cserébe, és itt szúrós szemmel újra a Bognárnéra nézett, aki széttárta a karját, hogy rajta aztán nem fog múlni az ereklyeüzlet sikere, mert idén is annyi körtéje lesz, mint náthás csigában a takony. Így tehát meg lett beszélve ez is, és másnap elindult egy kisebb küldöttség a kordmártoni kolostorba, élén a Nagykováccsal, hogy azért mégse egy nő vagy ne adj Isten egy szaracén vezesse a tárgyalásokat a keresztény Úristen leghűbb földi szolgálóival.

*

Azonban még a Nagykováccsal az élen sem sikerült rosszul a tárgyalás, aminek a legfőbb oka az lehetett, hogy a fancsikaiak meglepetésére a kolostorlakók nagy része, ahogy azt a Tikverő Mihály megjegyezte, dagadt, mint téli álom előtt a medve, csak éppen ezek egész évben alszanak. Úgyhogy mikor ecsetelni kezdték a sok földi jót, amivel elhalmoznák őket, a Czudar apát csak annyit kérdezett, hogy mindezt tehát tíz egész évig, mire a fancsikaiak hevesen bólogattak, hogy persze, ők mint az egyház csöndes, szelíd, világi szolgái semmi másra nem vágynak jobban, mint hogy településük lelki életét felpezsdítvén annak lakóit közelebb juttassák a…, de a Czudar apát ekkor leintette őket, majd mosolyogva a távolba révedt, úgy ismételte el szinte suttogva, mintha bármelyik óvatlan pillanatban elgurulhatnának a szavak, hogy akkor tehát heti rendszerességgel egy kisszekér élelmiszer, amit a sánta Kocsis hoz, és ami vegyesen tartalmaz sört, friss kenyeret, sózott húst, valamint az évszaknak megfelelően káposztát, répát, paszternákot, tököt és különféle gyümölcsöket, mire a fancsikaiak újabb heves bólogatásba kezdtek, így hát a Czudar apát előhúzott egy hatalmas könyvet, feltette a szemüvegét, és egy no, jól van, akkor a következőkből lehet választani, felkiáltással, ujját a betűkön végigfuttatva sorolni kezdte.

*

Itt van először is ez a szálka a Krisztus urunk keresztjéből, nehéz vele mellényúlni, igazi klasszikus, mondhatni; aztán van a Szent Imre herceg sarujának a csatja meg a Szent Günter három lábkörme, de ezek ilyen kisebb dolgok; végül pedig biztosan tudnak szerezni a fiúkkal valamit a Szent Rókustól, leginkább valami apróbb testrészt vagy hasonló maradványt, és ha rá hallgatnak, akkor a Szent Rókust választják, mert igaz, hogy a népszerűsége, így, hogy egy ideje nem volt komolyabb pestis, lecsengőben van, de előbb-utóbb úgyis jön megint valami járvány, ez majdnem olyan biztos, mint a Teremtő szeretete, és akkor különösen jól fog jönni az a lábujjacska vagy kis üvegcsényi szakállszőr a Rókustól, mosolygott rá a Czudar apát a kocsmáros Bandi feleségére, mert persze megérezte ő, kivel kell itt igazából tárgyalnia.

*

Elvonultak a sarokba a fancsikaiak, hogy meghányják-vessék a dolgot. A Krisztus urunk keresztszálkáját hamar elvetették, mert a Sándor úgy emlékezett, már nem tudja, pontosan, hol, de nagyjából két napnyi járásra látott belőle egy darabot. Persze még így is három lehetőség maradt, és nem volt egyszerű a választás. Egyesek a Szent Günter mellett érveltek, mondván, a bajorok gazdag népség, úgy hírlik, tehát Fancsika csak jól járna azzal, ha erre zarándokolnának; mások viszont a Szent Imre herceg felé hajlottak, mégiscsak magyar király volt, illetve hát, na, nem volt az, de majdnem, és egy tőle származó ereklyével talán nagyobb vonzerőt fejthetnének ki a szűkebb pátriában. Végül talán épp az erős megosztottság okán a Szent Rókus bizonyult az áthidaló megoldásnak, főleg mivel tőle testrészt ígért a Czudar apát, ami első osztályú ereklye lenne szemben mondjuk egy sarucsattal, illetve igaza lehet az apátnak abban is, hogy ha kitör valami komolyabb járvány a közeljövőben, akkor megütötték a főnyereményt. Megköttetett hát az üzlet, és már csak várni kellett a futárt az ereklyével.

Vajna Ádám (1994) költő, szerkesztő, műfordító, norvég irodalmat tanít az ELTE-n. Legutóbbi könyve: egyébként is, mit akarhatott itt az őrgróf? (versek, 2022). Jelenleg az „Újbuda - Mecénás” ösztöndíj támogatottja.